
A Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán végeztem 1995-ben. A végzés után a Szent László Kórház Gyermekintenzív Osztályán kezdtem orvosi pályám. Itt 9 évet dolgoztam, közben anaesthesiógia és intenzív terápiás szakorvosi képesítést szereztem. 1999-től részállásban az Országos Mentőszolgálatnál vállaltam munkát, a budapesti Gyermekrohamkocsin, ahol azóta is folyamatosan teljesítek kivonuló szolgálatot. 2001-től 5 évig a budaörsi háziorvosi ügyeleten is dolgoztam. 2004-ben váltottam, és főállású mentős lettem a Gyermekrohamkocsin. 2006-tól a Budai Egészségközpont megbízásából vezetem a Chinoin Rt. Tó utcai telephelyének ügyeleti szolgálatát. 2006-ban lettem csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos. A mentőknél 2007. márciusában megbízást kaptam a Gyermeksürgősségi Munkacsoport vezetésére. 2008-tól mentőápolókat oktatok az Egészségügyi Főiskolán. Szintén 2008-tól a Budai Egészségközpontban csecsemő- és gyermekgyógyászati rendelést végzek.
Hosszú évek óta oktatok laikusokat az elsősegélynyújtás ismereteire. 2004-ben létrehoztuk a Léghajó Programot, amit abból a célból hoztunk létre, hogy szülőknek tanítsunk olyan technikákat, ismereteket, amik segítségével segíthetnek gyermekeiknek hirtelen, nagy baj esetén. Öt év alatt több, mint 2000 szülő látogatta kurzusainkat. A tapasztalatok alapján 2006. végén jelent meg Gyermekkori vészhelyzetek - S.O.S. megoldások című könyvem, ami azóta 3 kiadást ért meg és több ezer példányban fogyott.
Képzések, képesítések:
Anaesthesiológia és intenzív terápiás szakvizsga
Csecsemő- és gyermekgyógyászat szakvizsga
EPLS
ESPEN
Vissza a gyermekgyógyászathoz
Vissza az orvosainkhoz
Időpont egyeztetéssel kapcsolatban ügyfélszolgálati munkatársaink a 489-5200-ás telefonszámon érhetők el, illetve további kérdései esetén az info@bhc.hu címen készséggel állnak rendelkezésére!
