A Budai Egészségközpont Budapest meghatározó magánegészségügyi intézménye, mely teljes körű, személyre szabott szolgáltatásait megbízható, hiteles partnerként nyújtja ügyfelei számára.

English

Immunológia

Az immunológia a szervezet védelmét ellátó szervrendszerrel foglalkozik. Immunrendszerünk egyik feladata a kórokozók elleni védekezés, mely genetikai alapokon nyugszik és velünk született képességünk.

Működésének másik fontos területe azon károssá vált anyagok eltávolítása a szervezetből, melyek saját sejtjeink pusztulásának következtében jönnek létre.

Immunológia

Az immunrendszer felépítése és működése

Hogy immunrendszerünk megfelelően el tudja látni a feladatát, pontosan fel kell ismernie és el kell különítenie az idegen struktúrákat (pl. baktériumok) a szervezet saját szöveteitől.

Az immunrendszer sejtjei a központi immunszervekben fejlődnek, majd a vérárammal eljutnak a szervezet minden részébe, ahol a kórokozókkal érintkezhetnek (bőr, nyálkahártyák, üreges szervek belhártyái). Bonyolult munkamegosztást alakítanak ki, egyes sejtek bekebelezik a szervezetbe bejutott mikrobákat, mások ellenanyagokat termelnek, ismét mások a sejtek közötti információ-átvitelhez szükséges anyagokat választanak ki, így alakul ki többek között a láz.

A limfociták egy része létrehozza az immunmemóriát, az ún. másodlagos immunitást. Ezáltal a szervezet emlékezik a korábban immunreakciót kiváltott anyagokra, és ha ismét találkozik velük, viharos gyorsasággal megindul az ellenanyagok képzése. Immunsejtjeink takarítják el az elpusztult saját sejtjeink törmelékét is. Az egyensúly rendkívül kényes: előfordul, hogy immunrendszerünk a saját struktúráinkat is idegennek nyilvánítja, és harcot kezd ellenük. Ekkor beszélünk autoimmun betegségekről.

Mikor gondoljunk immunbetegségre?

  • Ha csecsemőkorban egymást érik a súlyos fertőzések, veleszületett immunhiányos állapotra kell gondolni.
  • Elhúzódó stresszhelyzet, alultápláltság (esztelen fogyókúra), depresszió, krónikus betegségek (pl. cukorbetegség, veseelégtelenség) által csökken az immunrendszer teljesítőképessége.
  • Az ekcémákat, az atopiás dermatitiszt (bőrgyulladások) az immunrendszer fokozott aktivitása okozza.
  • Autoimmun kórképek esetén az immunrendszer a saját szervezet valamelyik struktúrájával szemben olyan immunológiai reakciót indít el, amely következtében jön létre a betegség. Tünettana nagyon színes.
  • Szisztémás autoimmun betegségekre leginkább ízületi gyulladás, izomfájdalmak, izomgyengeség, bizonyos bőrelváltozások, ismétlődő mellhártya-, szívburokgyulladás, ismeretlen eredetű láz, szem-szájszárazság, változatos idegrendszerei tünetek esetén gondolhatunk, melyek akár egyenként, akár együttesen is jelen lehetnek.
  • Szervspecifikus autoimmun kórképekhez pedig például az idegrendszer (sclerosis multiplex) vagy a pajzsmirigy (pl. Hashimoto-thyreoiditis) autoimmun betegségei tartoznak.

Az immunbetegségek kezelése

Kezelésük igen összetett, mindig az adott betegségre és egyénre szabottan történik

A Budai Egészségközpontban szakorvosaink készséggel állnak rendelkezésére, szakvizsgálatot, kontroll vizsgálatot, szakorvosi konzultációkat biztosítanak az Ön tüneteinek megfelelően.

Forduljon szakembereinkhez!

Az ötszörös Superbrands-díjas Budai Egészségközpontban minden privát járóbeteg szolgáltatást egy helyen megtalál, több mint 160 neves szakorvos magánrendelését keresheti fel mintegy 45 szakterületen. A személyre szabott ellátásról képzett, hosszú ideje együtt dolgozó szakembergárda gondoskodik. 16 év tapasztalatait és 210.000 ügyfelünk visszajelzéseit figyelembe véve folyamatosan azon dolgozunk, hogy a hozzánk fordulók számára igényeik és idejük tiszteletben tartásával a lehető leghatékonyabban szervezzük meg a gyógyító tevékenységet.

 

Kapcsolódó témák