CT-vizsgálat

CT, CT vizsgálatMilyen vizsgáló eszköz a CT?

A CT vizsgálat vagy komputertomográfiás vizsgálat során a képalkotáshoz ugyanúgy röntgensugarakat használnak fel, mint egy hagyományos röntgenfel vételnél.

A CT készülék képes arra, hogy az emberi testről többféle irányú rétegfelvételt készítsen. A test különböző szervei és szövetei eltérő mértékben nyelik el a röntgensugarakat, és a CT készülék már a csekély sugárelnyelési különbségeket is láthatóvá tudja tenni.

A CT vizsgálat segítségével ezért igen részletes, nagy felbontású képek készíthetők, amelyek pontosabban mutatják ki az esetleges kóros elváltozásokat, mint a röntgenvizsgálat. A kimutatott kóros elváltozás jellegéről, szerkezetéről is részletes információ nyerhető.

Mely testrészeket lehet CT-vel vizsgálni?

A CT alkalmazása a képalkotó diagnosztikában igen széles körű, a központi idegrendszer, a mellkasi, hasi szervek és szinte minden testtájék vizsgálható CT-vel.

Jó tudni, hogy amíg a hagyományos röntgenfelvételek elsősorban a csontokról alkotnak képet, addig a CT leképezéssel a hasi szervekről, az agy állományáról és egyéb lágyrészekről is kapunk információt. Az érpályába adott kontrasztanyag segítségével az ereket, a különböző szervek keringését és az elváltozások vérellátását tudjuk ábrázolni.

Traumatológiai kórképekben 2D és 3D (2 és 3 dimenziós) postprocessing eljárásokkal a műtéti előkészítésben is nagy jelentősége van. A 3D vizsgálatok plasztikai műtétek tervezésében is segítséget nyújtanak.

A CT vizsgálatok elvégzésének korlátja van a generatív korban lévőknél, valamint súlykorlát is előfordul, mivel a CT asztal terhelhetőségét 130 kg-ban határozta meg a gyártó cég.

A mellkas CT vizsgálat történhet panaszmentes páciensen is, szűrőjelleggel a korai daganatok felfedezésére.

A CT-vizsgálatokat az ország egyik legmodernebb berendezésével, egy Hitachi Presto 4 szeletes multislice CT-berendezéssel végezzük.

A CT vizsgálatok árlistájáért kattintson!

Share |