A Budai Egészségközpont Budapest meghatározó magánegészségügyi intézménye, mely teljes körű, személyre szabott szolgáltatásait megbízható, hiteles partnerként nyújtja ügyfelei számára.

English

300 000. ügyfelünket köszöntöttük

Örömmel tudatjuk, hogy a Budai Egészségközpont egészségügyi szolgáltatásait 2001-es indulása óta immár több mint 300 000-en vették igénybe. A 300 000. ügyfelünket ajándékutalvánnyal köszöntöttük, mellyel ez év végéig ingyenesen veheti igénybe privát járóbeteg-szolgáltatásainkat.

Az Intézet 100 000. ügyfelét 2012-ben, a 200 000-et 2017-ben, a 300 000-et pedig ez év júliusában köszöntötte. Ez azt jelenti, hogy az első százezer páciens eléréséhez 11 évre volt szükség, a harmadik százezerhez pedig kevesebb, mint 3 évre. Régi és új ügyfeleink bizalma nagy megelégedettséggel tölt el bennünket.

300 000. ügyfelünk a 19 éves Balogh Dominik Zoltán volt. Erős hátfajdalmakra panaszkodott, melyek még az alvásban is gátolták. Családja ismerősein és barátain keresztül próbálta felkutatni a számára megfelelő orvost. Az ő ajánlásukra látogatott el Intézetünk privát járóbeteg rendelésére, ahol Dr. Szöllősi Balázs gerincsebész, ortopéd szakorvos páciense lett. Dominik most szuperül érzi magát, és alig várja, hogy visszatérhessen a focihoz - kedvenc sportjához, amit 6 éves kora óta űz. 300 000. ügyfelünknek az emléklapot Dr. Nagy Judit orvosigazgató adta át. Dominiknak jó egészséget és jövőbeni célkitűzéseinek elérését kívánjuk!

Büszkék vagyunk rá, hogy fennállásunk óta ennyien fordultak hozzánk, és bízunk benne, hogy szolgáltatásaink folyamatos fejlesztésével, partner-központú szemléletünkkel és sok-sok odafigyeléssel hamarosan 400 000. ügyfelünket is hasonlóképpen köszönthetjük!


Betegbiztonsági protokoll a Budai Egészségközpontban

Kiemelten fontosnak tartjuk pácienseink és az itt dolgozó szakemberek biztonságát, ezért Intézetünkben – a hatályban lévő aktuális rendelkezéseknek megfelelően – a koronavírus elleni védekezés számos formáját alkalmazzuk, melyekről részletesen EZEN a hivatkozáson olvashat.

A járványügyi helyzetben szolgáltatásaink iránti érdeklődés növekedésével párhuzamosan telefonos ügyfélszolgálatunk terheltsége is növekedett. A gyors ügyfélkiszolgálás érdekében új telefonvonalat biztosítunk koronavírus-teszt időpontfoglaláshoz:

+36 1 999-1727

A fenti telefonszámon kollégáink kizárólag koronavírus-tesztre jegyzik elő tisztelt ügyfeleinket hétköznap 08:00 - 20:00 között.

Az EESZT-be történő jogszabályi előírások szerinti kötelező adatszolgáltatás érdekében, minden magyar állampolgárnál az ellátás megkezdésének alapfeltétele a TAJ megadása, valamint az Ön adatainak védelme érdekében a személyes adatainak hitelt érdemlő igazolása. Külföldi állampolgárok esetében amennyiben nem rendelkeznek TAJ-jal a külföldi úti okmány száma kerül rögzítésre.