A Budai Egészségközpont Budapest meghatározó magánegészségügyi intézménye, mely teljes körű, személyre szabott szolgáltatásait megbízható, hiteles partnerként nyújtja ügyfelei számára.

English

Bőrrák

A bőrrák okai

A daganatos megbetegedések között egyre előkelőbb helyet foglalnak el a bőrt érintő, különböző szövettani típusba sorolható tumorok. A legóvatosabb becslések szerint is, körülbelül tíz évente duplájára emelkedik az új megbetegedések száma.

A bőrdaganatok kialakulásában döntő szerepe van a bőr napoztatásának, a napsugarak, azon belül is az UV sugarak káros hatásának. Mind az UV-A, -B, és -C típusú hullámok károsító hatással bírnak, így a csak szoláriumban barnulók esetében is beszélhetünk rizikófaktorról.

bőrrák

A káros sugarak mellett egyéb tényezők (genetikai háttér, bőrtípus, bőrszín, kórelőzmény, stb.) is hatással vannak a bőr tumoros elváltozásainak kialakulása szempontjából.

A bőrrák típusai

A bőr tumorai a felső, úgynevezett hám-réteg meghatározott sejtjeiből alakulnak ki.

  • Leggyakoribb forma a basalioma, mely a bőrrákok leggyakoribb megnyilvánulási formája. Elsősorban a fénynek kitett helyeken (arc, vállak) helyezkedik el. Tekintettel ara, hogy távoli áttétet szinte egyáltalán nem ad, a semimalignus tumorok közé sorolják. Veszélye abban rejlik, hogy kezelés nélkül a mélybe terjedve roncsolhatja az alatta elhelyezkedő szöveteket, az arcon kialakult basalioma esetleg a koponyaüreg felé is törhet. Rendszerint kerek-ovális, gyöngyházfényű növedékek, gyakori rajtuk a vérzés, hegesedés, esetleg kráterszerű fekélyesedés. Egyes megfigyelések szerint a basalioma megjelenése összefügghet a bőr hámrétegében élősködő bizonyos atkafaj jelenlétével is, a kapcsolódási pont azonban még tisztázásra vár.
  • A második leggyakoribb bőrdaganat-féleség a spinalioma: ezek rendszerint lapos, sötétebb színű foltok, melyek bárhol a testen elhelyezkedhetnek, bár egyik jellegzetes lokalizációjuk az ajak (dohányzás, pipa!). Rendszerint könnyű észlelni őket, mert felszínük tüskés, az elszarusodó hám burjánzása miatt. Sokszor alakul ki rajta bevérzés, fekélyesedés is. Elég gyakran ad áttétet közeli nyirokcsomókba, valamivel ritkábban akár a belső szervek felé is.
  • Fentiektől jóval ritkábban jelentkezik ugyan a melanoma malignum nevű bőrdaganat, ugyanakkor ez a legagresszívebb forma. Mint azt a neve is sejteti, a tumor a melanocytákból (a hámrétegben elhelyezkedő festékes sejtekből) indul ki. Bárhol megjelenhet, rendszerint kifejezetten sötét, akár barna, sőt, fekete növedék. Sokszor előemelkedik a bőrfelszínből, emiatt észlelése előrehaladott esetben könnyű. Sajnos azonban, ekkorra már igen nagy valószínűséggel megtörtént az áttétképződés, rendszerint a májba, tüdőbe, agyba, csontokba. Általában minél nagyobb, minél csúnyább a primer bőrtumor, annál veszélyesebb.

A bőrrák diagnózisa

A bőrtumorok diagnosztizálása bőrgyógyász feladata: a gyanús bőrfelületekből helyi érzéstelenítéssel mintavétel (biopszia) történik, s a szövettani vizsgálat ad végleges eredményt.

A bőrrák kezelése

Kezelésében a sebészi eltávolításra (mélyen az ép szövetbe történő vágás) koncentrálnak. Ez kiegészülhet egyéb módszerekkel, a tumor típusától, s állapotától függően: ilyen pl. a biológiai terápia, a fotodinámiás eljárás. A basalioma esetében igen kedvező eredményeket értek el szájon át szedhető gyógykészítmény adásával is.

A bőrrák megelőzése

Természetesen nincs hatékonyabb módszer a megelőzésnél: kiemelkedően fontos a napfény elleni védekezés, legfőképpen a bőrtípusnak megfelelő faktorszámú naptejek használatával. Ezen túlmenően a szoláriumozással töltött perceket érdemes minimalizálni, s nem árt észben tartani, hogy az évenkénti bőrgyógyászati vizsgálat életeket menthet

A fenti leírás szerzői jogvédelem alatt áll, az azzal kapcsolatos jogok gyakorlására kizárólag a Budai Egészségközpont Kft. jogosult. Annak bárminemű felhasználása (így különösen másolása, további közzététele, stb.) kizárólag a Budai Egészségközpont Kft. előzetes írásbeli hozzájárulásával lehetséges.

Forduljon szakembereinkhez!

A négyszeres Superbrands-díjas Budai Egészségközpontban minden privát járóbeteg szolgáltatást egy helyen megtalál, több mint 150 neves szakorvos magánrendelését keresheti fel mintegy 45 szakterületen. A személyre szabott ellátásról képzett, hosszú ideje együtt dolgozó szakembergárda gondoskodik. 15 év tapasztalatait és 180.000 ügyfelünk visszajelzéseit figyelembe véve folyamatosan azon dolgozunk, hogy a hozzánk fordulók számára igényeik és idejük tiszteletben tartásával a lehető leghatékonyabban szervezzük meg a gyógyító tevékenységet.

Kihez fordulhat?