A Budai Egészségközpont Budapest meghatározó magánegészségügyi intézménye, mely teljes körű, személyre szabott szolgáltatásait megbízható, hiteles partnerként nyújtja ügyfelei számára.

English

2015-ben is Superbrands-díjat nyertünk

Büszkék vagyunk rá, hogy a Budai Egészségközpont 2012, 2013 és 2014 után sorozatban negyedszer 2015-ben is elnyerte a Superbrands címet! A Superbrands a világ legjelentősebb márkaértékelési rendszere, mely 90 országban azonos ismérvek alapján díjazza a vezető márkákat:

„Superbrands az a márka, amely a saját területén kitűnő hírnevet szerzett. A márkához kapcsolt értékek olyan érzelmi és/vagy kézzelfogható előnyöket nyújtanak, amelyeket a fogyasztók elvárnak és elismernek.”

Mára a Superbrands a magyar nagyközönség számára is ismert védjeggyé vált. Az elismerésre sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet, a díjat egy neves hazai gazdasági szakemberekből álló független zsűri - a Superbrands Szakértői Bizottság - értékelése, valamint a GfK Hungária Piackutató Intézet 800 fős reprezentatív kutatása alapján ítélik oda.

A Superbrands 2015 díj visszajelzés számunkra, hogy jó úton haladunk, hiszen a magas minőségű és személyre szóló egészségügyi ellátásra egyre nagyobb igény van ma Magyarországon. Természetesen továbbra is igyekszünk rászolgálni a bizalomra és szolgáltatásainkat folyamatosan fejlesztjük annak érdekében, hogy minél több hozzánk forduló ügyfél életminőségén javíthassunk.