A Budai Egészségközpont Budapest meghatározó magánegészségügyi intézménye, mely teljes körű, személyre szabott szolgáltatásait megbízható, hiteles partnerként nyújtja ügyfelei számára.

English

Kézremegés

A remegés (tremor) az izmok akaratlan, ismétlődő, ritmusos összehúzódása és elernyedése. Jelentkezhet csak egy vagy több testrészen (egygócú illetve multifokális), vagy az egész testen is (generalizált). A kézremegés az egygócú, unifokális tremor egyik fajtája. A tremor nem önálló betegség, hanem tünet, amelynek hátterében központi idegrendszeri probléma, károsodás állhat, így több betegség, elváltozás kísérő tünete is lehet, de egészséges, élettani körülmények között is megjelenhet.

A tremor jellemzői

A tremorok frekvenciájuk alapján lassú, közepesen gyors vagy gyors, az amplitúdójuk szerint apró-, közepes-, nagy hullámú és extra kilengésűek (szárnycsapásszerűek) lehetnek.

A kézremegés lehet testhelyzettől függő, ún. tartási (poszturális) tremor, amikor például egy nagyobb súlyú tárgyat kell felemelve tartani. Lehet cselekvés során megjelenő ún. akciós tremor, ami jellemzően fokozódik a mozdulat kivitelezése közben, illetve a mozgás vége felé (intenciós tremor). Jelentkezhet passzív állapotban is, ez az ún. nyugalmi tremor. Az akciós tremort, pl. életmódi tényezők, kisagyi károsodás, öröklődő betegség okozhatja, de megjelenhet pszichés terhelésre is.

A kézremegés okai

A tremor hátterében pajzsmirigy-túlműködés, veseelégtelenség, diabéteszes eredetű perifériás idegkárosodás, agyi károsodás (pl. Parkinson-kór, vérellátási zavar, trauma, gyulladás, agytályog, daganatos elváltozás, sclerosis multiplex) is állhat. Autoszomális domináns rendellenesség, öröklött veleszületett állapot (esszenciális tremor) és lelki ok, pszichés megterhelés, tartós feszültség, például súlyos stressz, szorongás is kiválthatja. Kimerültség, alvászavarok, fizikai megterhelés következménye is lehet. Kézremegés kialakulhat alkohol- vagy drogmegvonás hatására, egyes gyógyszerek (például az asztma ellene szerek, szerotonintartalmú készítmények, amfetaminszármazékok), élvezeti szerek (nikotin, koffein) mellékhatásaként és súlyos anyagcsere-zavarok esetén is.

A kézremegés diagnosztikája

A kézremegés jellegzetességei, a frekvenciája és amplitúdója mellett a beteg kikérdezése, a kórelőzmény feltárása és a kísérő tünetek segítik a háttérben lévő alapbetegség megállapítását. Például a Parkinson-szindrómára a kézremegés mellett mozgásszegénység (hypo- illetve bradykinesia), izommerevség (rigiditás), később a tratási reflexek károsodása utal. Nagyon fontos megjegyezni, hogy Parkinson-kórban a tremor nyugalomban jelentkezik, cselekvés során csillapodik, illetve szűnik. 

A diagnózis felállításához laboratóriumi és más vizsgálatok elvégzésére is szükség van.

A kézremegés kezelése

A kezelés az alapbetegség gyógyításával, a kiváltó okok megszüntetésével történhet. A pszichés eredetű kézremegés esetén a stressz csökkentése, a szorongás oldása, az esszenciális (veleszületett) tremornál gyógyszeres kezelés, az életmódi okok esetén az életmód átalakítása, az alkohol-, drogfogyasztás, a dohányzás elhagyása segíthet.

Az akciós tremor gyógyszeres kezelésére leginkább az adrenalin béta-receptorait blokkoló propranololt és ritkábban az epilepszia ellen használt primidont alkalmazzák. Ezek a gyógyszerek azonban a hozzászokás veszélyével járnak, az adagot idővel emelni kell.

A tapasztalatok szerint az alkohol hatékonyan csökkenti a kézremegést, viszont ennek alkalmazása súlyos következményekkel jár, így hosszabb távon nem jelent megoldást, sőt súlyosbítja a panaszokat.

A cikk dr. Kovács Tibor közreműködésével készült.