Tudjon meg többet!
Megjelenések
Állásajánlatunk
Digitális anyajegy vizsgálat
Tájékoztató az anyajegyszűrésről
Közismert tény, hogy a bőrdaganatok gyakorisága az elmúlt években rohamosan növekszik. Ebben számos tényező játszik oki szerepet. A fokozott UV sugárzás és a megváltozott környezeti hatások mellett az életmód, a szabadidő eltöltésének, az utazási, nyaralási szokások megváltozásának minden bizonnyal jelentős szerepe van az incidencia növekedésében.
Nemcsak a bőr, hanem az emberi szervezetben kialakuló összes daganatos betegség közül az egyik legrosszabb indulatú a melanoma. Gyakorisága a fehér bőrű népesség körében drámaian növekszik, az összes emberi daganat típus közül a leggyorsabban. Statisztikák szerint a melanomában való megbetegedés valószínűsége egyes országokban -például az Egyesült Államokban- az elmúlt hetven év során mintegy a 20-szorosára nőtt.
A betegség egyetlen hatásos kezelési módja mind a mai napig az időben és megfelelő módon végzett műtéti eltávolítás. Ennek a megállapításnak a tükrében felértékelődik a daganat korai felismerésének jelentősége, ugyanis végleges gyógyulásra csak ez ad esélyt ebből a betegségből.
A melanoma kialakulhat régóta meglevő anyajegyből, de jelentős részben olyan bőrterületen keletk
ezik, ahol korábban nem volt anyajegy. Ilyenkor azonban a kezdeti időszakban az anyajegyektől kell elkülöníteni, mely gyakran igen nehéz feladat.
A világos bőr és hajszín mellett ilyen módon az egyik legfontosabb rizikófaktor a melanoma kialakulása szempontjából a bőrön található nagy számú anyajegy. Az anyajegyek szűrővizsgálatával és rendszeres önvizsgálatával a melanoma korai felismerésének esélye lényegesen megnő, így az időben elvégzett műtéti eltávolítással a betegség gyógyulási esélyei lényegesen javulnak.
Digitális videodermatoscop
Az anyajegyek vizsgálatára az onkológus-bőrgyógyász szakembereknek az elmúlt időszakban egy új
eszköz, a digitális videodermatoscop áll a rendelkezésére. A digitális képrögzítés és a mesterséges intelligencia alapú színképelemzés adta lehetőségeket ötvözve a digitális videodermatoscop a ma létező legmodernebb módszer a pigmentált anyajegyek diagnosztikájában. A bőrelváltozásokról készült nagy felbontású képeket elraktározva igen nagy precizitással végezhető egy a későbbi időpontban készült kontroll képpel való összehasonlítás. Így pontosan meghatározható, hogy milyen változást mutat a vizsgált anyajegy, látható-e bármilyen jele esetleges rosszindulatú átalakulásnak. Teljes védelmet természetesen ez a vizsgálat sem nyújt, de a bőrdaganatok diagnosztikájában jártas bőrgyógyász-onkológus kezében egy olyan eljárás, melynek segítségével nagyobb biztonsággal lehet a baj kialakulásának esélyét csökkenteni.
A Budai Egészségközpont bőrgyógyászati rendelésén is elérhetővé vált a digitális videodermatoscopos vizsgálat. Segítségével teljes anyajegy térképezés alapján adunk véleményt illetve javaslatot a további kontrollok és az esetlegesen szükséges műtéti eltávolítást illetően.
A digitális vizsgálat és számítógépes rögzítés díja:
- 1-9 anyjegy esetén: 20.000,-Ft
- 10 anyjegy fölött: 30.000,-Ft
