A Budai Egészségközpont Budapest meghatározó magánegészségügyi intézménye, mely teljes körű, személyre szabott szolgáltatásait megbízható, hiteles partnerként nyújtja ügyfelei számára.

English

Moll Ágnes, dr.

Tanulmányok, korábbi munkahelyek

A középiskolát Keszthelyen végezte, majd a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerezte orvosi diplomáját 1960-ban. Egyetemi évei alatt az egyetem élettani és biokémiai tanszékén vett részt kutatómunkában. Friss diplomásként Miskolcra, a Megyei Kórházba került. Itt rövid ideig a gyermek osztályon, a koraszülött-atrofia osztályon, majd a szemészeti osztályon dolgozott. Néhány hónapig falusi körzeti orvosi teendőket is ellátott a kórház felkérésére. 1963-ban került Budapestre a MÁV Kórház szemészeti osztályára, ahol nyugdíjazásáig dolgozott, előbb alorvosként, majd adjunktusként, végül főorvosként. 1964-ben szakvizsgázott szemészetből. 1992-től nyugdíjas. Ugyanebben az évben kezdett dolgozni a budapesti R-Klinikán, amelyet később a Medicover Rt. vett át. Jelenleg a Budai Egészségközpont Kft. munkatársa.

Különösen érdeklik a keringési és anyagcsere betegségek szemészeti vonatkozásai. 3 év feletti gyermekek látási zavaraival is foglalkozik.

Tudományos társasági tagság

Magyar Szemorvos Társaság Magyar Biofizikai Társaság Ultrahang Szekciója

Nyelvtudás

Angol, német


Amennyiben szeretne bejelentkezni kollégánkhoz szemész magánrendelésre, hívja a +36-1-489-5200 telefonszámot, ahol diszpécserszolgálatunk minden hétköznap 8.00 és 20.00 óra között fogadja hívását!

Kapcsolódó témák