1944. április 2-án, Kalocsán születtem. Iskoláimat Budapesten végeztem, 1962-ben érettségiztem kitűnő eredménnyel a Budapesti Piarista Gimnáziumban.
1969-ben a Budapesti (mai Semmelweis) Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán szer-zett diplomát summa cum laude minősítéssel. 1969 - 1975 -ig az Orvostudományi Egyetem, akkor Kovách Arisztid professzor vezetésével működő Kisérleti Kutató Laboratóriumának (ma II.Élettani Intézet) munkatársaként dolgoztam, ahol ezt megelőzően négy éven keresztül diákkörös hallgatóként is tevékenykedtem.
1970 - 1972 a Budapesti Műszaki Egyetem levelező hallgatója voltam a Műszer- és Szabályozástechnika Szakon. A Kisérleti Kutatóban kezdtem foglalkozni az agy szöveti véráramlás szabályozásával kölönbözö pathológiás állapotokban (hypoxia és haemorrhagiás hypotenzió). Amikor a Kutató elnyerte az egyetem II. élettani intézetének státusát, bekapcsolódtam a medikus oktatásba. 1972 - 1974 -ig az NIH (Natoinal Institute of Health, USA) ösztöndíjasaként a philadelphiai University of Pennsylvania Cerebrovascular Research Department - ben (igazgató: Martin Reivich) dolgoztam, kollaborációban a Department of Nuclear Medicine-nel (igazgató: David E.Kuhl). Részt vettem a Kuhl és munkacsoportja által kifejlesztett SPECT technika első, állatkisérletes alkalmazásában.
1975-ben lettem az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet (igazgató: Zoltán László, majd Pásztor Emil) munkatársa. Az idegsebészeti szakvizsga megszerzéséhez szükséges hatéves periódus során az általános idegsebészeti gyakorlat megszerzése mellett elsajátítottam a kiemelkedően fontos neuroradiológia alapjait az Intézet neuroradiológiai osztályán töltött féléves, az általános sebészet elemeit a SOTE II.Sebészeti Klinikán abszolvált egyéves gyakorlat alatt. 1981-ben sikeres idegsebészeti szakvizsgát tettem. Szakorvosként különös érdeklődéssel fordultam a cerebrovascularis kórképek idegsebészeti megoldásai felé, részt vettem a nemzetközi EC/IC Bypass Cooperative Study munkájában. A mérföldkőnek számító vizsgálatsorozatban az OITI teljesítménye alapján a 3. legnagyobb centrum volt 71, az egész világról toborzott központ között.
1987-ben Soros ösztöndíjasként két hónapot töltöttem a zürichi Kantonsspital Idegsebészeti Klinikáján (igazgató: M.G.Yasargil). A mikroszkópos idegsebészet kimüvelőjének munkáját, operativ technikáját, gondolkodásmódját közelről figyelhetni, meghatározó jelentőségű volt számomra, akárcsak az egyedülálló klinikai anyagban és video-könyvtárban való búvárkodás lehetősége. 1992-ben három éves Fogarty senior fellowship-et nyertem el a philadelphiai Cerebrovascular Research Centerrel megkezdett együttműködés folytatására.
1988-tól osztályvezető főorvos, 1993-2007 az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet főigazgató főorvosa voltam.
Tagja vagyok a Magyar Idegsebész Társaságnak, a Magyar Élettani Társaságnak, a Magyar Orvosi Nukleáris Társaságnak, az idegsebész és neurológiai szakmai kollégiumnak, a Magyar Orvosi Kamarának. A Magyar Idegsebész Társaság elnöke (1994-2002). Az Európai Idegsebész Társaság (EANS) Liaison Committee társelnöke 1987 - 1991, majd 1991- 95-ig az európai társaság alelnöke, 1997- től a világ társaság (WFNS) alelnöke. A Középeurópai Idegsebész Társaság (CENS) elnöke (2004-től).
1969-1974 oktató a SOTE Kisérleti Kutató Laboratóriumban (élettan), majd az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben bekapcsolódik az idegsebészeti posztgraduális szakképzésbe. Közben 1984-85-ben két évig élettan oktatásban közreműködik a SOTE német tagozat újraindulásakor. 1992-től a SOTE graduális idegsebészeti oktatás újraindításában vesz részt, majd 1994-től a HIETE idegsebészeti tanszék irányítását veszi át, kezdetben mint egyetemi docens, majd 1996-os habilitálás után mint egyetemi tanár (jelenleg Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Kar, Idegsebészeti Tanszék). Meghívott előadóként rendszeresen részt vesz az európai társaság (EANS) fiatal idegsebészek részére tartott kurzusain. Résztvevője és elindítója a BME és SOTE közös, biomérnöki képzésének.
2007-től a Budai Egészségközpont és a Szt.János Kórház Idegsebészeti osztályának munkatársa vagyok.
Vissza az idegsebészethez
Vissza az orvosainkhoz
Vissza az idegsebészethez
Vissza az orvosainkhoz
Időpont egyeztetéssel kapcsolatban ügyfélszolgálati munkatársaink a 489-5200-ás telefonszámon érhetők el, illetve további kérdései esetén az info@bhc.hu címen készséggel állnak rendelkezésére!
