A Budai Egészségközpont Budapest meghatározó magánegészségügyi intézménye, mely teljes körű, személyre szabott szolgáltatásait megbízható, hiteles partnerként nyújtja ügyfelei számára.

English

Gyökeres Tibor, Dr., PhD., MSc



Tanulmányok

1989-ben „summa cum laude” diplomázott a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. Belgyógyászatból 1994-ben, gasztroenterológiából 1997-ben, klinikai farmakológiából 2005-ben tett szakvizsgát. 2009-ben egészségügyi szakmenedzseri képesítést szerzett a Semmelweis Egyetemen.

Munkahelyek

1992-ig a Fővárosi Önkományzat Balassa János Kórháza Gasztroenterológiáján, 1999-ig a Honvédkórház Gasztroenterológiáján, 2007-ig a MÁV Kórház Gasztroenterológiáján, majd ennek jogutódjában, jelenlegi nevén a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának Gasztroenterológiai Osztályán dolgozik, részlegvezető főorvosként. 2002-ben védte meg endoszkópos témában a disszertációját, így tudományos fokozatot (Ph.D.) nyert el. Osztálya a Semmelweis Egyetem akkreditált oktató osztálya, ennek keretében tutorként, illetve gyakorlatvezetőként részt vesz az orvostanhallgatók-, rezidensek- és szakorvos jelöltek képzésében.

Tudományos tevékenység

A Magyar Gasztroenterológiai Társaság vezetőségi tagja 2002 óta. Ebben az évben európai ösztöndíjat elnyerve dolgozik a brüsszeli Erasme Hospitalban, Jacques Deviére professzor, az európai társaság akkori elnöke mellett.Az Amerikai Gasztroenterológiai Társaság, és az Európai Emésztőszervi Endoszkópos Társaság, az Európai Neuroendokrin Tumor Társaság rendes tagja.
2004-2010. között a Magyar Gasztroenterológiai Társaság Endoszkópos Szekciójának a Főtitkára, 2010-től az Elnöke.
2012. szeptemberében Budapesten nagy nemzetközi sikerű endoszkópos élőshow bemutatót szervez, melyen a résztvevők száma meghaladja a 400-at, 23 országból érkezve.
2012-ben az Európai Emésztőszervi Endoszkópia Társaság (ESGE) Tanácsnokává, a 15 fős Vezetőség tagjává választják, egy cseh kollégával együtt, egyedül a régióból.
5 éve az Európai és Világ Gasztroenterológiai kongresszusokon állatmodelleken kollégák endoszkópos oktatásában vesz részt.
Hazai élőbemutatók mellett külföldi endoszkópos élő show-k meghívott szakértője, résztvevője (Kolozsvár, Szófia, Szudán).
Tagja az Európai ERCP Focus Group-nak, mely nemzetközi szakértők szűk csoportja.
50 feletti hazai és külföldi publikáció, 16 könyvfejezet (közte angol is) és 150 fölötti angol nyelvű kongresszusi absztrakt, valamint számtalan tudományos előadás, hazai és külföldi kongresszusok meghívott előadójaként. Több alkalommal nyerte el a „legjobb hazai gasztroenterológiai tárgyú közlemény díját”.

Fő szakmai érdeklődési területei

Diagnosztikus és terápiás endoszkópia. Menedzseri diplomáját a minőségi kolonoszkópia tárgyában írta, munkahelyén először vezette be az ezzel kapcsolatos indikátor vizsgálatát, a folyamatos minőségfejlesztés metodikáját. MSc diplomáját a szűrő kolonoszkópia és a magán endoszkópiák témakörében írta. Több vonatkozásban elsők között publikált endoszkópos módszereket az epe- és hasnyálmirigy betegségek endoszkópiájának területén, melynek nemzetközileg ismert, elismert szakértője. Több endoszkópos beavatkozást elsőként, illetve egyedüliként végzett, végez az országban (pl. Zenker diverticulum flexibilis endoszkópos kezelése, korai nyelőcsőrák multiband mucosectomiája), illetve a néhány endoszkópos közt van, aki végzi (pl. hasnyálmirigy pszeudociszta endoszkópos szájaztatása). Szűrő kolonoszkópia. Külön kiemelést érdemel, hogy sok helyről kap másutt el nem távolíthatónak vélt vastagbél polypos betegeket, akik többségéből fejlett endoszkópos módszerek segítségével a daganat endoszkópos eltávolítását sikerrel elvégzi.
  • Gyulladásos bélbetegségek. Két évtizedes tapasztalattal végzi nagy számú IBD-s beteg kezelését, gondozását, munkahelyén biológiai kezelést is folytat.
  • Epe- és epeúti betegségek. Az ezzel kapcsolatos endoszkópos beavatkozást (ERCP) hazánkban a legnagyobb számban végzi (évi >800), az egész ország területéről referálnak neki bonyolult betegeket.
  • Hasnyálmirigy betegségek. Két évtizedes tapasztalattal végzi pancreas betegek gondozását, operatív endoszkópos beavatkozásait.
  • Határterületi kérdések. Az emésztőszervi neuroendokrin tumorokkal több mint egy évtizede foglalkozik, publikál a témában. A gasztrointesztinális stromális tumorokkal a gasztroenterológusok közül elsőként kezdett foglalkozni.

Nyelvtudás

  • angol

Amennyiben szeretne bejelentkezni kollégánkhoz gasztroenterológus magánrendelésre, hívja a +36-1-489-5200 telefonszámot, ahol diszpécserszolgálatunk minden hétköznap 8.00 és 20.00 óra között fogadja hívását!