A professzor úr rendelése átmenetileg szünetel!
Családorvos, ny. egyetemi tanár, a "Hypertónia gondozás minősített orvos"
1961-ben a Debreceni orvostudományi Egyetemen végzett. Pályakezdőként négy évig falun dolgozott, mint körzeti orvos, majd 1966-tól - jelenleg is - Budapest XVII. Kerületében családorvos.
Pályakezdésétől kezdve tudományos igényességgel fejlesztette betegeinek gondozását - a hipertóniások, cukorbetegek, szívbetegek ellátást. Munkájában a hatékony betegellátás mellett mind nagyobb hangsúlyt kapott a krónikus betegségek megelőzése.
Kutató munkája, tudományos tevékenysége, ezekre a területekre összpontosult. 1979-ben védte meg disszertációját - a szívbetegek gondozásának és megelőzésének témakörében - és lett az orvostudományok kandidátusa.
1977-ben kezdődött egyetemi oktatói tevékenysége - a Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Ez az egyetemi hallgatók családorvosi oktatásával kezdődött, vezetője lett a Körzeti Orvosi Oktatási Csoportnak. Újabb feladatott jelentett a családorvosi rezidens és szakképzés, amelynek vezetőjeként az Egyetemen megszervezte az első magyarországi Családorvosi Tanszéket, és azt 1992-2002 között tanszékvezető egyetemi tanárként vezetett.
Jelenleg a szív és érbetegségek megelőzésének támogatásához számítógépes programok fejlesztésével és felhasználásával foglalkozik: szív-és érrendszeri betegségek megelőzési programja. Ez az orvosok prevenciós tevékenységét támogatja és az egyének számára érthetővé teszi a veszélyeztetettség megértését, motivál a betegségek megelőzésére. Az egyéni megelőzés, tanácsadás, a szükséges életmódi tanácsadás, s ha az indokolt a hipertónia, cukorbetegség diagnosztizálásában, kezelésének beállításában, ellenőrzésében kínál az érdeklődőknek rendelésén, személyes segítséget.
Vissza a belgyógyászathoz
Vissza az orvosainkhoz
Időpont egyeztetéssel kapcsolatban ügyfélszolgálati munkatársaink a 489-5200-ás telefonszámon érhetők el, illetve további kérdései esetén az info@bhc.hu címen készséggel állnak rendelkezésére!
