Diseases
Contact us for information regarding the onset, symptoms, tests and treatment methods of the most common disorders listed below.
betegség
![acne](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cacne.png)
Akne (pattanás, mitesszer)
Az akne egy gyakori bőrbetegség, mely során a bőrben eltömődnek a pórusok és pattanások jelennek meg az arcon és a felsőtesten.
betegség
![Budai Egészségközpont](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Ckocka-kepek%5C/bek_fa_2.jpg)
Achilles-ín szakadás
Az Achilles-ín a lábszár hátsó részén található, és a sarokcsontot köti össze a vádli izmokkal. Ez az ín felelős az általunk végrehajtott lábmozgások egy részéért, például járás, futás és ugrás esetében is szerepe van.
betegség
![addison-kor2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Caddison-kor2.jpg)
Addison-kór
Az Addison-kór lényege a mellékvesekéreg működésének idült elégtelensége, aminek következtében csökken a mellékvesekéreg hormonjainak termelődése.
betegség
![afta2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cafta2.jpg)
Afta
Az afta egy fájdalmas, gyulladásos udvarral körülvett felületes hámhiány, mely a nyálkahártyákon jelentkezik.
betegség
![agydaganat2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cagydaganat2.jpg)
Agydaganat
Az agydaganatok elsődlegesek és másodlagosak lehetnek. Az előbbiek az agyon belüli vagy a melletti sejtekből származnak.
betegség
![agyhartyagyulladas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cagyhartyagyulladas.jpg)
Agyhártyagyulladás (meningitis)
Az agyhártyagyulladás az agyhártyák vagy agyburkok, azaz a központi idegrendszert körülvevő hártyáknak a gyulladásos megbetegedése.
betegség
![Idős korban megnőhet a stroke (gutaütés, szélütés, agyvérzés, agyi infarktus) kockázata](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_stroke.jpg)
Agyi érkatasztrófák
Agyi érkatasztrófa, közismert nevén agyvérzés, szélütés (stroke) a vérellátás hirtelen megszűnése az agy egy területén, amikor elhal az agyszövet egy része.
betegség
![agyrazkodas2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cagyrazkodas2.jpg)
Agyrázkódás
Az agyrázkódás akkor következik be, ha az agy - a fejet ért ütés következtében - elmozdul a koponyán belül, de az ütés nem közvetlenül körülírt helyen éri.
betegség
![agyvelogyulladas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cagyvelogyulladas.png)
Agyvelőgyulladás
Az agyvelőgyulladás az agy gyulladásos megbetegedése, amelyet az esetek túlnyomó többségében vírus okoz. Sok esetben kullancsok terjesztik.
betegség
![b2_aids2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb2_aids2.jpg)
AIDS
Az AIDS (szerzett immunhiányos tünetegyüttes) az immunrendszer egy olyan betegsége, amelyet HIV-fertőzés (human immunodeficiency vírus) okoz.
betegség
![ajakherpesz bőrgyulladás](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/ajakherpesz.jpg)
Ajakherpesz
Az ajakherpesz a Herpes simplex 1 vírus (HSV-1) fertőzése következtében kialakuló hólyagos bőrgyulladás az ajkakon.
betegség
![ajulas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cajulas.jpg)
Ájulás
Az ájulás akkor következik be, amikor az agy vérellátása valamilyen oknál fogva átmenetileg (!) zavart szenved.
betegség
![veseelegtelenseg2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cveseelegtelenseg2.jpg)
Akut veseelégtelenség
Akut veseelégtelenségről akkor beszélünk, ha a veseműködés oly mértékben romlik, hogy a veseszövetek több mint 60 százaléka már nem képes ellátni feladatát.
betegség
![vernyomasmeres](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cvernyomasmeres.jpg)
Alacsony vérnyomás, hypotonia
Krónikusan alacsony vérnyomásról beszélünk, ha a vérnyomás első (szisztolés) értéke tartósan nem haladja meg a 100 Hgmm-t.
betegség
![alagut-szindroma-budai-egeszsegkozpont](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Calagut-szindroma-budai-egeszsegkozpont.jpg)
Alagút-szindróma
Alagút-szindróma esetén a csukló csontjai közötti alagútszerű mélyedésben futó inak leszorítják az ideget és az ujjakban zsibbadás és fájdalom jelentkezik.
betegség
![alkoholizmus2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Calkoholizmus2.jpg)
Alkoholizmus
Az alkoholizmussal küzdők napi szinten fogyasztanak alkoholt, mely előbb-utóbb testi, szellemi és szociális tüneteket okoz.
betegség
![alkoholmergezes2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Calkoholmergezes2.jpg)
Alkoholmérgezés
Ha valaki hirtelen, viszonylag rövid idő alatt nagyobb mennyiségű alkoholt juttat a szervezetébe, kialakul az úgynevezett alkoholmérgezés.
betegség
![állatszőr allergia](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/allatszor-allergia-2.jpg)
Állati szőr okozta allergia
Állati szőr okozta allergia esetén is hasonló tünetek tapasztalhatóak, mint bármilyen más allergiás túlérzékenységi reakció következtében.
betegség
![allergia](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Callergia.jpg)
Allergia
Az allergia az immunrendszer túlzott reakciója, olyan anyagokra, amelyek az egészséges embernél semmilyen reakciót nem keltenek.
betegség
![b2_alomkor](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb2_alomkor.jpg)
Álomkór
Az álomkór jellemzően afrikai fertőző betegség, amelynek következtében agyvelőgyulladás és agyhártyagyulladás alakul ki.
betegség
![a_aluszekonysag_1](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Ca_aluszekonysag_1.jpeg)
Aluszékonyság (hiperszomnia)
Aluszékonyságról a legalább 25 százalékkal megnövekedett alvásigény esetén beszélünk, amelynél problémát értelemszerűen a nappali aluszékonyság jelent.
betegség
![sleeping-szeles](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Csleeping-szeles.jpg)
Alvászavarok, álmatlanság
Az alvászavarok egyszerre jelentenek tünetet és betegséget. Komolyan kell venni, mivel az alvászavarok nem csak a szervezet regenerálódását nehezítik meg, hanem a mindennapos fizikai és szellemi tevékenység végzését is ellehetetleníthetik.
betegség
![alzheimer2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Calzheimer2.jpg)
Alzheimer-kór - A felejtés betegsége
Az Alzheimer-kór egy visszafordíthatatlan, időben egyre súlyosbodó agyi megbetegedés, amely során egyre romlik a beteg memóriája és gondolkodási képessége.
betegség
![amnesia2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Camnesia2.jpg)
Amnézia
Amnézia alatt az emlékezési képesség részleges vagy teljes hiányát értjük.
betegség
![angelman2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cangelman2.jpg)
Angelman-szindróma
Az Angelman-szindróma létezésére egészen későn, az 1900-as évek végén derült fény. Dr. Harry Angelman volt az, aki először figyelt fel rá.
betegség
![b_anginapectoris](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_anginapectoris.jpg)
Angina pectoris
Az angina pectoris a szívizom vérellátási elégtelensége, oxigénhiánya által kiváltott klinikai tünetegyüttes.
betegség
![b_angolkor](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_angolkor.jpg)
Angolkór
Az angolkór (rachitis) a csontozatot érintő gyermekbetegség, amely kezelés hiányában felnőtt korban is súlyos következményekkel jár.
betegség
![anorexia3](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Canorexia3.jpg)
Anorexia
Az anorexia (anorexia nervosa) jellemzően torzuló önpercepción keresztül súlyfóbiával, testképzavarral, illetve jelentős súly-, tápanyag és vitaminhiánnyal jár.
betegség
![aranyer](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Caranyer.jpg)
Aranyér
Aranyérnek nevezzük a végbélnyílás körüli vénás hálózatot. Amikor ennek tágulata állandósul, panaszokat okoz, akkor beszélünk aranyér betegségről.
betegség
![arcmellekureggyulladas2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Carcmellekureggyulladas2.jpg)
Arcmelléküreg gyulladás
Az arcmelléküregekben vírusos, bakteriális vagy gombás fertőzés, illetve allergiás folyamat következtében alakulhat ki gyulladás
betegség
![arcuregggyulladas5](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Carcuregggyulladas5.jpg)
Arcüreggyulladás
Az arcüreggyulladás az arckoponya üregeiben (homlok-, orrmellék-üreg) lévő nyálkahártya gyulladásos megbetegedése.
betegség
![arpa4](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Carpa4.jpg)
Árpa
A Hordeolum, köznapi nyelven az árpa, a szemhéjszél mirigyeinek akut gyulladása. Megkülönböztetünk külső árpát és belső árpát.
betegség
![astma3](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Castma3.jpg)
Asztma
Az asztma a légutak krónikus gyulladásos betegsége, amelynek kialakulásában számos gyulladásos sejt és sejtproduktum játszik szerepet.
betegség
![ekcema](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cekcema.jpg)
Atópiás dermatitisz
Az atópiás dermatitisz (atópiás ekcéma) nagyon gyakori nem fertőző bőrbetegség, a tünetek gyakran már kisgyermekkorban jelentkeznek.
betegség
![autizmus3](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cautizmus3.jpg)
Autizmus
Az autizmus az agy olyan veleszületett, genetikai okokra visszavezethető, észlelési- és információfeldolgozási zavara, mely már gyermekkorban megnyilvánul.
betegség
![autoimmun2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cautoimmun2.jpg)
Autoimmun betegségek
Autoimmun betegség esetén az immunrendszer nem tud különbséget tenni a "saját" és "nem saját" sejtek, fehérjék között, és önmagát támadja meg.
betegség
![baranyhimlo2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cbaranyhimlo2.jpg)
Bárányhimlő
A bárányhimlő (Varicella simplex), az egyik leggyakoribb és legfertőzőbb cseppfertőzéssel terjedő gyermekbetegség, amely ellen védőoltással lehet védekezni.
betegség
![basalioma](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cbasalioma.jpg)
Basalioma
A basalioma a bőr legfelső rétegét alkotó hám alsó területéről kiinduló, rosszindulatú daganat. Az észlelésekor megkezdett kezelés hatékonysága kiváló.
betegség
![derekfajdalom](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cderekfajdalom.jpg)
Bechterew-kór
A Bechterew-kór degeneratív kórkép, mely a gerincoszlopot alkotó csigolyák közti ízületek gyulladásával, elmeszesedésével, mozgáskorlátozottsággal jár.
betegség
![b_belelzarodas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_belelzarodas.jpg)
Bélelzáródás
A bélelzáródás alkalmával megszűnik a belek táplálékot és salakanyagokat továbbító funkciója. Az akut hasi katasztrófák közé tartozik, életveszélyes állapot.
betegség
![man](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cman.jpg)
Bélférgek, bélférgesség
Az ember emésztőszervrendszerében élősködő férgek okozta betegségeket nevezzük bélférgességnek.
betegség
![benott-korom2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cbenott-korom2.jpg)
Benőtt köröm
A köröm betegségei miatt, például a körömágy gyulladása, és az azt leggyakrabban kiváltó benőtt köröm miatt a sebészeti szakrendelőket sokan keresik fel.
betegség
![beszed2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cbeszed2.jpg)
Beszédfejlődési zavar
A beszéd zavaráról beszélhetünk, ha a kommunikációs életkori sajátosságok több hónapos késésben vannak, és 3 éves korra sem indul meg a beszéd.
betegség
![prostata](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cprostata.jpg)
BHP (Jóindulatú prosztata megnagyobbodás)
A jóindulatú prosztata megnagyobbodás (BPH) a prosztata mirigyállományának jóindulatú szövetszaporulata. Hátterében a hormonális változásoknak lehet szerepe.
betegség
![baby6](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cbaby6.jpg)
Bölcsőhalál
A bölcsőhalálnak az az eset számít, amely során az egy évnél fiatalabb csecsemőt minden előzetes betegség, tünet nélkül holtan találják kiságyában.
betegség
![borderline](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cborderline.jpg)
Borderline
A borderline egy olyan személyiségzavar, melyben az érintett személy emberi kapcsolatai, hangulata és énképe nagyon impulzív és labilis.
betegség
![borrak2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cborrak2.jpg)
Bőrrák
A daganatos megbetegedések között egyre előkelőbb helyet foglal el a bőrrák, azaz a bőrt érintő, különböző szövettani típusba sorolható tumorok.
betegség
![b_botulizmus](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_botulizmus.jpg)
Botulizmus
A botulizmus, köznapi nevén a kolbászmérgezés a Clostridium botulinum baktérium által termelt toxin okozta ételmérgezés.
betegség
![bulimia2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cbulimia2.jpg)
Bulimia
A bulimia pszichiátriai megbetegedés, amelyet kóros falási rohamok, és ezeket követő intenzív, az elfogyasztott tápláléktól való szabadulási szándék jellemez.
betegség
![noutburnoout](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Ctemak%5Cnoutburnoout.png)
Burnout szindróma
A burnout, vagyis kiégési szindróma egy olyan speciális munkahelyi ártalom orvosi elnevezése, amely vezető tünete a fizikai-érzelmi-mentális kimerülés.
betegség
![sick2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Csick2.jpg)
Calicivírus fertőzés
Gyomor- és bélhurutot nagyon sok kórokozó okozhat, közéjük tartozik a calicivírus. Ilyenkor jellemző a rossz közérzet, étvágytalanság, hányás és hasmenés.
betegség
![woman-worry2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cwoman-worry2.jpg)
Candida
A candida gomba a normál száj-, bél- és hüvelyflóra tagja, azonban túlzott elszaporodása esetén kórokozóvá válhat.
betegség
![cardio2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Ccardio2.jpg)
Cardiomyopathia
A cardiomyopathiák a szív izomzatát érintő, különböző okból létrejövő, különböző típusú megbetegedések, melyek előbb-utóbb a szív működésének zavarát okozzák.
betegség
![worried-woman](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cworried-woman.jpg)
Chlamydia
A Chlamydia trachomatis egy „parazita” jellegű baktérium, amely a megtámadott gazdasejtben betegséget okoz (pl. húgycsőgyulladás, méhnyak-gyulladás, stb.).
betegség
![Cisztás fibrózis](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/cisztas-fibrozis.jpg)
Cisztás fibrózis (mucoviscidosis)
A cisztás fibrózis Európában a leggyakoribb autoszomális recesszív öröklött genetikai betegség.
betegség
![headache4](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cheadache4.jpg)
Cluster fejfájás
A cluster fejfájás az egyik leghevesebb fejfájás. Ismétlődő, súlyos, féloldali szemkörnyéki és homloktáji fájdalommal járó roham, melyet több egyéb tünet kísér.
betegség
![crohn2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Ccrohn2.jpg)
Colitis ulcerosa (fekélyes vastagbélgyulladás)
A fekélyes vastagbélgyulladás ismeretlen eredetű, krónikus, gyulladásos betegség, amelyben a tápcsatorna szakaszai közül kizárólag a vastagbél betegszik meg.
betegség
![Combnyaktörés](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/Combnyaktores.jpg)
Combnyaktörés
A combnyaktörés főként idős embereknél fordul elő, de a jóval ritkább fáradásos törés a túlterhelt sportolókat, vagy fizikai munkát végzőket is elérheti.
betegség
![labor-szeles](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Clabor-szeles.jpg)
Conn-szindróma
A Conn-szindróma, azaz hiperaldoszteronizmus jellemzője az aldoszteron nevű hormon megnövekedett mennyisége, mely a kór jellegzetes tünettanát hozza létre.
betegség
![copd2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Ccopd2.jpg)
COPD
A COPD, magyarul krónikus elzáródásos (légzési nehezítettséget okozó) tüdőbetegség. Következtében az alsóbb légutak szűkülete jön létre.
betegség
![Covid-19 betegség](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/COVID-19.jpg)
COVID-19
A 2019-es év végén a kínai Vuhan városában alakult ki a tüdőgyulladásjárványért felelős vírus, a SARS-CoV2, azaz a COVID-19.
betegség
![cppd](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Ccppd.jpg)
CPPD (kristálybetegség)
A CPPD a kristálybetegség rövidítése, az úgynevezett kristály-arthropathiák (= kristály okozta ízületi bántalmak) közé sorolható.
betegség
![crohn6](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Ccrohn6.jpg)
Crohn-betegség
A Crohn-betegség az emésztőrendszer ismeretlen eredetű krónikus gyulladása.
betegség
![Csalánkiütés](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/csalankiutes.jpg)
Csalánkiütés (urticaria)
A csalánkiütés, azaz urticaria a leggyakoribb bőrgyógyászati kórképek egyike, mely a lakosság közel 20%-át érinti.
betegség
![Csigolyaösszeroppanás](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/csigolya-%C3%B6sszeroppanas.jpg)
Csigolyaösszeroppanás
Sajnos előfordul, hogy a csigolyatest állományában törés következik be, ezt nevezzük kompressziós csigolyaösszeroppanásnak.
betegség
![csipoficam2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Ccsipoficam2.jpg)
Csípőficam
A csípőficam gyakori fejlődési rendellenességek közé tartozó betegség, hazai előfordulási aránya 0,5%. Kialakulása genetikai és környezeti befolyásoktól függ.
betegség
![Csomó a mellben](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/Csomo-a-mellben.jpg)
Csomó a mellben
Amennyiben az emlők önvizsgálata során valaki csomót, bőrbehúzódást, a mellbimbó befelé fordulását vagy váladékozást észlel javasolt orvoshoz fordulnia.
betegség
![csontdaganatok](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/csontdaganatok.jpg)
Csontdaganatok
Csontdaganatoknak csak magában a csontszövetben létrejövő tumorokat tekinthetjük. A csontdaganatok leggyakrabban előforduló típusai az oszteoszarkóma, a chondroszarkóma és az Ewing-szarkóma.
betegség
![csontnekrozis2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Ccsontnekrozis2.jpg)
Csontnekrózis (csontelhalás)
Csontnekrózis, vagy csontelhalás betegség esetén a fájdalom mértéke állás, járás, és az érintett csont mozgatásakor erősödik, pihentetésre a tünetek javulnak.
betegség
![csontritkulas2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Ccsontritkulas2.jpg)
Csontritkulás (osteoporosis)
A csontritkulás hosszú ideig egyáltalán nem ad tünetet. Leggyakrabban csekély behatást követő csonttörés esetén kerül kivizsgálásra.
betegség
![csontvelogyulladas2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Ccsontvelogyulladas2.jpg)
Csontvelőgyulladás
Egyes esetekben a csont fertőződik nyílt csonttörés vagy műtéti beavatkozás során, míg krónikus csontvelőgyulladás esetén a régi csontvelőgyulladás újul ki.
betegség
![cukorbetegseg2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Ccukorbetegseg2.jpg)
Cukorbetegség, diabétesz
Cukorbetegség esetén kevés inzulin termelődik, vagy egyáltalán nem termelődik, így a cukor nem jut be a sejtekbe, hanem a vérben felhalmozódik.
betegség
![old2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cold2.jpg)
Demencia
A demencia összefoglaló név minden olyan állapotra, amikor az idegsejtek pusztulása vagy működési zavara miatt a szellemi képességek hanyatlani kezdenek.
betegség
![Dengue vírus fertőzések](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/dengue-virus.jpg)
Dengue vírus fertőzések
A Dengue vírusok 4 alfaja a trópusi és szubtrópusi országokban a malária után a második leggyakoribb szúnyog által terjesztett fertőzés.
betegség
![depressio](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cdepressio.jpg)
Depresszió
A köznyelvben a depressziót a levert lelkiállapot szinonimájaként használják. Az orvostudomány számos típust különbözett meg, például akut, krónikus, bipoláris.
betegség
![b_derekfajas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_derekfajas.jpg)
Derékfájás
A felnőtt lakosság 80-85%-a életében legalább egyszer szenvedett már több napig tartó, életvitelét is befolyásoló derékfájástól.
betegség
![Budai Egészségközpont](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Ckocka-kepek%5C/bek_fa_2.jpg)
Dermoid ciszta
A dermoid ciszta zsírszövetekből, szőrszálakból, bőrsejtekből és más szövetekből álló zsákocskához hasonló kis képződmény. Viszonylag gyakori elváltozás, általában jóindulatú és nem jelent komoly egészségügyi kockázatot.
betegség
![b_difteria](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_difteria.jpg)
Diftéria
A diftéria (torokgyík, torokpenész vagy roncsoló toroklob) baktérium okozta fertőzés, nyálcseppekkel terjed, súlyos, öt-tíz százalékban halálos betegség.
betegség
![diszlexia](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/diszlexia.jpg)
Diszlexia
A diszlexia egy atipikus idegrendszeri fejlődés miatti tanulási zavar, mely elsősorban az olvasás elsajátításának nehézségében nyilvánul meg.
betegség
![ekcema3](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cekcema3.jpg)
Ekcéma
Az ekcéma a bőr nem fertőző gyulladása, melyet különböző külső és belső/endogen faktorok váltanak ki. A legjellemzőbb tünete a gyulladt bőr és a viszketés.
betegség
![bhc_elhizas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cbhc_elhizas.jpg)
Elhízás, obezitás
Az elhízás lényege a kóros zsírfelhalmozódás a szervezetben. Az egészséget súlyosan veszélyeztető állapot, amely több betegség kockázatát a sokszorosára növeli.
betegség
![endometriozis3](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cendometriozis3.jpg)
Endometriózis
Endometriózisról esetén a méh belső nyálkahártyája a méh üregén kívül is megjelenik, követi a menstruációs ciklus változásait és változatos panaszokat okoz.
betegség
![epegorcs3](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cepegorcs3.jpg)
Epehólyaggyulladás
A heveny epehólyag-gyulladás az epehólyag falának gyulladása, amit rendszerint az epehólyag-vezetékben rekedt kő okoz.
betegség
![epegorcs3](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cepegorcs3.jpg)
Epekő, epekövesség
Az epekő az epehólyagban képződött koleszterinből, kalciumból és egyéb anyagokból álló apró kőszerű képződmény.
betegség
![epilepszia](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cepilepszia.jpg)
Epilepszia
Az epilepszia az agy olyan működési zavara, melynek során elektromos túlműködés alakul ki, bizonyos agysejtek gátlásuk alól felszabadulnak.
betegség
![erelmeszesedes](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cerelmeszesedes.jpg)
Érelmeszesedés
Az érelmeszesedés során az egészségesen rugalmas verőerek sima érbelhártyája alatt kalcium-lerakódás jelenik meg, amely csökkenti a verőerek rugalmasságát.
betegség
![veroerbetegsegek2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cveroerbetegsegek2.jpg)
Érsebészeti betegségek és eljárások
Az egyes érsebészeti (artériás) betegségek tünetei attól függőek, hogy mely verőéren alakul ki tágulat, szűkület, vagy az elzáródás.
betegség
![érszűkület2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5C%C3%A9rsz%C5%B1k%C3%BClet2.jpg)
Érszűkület
Az érszűkület az érelmeszesedés következménye, mely az érfalak megvastagodásához, az érfal rugalmasságának csökkenéséhez, a keresztmetszet beszűküléséhez vezet.
betegség
![ételallergia2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5C%C3%A9telallergia2.jpg)
Ételallergia
Az ételallergia az immunrendszer túlzott reakciója, olyan anyagokra, amelyek az egészséges embernél semmilyen reakciót nem keltenek.
betegség
![b_etelmergezes](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_etelmergezes.jpg)
Ételmérgezés
Ételmérgezést az élelmiszerbe kerülő kórokozók által termelt mérgező anyagcseretermékek, toxinok okoznak. Előfordulhat egyedi esetben vagy csoportosan is.
betegség
![b_faradekonysag](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_faradekonysag.jpg)
Fáradtság, fáradékonyság
A fáradtság fiziológiás tünet is lehet, ilyenkor a szervezet védekező reakciójáról van szó, pihenésre kényszerülünk a túlzott kimerülés kivédésére.
betegség
![b_fejfajas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_fejfajas.jpg)
Fejfájás
A fejfájás számtalan betegség kísérő tünete lehet, de léteznek önálló fejfájás szindrómák is.
betegség
![b_fejtetvesség](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_fejtetvess%C3%A9g.jpg)
Fejtetvesség
Fejtetvesség (pediculosis capitis) esetén 2,5-4,5 mm hosszúságú élősködő rovar, a fejtetű telepedik meg a hajas fejbőrön.
betegség
![b_felrenyeles](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_felrenyeles.jpg)
Félrenyelés
Félrenyelésnek nevezzük, ha evés közben egy ételdarab nem a nyelőcsőbe, hanem a légutakba kerül, ami legtöbb esetben köhögéssel távozik a légutakból.
betegség
![Bokaficam - Budai Egészségközpont](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/ficam1.jpg)
Ficam
Azt a jelenséget nevezzük ficamnak, amikor az ízület a normál mozgástartományát elhagyja. A ficam során az ízületi felszínek elvesztik a normális kapcsolatot egymással.
betegség
![fitymaszukulet](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cfitymaszukulet.jpg)
Fitymaszűkület
A fitymaszűkület, a fityma bőrének különböző fokú szűkületét jelenti, amely miatt a fityma bőre a makkról nem húzható vissza.
betegség
![fobia](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Ctemak%5Cfobia.jpg)
Fóbia
Akkor beszélünk fóbiáról, ha valaki olyan ingerekre reagál intenzív félelemmel, amit mások nem tekintenek félelmetesnek vagy veszélyesnek.
betegség
![Komplex fogágybetegség szűrés a Budai Egészségközpontban.](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Ctemak%5Cfog1.jpg)
Fogínygyulladás, fogínyvérzés, ínysorvadás
A fogágy és az íny gyulladásos betegségei a lakosság jelentős százalékát érintik.
betegség
![fogko](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cfogko.jpg)
Fogkő, fogkövesség
A fogkő tulajdonképpen megkövesedett lepedék, mely képződéséhez feltétlenül szükségesek a szájüregünkben élő baktériumok, szerves anyagok, valamint ásványi sók.
betegség
![gyerekfogaszat](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Ctemak%5Cgyerekfogaszat.jpg)
Fogszuvasodás
A fogszuvasodás a fogaknak a szájüregbe előtört és lepedékkel borított, keményszöveti felszínén megjelenő krónikus folyamat.
betegség
![b_fogyas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_fogyas.jpg)
Fogyás
A testsúly fél- egy év alatt bekövetkező, legalább 5%-kal való csökkenését nevezzük fogyásnak.
betegség
![fülzúgás](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/fulzugas.jpg)
Fülzúgás (tinnitus)
A fülzúgás nem önálló betegség, hanem tünetegyüttes, melynek során a páciens különböző hangokat hall, de külső hangforrás hiányában.
betegség
![garatgyulladás](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/garatgyulladas.jpg)
Garatgyulladás (pharyngitis)
A torok- és garat gyulladását számos kórokozó kiválthatja, a fertőzés lehet vírusos és bakteriális eredetű.
betegség
![b_gegegyulladas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_gegegyulladas.jpg)
Gégegyulladás
A gégegyulladásnak akut és krónikus formája van. Akut formája minden korban előfordulhat, általában nem önállóan, hanem más felső légúti hurutokkal egyidejűleg.
betegség
![Gerinc instabilitás - Budai Egészségközpont](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/gerinces_2_gerinc%20instabiliti%C3%A1s_2.jpg)
Gerinc instabilitás
A gerinc instabilitás során a normálisnál nagyobb terjedelmű mozgás alakul ki egy vagy több gerincszakaszon, mely jelentős hatással lehet az életminőségre.
betegség
![gerinccsatorna-szukulet](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cgerinccsatorna-szukulet.jpg)
Gerinccsatorna szűkület
A derékfájdalom a civilizált világban népbetegség. A krónikus derékfájdalmak hátterében az esetek döntő többségében gerinccsatorna szűkület áll.
betegség
![gerincdaganat](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cgerincdaganat.jpg)
Gerincdaganatok
Az elsődleges gerincdaganatok a gerincet alkotó sejtekből és szövetekből kiinduló elváltozások, míg a másodlagosak más tumorok gerincben jelentkező áttétei.
betegség
![gerincferdules](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cgerincferdules.jpg)
Gerincferdülés (scoliosis)
A szkoliózis (scoliosis), vagyis a gerincferdülés a gerinc kóros deformálódását jelenti, a tér mindhárom irányában mely a gyors testi növekedés idején jelentkezik.
betegség
![gerincserv](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cgerincserv.jpg)
Gerincsérv vagy porckorongsérv, mi a helyes elnevezés?
Gerincsérv vagy porckorongsérv? A porckorongsérv a helyes megnevezés, de a gerincsérvnél is pontosan tudjuk, hogy mire gondoltunk, és mi a bajunk.
betegség
![b_gilbertkor](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_gilbertkor.jpg)
Gilbert-kór
A Gilbert-kór a máj örökletes működési zavara. Nem valódi betegség, hanem ártalmatlan, jóindulatú, krónikus állapot.
betegség
![gocbetegseg](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cgocbetegseg.jpg)
Gócbetegség
Gócbetegség esetén egy szerv vagy szervrendszer megbetegedése a szervezet egy távolabbi pontján kialakult fertőzéses eredetű, idült gyulladásából származik.
betegség
![labgomba](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Clabgomba.jpg)
Gombás bőrbetegség
Gombás bőrbetegség esetén a bőrön egyébként is jelen lévő gombák a szervezet legyengülése, fogékonysága miatt kórosan elszaporodnak.
betegség
![Guillain-Barré-szindróma](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/guillain-barre-szindroma.jpg)
Guillain-Barré-szindróma
A Guillain-Barré-szindróma egy ritka autoimmun betegség, ami a perifériás idegeket támadja meg.
betegség
![gyomorfekely](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cgyomorfekely.jpg)
Gyomorfekély
A gyomorfekély kialakulásához vezet, amikor megszűnik a gyomor nyálkahártyát károsító hatások és a nyálkahártya védelmét biztosító tényezők egyensúlya.
betegség
![b2_gyomorrak](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb2_gyomorrak.jpg)
Gyomorrák
A gyomorrák a gyomorfal nyálkahártyájából kiinduló rosszindulatú daganat, mely kialakulása mögött számos környezeti és genetikai faktor is lehet.
betegség
![b_vastagbelrak](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_vastagbelrak.jpg)
Gyomorrontás
A gyomorrontás a gyomornyálkahártya heveny gyulladása. Leggyakrabban a gyomor túlterhelése, romlott étel, bakteriális vagy vírusfertőzés következménye.
betegség
![b_hajhullas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_hajhullas.jpg)
Hajhullás
A hajhullás a legtöbb esetben nem önálló betegség, hanem egy tünet, ami többféle rendellenességre, hiányállapotra, betegségre is utalhat a szervezetben.
betegség
![b_hanyas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_hanyas.jpg)
Hányás, hányinger
A hányás a szervezet védekező reakciója, melynek során megszabadul a gyomorba jutott tápláléktól, ami mennyiségében túl sok, vagy minőségében nem megfelelő.
betegség
![b_hasfajas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_hasfajas.jpg)
Hasfájás, hasi fájdalom
Hasi fájdalmak esetében megkülönböztetünk akut és krónikus hasfájást. Akut hasfájásról akkor beszélhetünk, ha keletkezésének ideje 1 hétnél korábbi.
betegség
![hasnyalmirigy-gyulladas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Chasnyalmirigy-gyulladas.jpg)
Hasnyálmirigy gyulladás
A heveny hasnyálmirigy-gyulladás hirtelen kialakult gyulladás, ami enyhe lefolyású, vagy az életet is veszélyeztető betegség is lehet.
betegség
![Hemokromatózis - Budai Egészségközpont](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/DSC09767%20m%C3%A1solat.jpg)
Hemokromatózis
A hemokromatózis egy olyan – génhiba folytán kialakuló – vasanyagcsere-zavar, amelynek következtében fokozott mértékben szívódik fel a vas, melyből ezután a felesleg a szervekben lerakódik és károsítja az érintett szerv szöveteit.
betegség
![Heregyulladás](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/heregyulladas.jpg)
Heregyulladás
A heregyulladás (orchitis) az egyik vagy mindkét herét érinti, mely virális (vírus fertőzés okozta) vagy bakteriális (baktérium okozta fertőzés) eredetű, de előfordulhat, hogy az oka ismeretlen marad.
betegség
![b_hererak](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_hererak.jpg)
Hererák
A hererák a here rosszindulatú daganata, mely leggyakrabban fiatal férfiakban (20-40 évesek) jelentkezik, de gyermekekben is előfordulhat.
betegség
![b_hereserv](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_hereserv.jpg)
Heresérv
A heresérv a lágyéksérvek közé tartozik. Akkor beszélünk heresérvről, amikor a hasi szervek egy része a lágyékcsatornán keresztül átcsúszik a herezacskóba is.
betegség
![Prosztatagyulladás (prostatitis)](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/male-patient-sits-doctor-s-consultation-problem-prostate-cancer.jpg)
Herevisszeresség (varicocele)
Herevisszeresség (varicocele) esetén kitágulnak a herezacskóban található vénák, aminek következtében romlik az oxigénben szegény vér elvezetése a herék területéről. Szinte mindig a bal oldali érfonatot érinti, jobb oldalon ritkán alakul ki.
betegség
![Budai Egészségközpont](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Ckocka-kepek%5C/bek_fa_2.jpg)
Herevízsérv (hydrocele)
A herevízsérv (hydrocele) a hereburokban összegyűlt folyadékgyülem, mely gyermekkorban legtöbbször veleszületett jelenség és egy éves korra magától megszűnik.
betegség
![herpesz](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cherpesz.jpg)
Herpesz
Herpesz vírussal a lakosság közel 100% -a fertőzött, azonban az első fertőzés 90%-ban tünetmentesen zajlik. A szervezet legyengülése esetén a fertőzés kiújul.
betegség
Hiperaktivitás, ADHD
A figyelemhiányos hiperaktivitás zavar a magasabb szintű mentális folyamatokért felelős agyi területek eltérő működésére vezethető neurológiai tünetegyüttes.
betegség
![cough](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Ctemak%5Ccough.jpg)
Hörghurut (bronchitis)
A hörghurut a légcső és az ennek folytatását képező hörgők gyakran váladékképződéssel kísért gyulladása.
betegség
![HPV-fertőzés](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/HPV-fertozes.jpg)
HPV fertőzés
A human papilloma vírus (HPV vírus) fertőzés a leggyakoribb vírusos eredetű, leginkább szexuális úton terjedő betegség.
betegség
![húgyhólyag-gyulladás](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/hugyholyag-gyulladas.jpg)
Húgyhólyag-gyulladás
Nevezik húgyhólyag-gyulladásnak, hólyaghurutnak, cisztitisznek és felfázásnak is, de valójában a hólyagot érintő bakteriális húgyúti fertőzésről van szó.
betegség
![b_huvelygyulladas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_huvelygyulladas.jpg)
Hüvelygyulladás
A hüvelygyulladás a női betegségek közül a leggyakoribb. Ha hüvely saját baktérium mikroflórája sérül, a kórokozók elszaporodhatnak ami gyulladáshoz vezethet.
betegség
![b_ idegosszeomlas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_%20idegosszeomlas.jpg)
Idegösszeomlás
Az idegösszeomlás az az állapot, amikor valaki olyan krízishelyzetbe kerül, amellyel nem tud megbirkózni, nincsenek viselkedési mintái, amelyek átsegíthetnék.
betegség
![makula_degeneracio](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cmakula_degeneracio.jpg)
Időskori makula degeneráció (AMD = Age-related Macular Disease)
A fejlett országok statisztikái szerint az időskori súlyos látásromlás leggyakoribb oka a makula-degeneráció („szemfenéki meszesedés”, sárgafolt-sorvadás, AMD).
betegség
![impotencia](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cimpotencia.jpg)
Impotencia, merevedési zavar
A köznyelvben az impotencia közösülésre, erekcióra való képtelenséget (impotencia coeundi) jelent.
betegség
![influenza](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cinfluenza.jpg)
Influenza
Az influenzát az ortomixovírusok családjába tartozó influenzavírus A, B és C okozzák.
betegség
![inhuvelygyulladas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cinhuvelygyulladas.jpg)
Ínhüvelygyulladás
Az egyhangú, sokszor ismétlődő mozgás és mechanikus irritáció a kéz, csukló vagy alkar ínhüvelygyulladását eredményezi.
betegség
![inzulinrezisztencia](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cinzulinrezisztencia.jpg)
Inzulinrezisztencia (IR)
Az inzulinrezisztencia (IR) egy szénhidrát-anyagcsere zavar, melyet a 2-es típusú cukorbetegség előszobájának is tekintenek.
betegség
![irretábilis bél szindróma](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/Irritabilis-bel-szindroma.jpg)
Irritábilis bél szindróma (IBS)
Az irritábilis bél szindróma (IBS) a belek funkcionális rendellenessége, ami olyan tünetekkel járhat, mint hasfájás, puffadás, hasmenés vagy székrekedés.
betegség
![back-pain3](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cback-pain3.jpg)
Ischias
Az ischias az ülőideg, vagyis a nervus ischiadicus gyulladása, mely szervezetünk legvaskosabb, leghosszabb perifériás idege.
betegség
![school](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cschool.jpg)
Iskolaérettség megítélése orvosi szempontból
Az iskolaérettség helyes megállapításával elkerülhető, hogy egy esetlegesen korán beiskolázott gyermeket kudarcélményeknek tegyük ki, és a gyermeknél magatartási zavar, diszlexia, diszkalkulália vagy diszgráfia alakuljon ki.
betegség
![izomgörcs](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/Izomgorcs.jpg)
Izomgörcs
Izomgörcsnek nevezzük az izomszövet akaratlan, rövidebb-hosszabb ideig tartó, erőteljes összehúzódását és fájdalmas merevségét.
betegség
![Budai Egészségközpont](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Ckocka-kepek%5C/bek_fa_2.jpg)
Ízületi gyulladás
Az ízületi gyulladás olyan állapot, amely során az ízületekben található ízületi tok és porc folyadékállományú hártyája, az ún. szinoviális membrán begyullad.
betegség
![struma](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cstruma.jpg)
Jódhiány
Megfelelő ellátottság mellett a pajzsmirigy kb. 3 hónapra elegendő jóddal rendelkezik, ezután jódhiányos állapot alakul ki, mely pajzsmirigy problémákhoz vezet.
betegség
![b_kancsalsag](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_kancsalsag.jpg)
Kancsalság
A kancsalság a szemek hibás állása, amelynek következtében a két szem "nem tud ugyanoda nézni", a két szem nézővonala nem találkozik a fixált pontban.
betegség
![Keresztszalag-szakadás](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/keresztszalag-szakad%C3%A1s.jpg)
Keresztszalag-szakadás
A keresztszalagok szakadása a szakadás mértékét tekintve lehet részleges vagy teljes, a sérülés kialakulását tekintve pedig akut (friss) vagy krónikus (spontán és tökéletlenül gyógyult).
betegség
![b_kezremeges](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_kezremeges.jpg)
Kézremegés
A kézrenegésremegés az izmok akaratlan, ismétlődő, ritmusos összehúzódása és elernyedése. A remegés (tremor) jelentkezhet egy vagy több testrészen is.
betegség
![b_kiutesrek](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_kiutesrek.jpg)
Kiütések
A kiütés a bőrön kialakuló szín és szövetszerkezeti eltéréseket okozó tünet, mely gyakran jár hőmérsékleti eltéréssel is és viszketéssel vagy fájdalommal.
betegség
![menopausa](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cmenopausa.jpg)
Klimax, változókor, menopauza
Az életkor előrehaladtával megváltozik a női szervezet hormonális egyensúlya. Innen származik az elnevezés: változókor, menopauza vagy klimax.
betegség
![Száraz köhögés](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/szaraz-kohoges.jpg)
Köhögés
Leggyakoribb kérdés , hogy száraz inger köhögésünk van-e vagy bőséges váladékürítéssel járó ún. produktív köhögés.
betegség
![köldöksérv](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/koldokserv.jpg)
Köldöksérv
A hasfali sérvek egyik típusa a köldöksérv. A hasfal fejlődéstani okok miatt a köldök területén gyengébb, itt sérvkapu keletkezhet.
betegség
![koncentrációzavar](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/koncentracio-betegseg.jpg)
Koncentrációzavar
A koncentrációzavar általában pszichiátriai állapot, szerhatás vagy fiziológiás állapot velejárója. Okozhatja stressz, általános fáradtság és depresszió is.
betegség
![Könyökalagút-szindróma](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/k%C3%B6ny%C3%B6kalag%C3%BAt.jpg)
Könyökalagút-szindróma
Az alagútszindróma akkor alakul ki, amikor a test izmai, szalagjai, csontjai és kötőszövetei közötti járatokban (alagutakban) lévő idegek valamilyen okból nyomás alá kerülnek.
betegség
![kopaszodás](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/kopaszodas-betegseg.jpg)
Kopaszodás
Az életévek emelkedésével egyre jellemzőbb ugyan a haj ritkulása, elvékonyodása, de a kopaszodás, hiányállapot vagy szervi rendellenesség jele is lehet.
betegség
![b_koromelteresek](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_koromelteresek.jpg)
Körömeltérések
A köröm eltérései számos betegségre hívhatják fel a figyelmünket. A körömlemez színbeli, alaki eltérései számos okra vezethetők vissza.
betegség
![koromgomba](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Ckoromgomba.jpg)
Körömgomba
Az onychomycosis a kéz vagy láb körömlemezének gombás fertőzése. A körömgomba előfordulása az európai felnőtt népességben 3-22 százalékra tehető.
betegség
![korpásodás](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/korpasodas.jpg)
Korpásodás
A fejbőr igen gyakori problémája a korpásodás, vagyis a fejbőr fokozott hámlása.
betegség
![köszvény](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/koszveny.jpg)
Köszvény (arthritis urica)
A köszvény az ízületi gyulladás rohamokban jelentkező formája, melyet húgysav kristályok okoznak.
betegség
![kotohartyagyulladas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Ckotohartyagyulladas.jpg)
Kötőhártya-gyulladás
A kötőhártya-gyulladás szemhéji duzzanatot jelent, leggyakrabban szemvörösség, szemhéjak összeragadása, nyomásérzés, viszketés, könnyezés, szemhéjgörcs kíséri.
betegség
![Gyermek fül-orr-gégészet - Budai Egészségközpont](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cszakmak%5C/gyermek-ful-orr-gegeszet1.jpg)
Középfül betegségek gyermekkorban
Gyermekkorban leggyakrabban a szezonálisan halmozódó felső légúti fertőzésekhez társuló középfül megbetegedések okoznak fülfájást.
betegség
![ear-pain](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cear-pain.jpg)
Középfülgyulladás
A középfül gyulladásos betegségei igen gyakoriak. Kórokilag, tünetileg és gyógyhajlamukat tekintve rendkívül változatosak, ebből adódóan kezelésük is más.
betegség
![Gyermek fül-orr-gégészet - Budai Egészségközpont](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cszakmak%5C/gyermek-ful-orr-gegeszet2.jpg)
Külső hallójárat gyulladás gyermekkorban
Jellemzően a nyári időszakban, medencézés kapcsán fordul elő nagyobb gyakorisággal, de az év más időszakában is lehet a fülfájás oka a külső hallójárat gyulladása.
betegség
![Lábdagadás](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/labdagadas-okai.jpg)
Lábdagadás
A lábszárak, bokák és a lábfej dagadása jelentkezhet egészségeseknél is hosszabb állás/ülés után, vagy menstruációt miatt, de betegség is állhat a háttérben.
betegség
![Laktózintolerancia vizsgálat a Budai Egészségközpontban](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/Lakt%C3%B3zintolerancia_1.jpg)
Laktózintolerancia (laktózérzékenység)
A laktózérzékenység (laktózintolerancia, tejcukorérzékenység) oka az enzim elégtelen vagy hiányos termelése.
betegség
![láz4](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cl%C3%A1z4.jpg)
Láz, hőemelkedés
A testünk hőmérséklete normálisan 36-37 °C között van, a 37-38 °C közötti testhőmérsékletet hőemelkedésnek, a 38 °C felettit pedig láznak nevezzük.
betegség
![légiós betegség](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/legios-betegseg.jpg)
Légiós betegség (legionella-fertőzés, legionellosis)
A légiós betegséget a Legionella családba tartozó baktériumok okozzák, legsúlyosabb formája a kétoldali tüdőgyulladás, enyhébb formája pedig a Pontiac-láz.
betegség
![leukemia](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cleukemia.jpg)
Leukémia
A leukémia (fehérvérűség) a vérképző rendszer rosszindulatú megbetegedése, amikor a csontvelőben a vérsejtképzés folyamata kórossá válik.
betegség
![cöliákia](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cc%C3%B6li%C3%A1kia.jpg)
Lisztérzékenység (cöliákia)
A lisztérzékenység más néven cöliákia, gluténszenzitív enteropátia; az egész szervezetet érintő autoimmun-betegség.
betegség
![Long-COVID szindróma](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/long-covid-betegseg.jpg)
Long-COVID szindróma
Amennyiben panaszok az akut fertőzés lezajlása után 12 héttel is fennállnak, akkor a szakirodalom ún. long-COVID (vagyis hosszú COVID) szindrómáról beszél.
betegség
![lúdtalp](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cl%C3%BAdtalp.jpg)
Lúdtalp
A lúdtalp a leggyakoribb statikai eredetű lábbetegség. Az elváltozás lényege a láb boltozatos rendszerének lesüllyedése.
betegség
![back-pain](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cback-pain.jpg)
Lumbágó
A lumbágó görög eredetű szó, derékfájdalmat jelent. A derék, vagy lumbális gerinc, a gerinc(oszlop) háti és keresztcsonti szakaszát összekötő része.
betegség
![lupus](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/lupus-sle.jpg)
Lupusz (SLE)
A lupusz – teljes nevén szisztémás lupus erythematosus, rövidítve SLE – egy krónikus autoimmun betegség, mely világszerte kb. 5 millió embert érint, elsősorban nőket.
betegség
![Lyme-kór](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/Lyme-kor-tunetei.jpg)
Lyme-kór
A Lyme-kór kórokozója a fertőzést átvivő kullancs csípése útján, annak nyálával kerül az emberi szervezetbe, ahol krónikus, hullámzó lefolyású, több szervet érintő fertőzést okoz.
betegség
![Zsíros plakk](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/magas-koleszterin-3.jpg)
Magas koleszterinszint
A koleszterin az emberi szervezet minden részében megtalálható, kiváltképpen az epében, a mellékvesékben és az idegrendszerben.
betegség
![magasvernyomas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cmagasvernyomas.jpg)
Magas vérnyomás
Magas vérnyomásnak a folyamatosan fennálló 140/90 Hgmm (higanymilliméter) feletti vérnyomásértékeket nevezik.
betegség
![headache-header_0](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cheadache-header_0.jpg)
Magnéziumhiány
Magnéziumhiánynak a vérben fellépő alacsony magnéziumkoncentrációt nevezik.
betegség
![b2_majfolt](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb2_majfolt.jpg)
Májfolt
A köznyelvben májfoltnak nevezzük a testen bárhol megjelenő sötétbarna, olykor szürke árnyalatú bőrelszíneződéseket, melyeknek körvonala szabálytalan.
betegség
![majbetegseg](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Ctemak%5Cmajbetegseg.jpeg)
Májgyulladás (hepatitis)
A májgyulladás százmilliókat érint világszerte, a Hepatitis B vírus által kiváltott májgyulladás például a leggyakoribb fertőző betegségek közé tartozik.
betegség
![majzsugor](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Ctemak%5Cmajzsugor.jpg)
Májrák
A daganatos betegségek között 2-4 százalékos előfordulási arányával a májrák viszonylag ritka, de a halálozási statisztikái meglehetősen rosszak.
betegség
![majzsugorpng](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cmajzsugorpng.jpg)
Májzsugor
A májzsugor különböző eredetű krónikus májbetegségek visszafordíthatatlan végstádiuma.
betegség
![mandulagyulladas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cmandulagyulladas.png)
Mandulagyulladás
A mandulagyulladás a torok hátsó részében elhelyezkedő páros mirigyszerv, a mandula fertőzés okozta gyulladásos megbetegedése.
betegség
![meddőség](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/meddoseg.jpg)
Meddőség
Meddőségről akkor beszélünk, amikor egy év rendszeres, ovuláció idejére eső házasélet ellenére elmarad a sikeres terhesség.
betegség
![b_mehnyakgyulladas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_mehnyakgyulladas.jpg)
Méhnyakgyulladás
A méhnyakgyulladás (cervicitis) a méhnyak, vagyis a méhnek a méhszájjal a hüvelybe nyíló alsó, keskenyebb harmadának a betegsége, gyulladása.
betegség
![b_mehnyakrak](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_mehnyakrak.jpg)
Méhnyakrák
A méhnyakrák, a méhnyak laphámsejtjeinek rosszindulatú elfajulásából kialakuló daganatféleség.
betegség
![melanoma](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cmelanoma.jpg)
Melanoma malignum
A melanoma elsősorban a bőr, elvétve a szem, az agyhártyák, illetve különböző nyálkahártyák melanocytáiból kiinduló rosszindulatú daganata.
betegség
![Budai Egészségközpont](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Ckocka-kepek%5C/bek_fa_2.jpg)
Mellékhere-gyulladás (epididymitis)
A mellékhere-gyulladás, vagy epididymitis a mellékherék és a mellékhereüreg gyulladását jelenti. A betegség általában bakteriális fertőzés következtében alakul ki, és a leggyakrabban a fiatal felnőtteket és az idősebb férfiakat érinti.
betegség
![b_mellhartyagyulladas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_mellhartyagyulladas.jpg)
Mellhártyagyulladás
A mellhártyagyulladásnak "száraz" és "nedves" formáját különböztetjük meg. A száraz mellhártyagyulladás leggyakoribb oka a tüdőgyulladás.
betegség
![b_mellkasifajdalom](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_mellkasifajdalom.jpg)
Mellkasi fájdalom
A mellkasi fájdalmat mindig komolyan kell venni, mert hátterében életet fenyegető betegség is állhat.
betegség
![b_mellrak](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_mellrak.jpg)
Mellrák
A mellrák emlő rosszindulatú daganata, mely leggyakrabban középkorú, idős asszonyoknál (40-60 évesek) jelentkezik, de ma már előfordulhat fiatalabb korban is.
betegség
![b_melyvensatrombozis](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_melyvensatrombozis.jpg)
Mélyvénás trombózis
Mélyvénás trombózisról akkor beszélünk, amikor vérrög (trombus) képződik a szervezet valamelyik mélyen fekvő vénájában.
betegség
![memóriazavar](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/memoria-betegseg.jpg)
Memóriazavar
A memóriazavar az emlékezés három alapvető területén jelentkezhet: a megjegyzés, a megtartás és a felidézés területén.
betegség
![noutburnoout](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Ctemak%5Cnoutburnoout.png)
Menedzserbetegség
Menedzserbetegségről beszélünk, ha a munkahelyi felelősségből, elvárásokból adódó folyamatos stressz hatására megnő a különböző testi betegségek kockázata.
betegség
![egeszseges_taplalkozas_2](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cegeszseges_taplalkozas_2.jpg)
Metabolikus szindróma
A metabolikus szindróma (inzulin rezisztencia szindróma) jellemzői az elhízás, magas vérnyomás, magas vércukorszint és kóros vérzsír-összetétel.
betegség
![b_migren](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_migren.jpg)
Migrén
A migrén bizonyos időközönként jelentkező, rohamszerűen kezdődő, féloldali, pulzáló fejfájás, melyhez hányás, fényérzékenység, hangérzékenység társulhat..
betegség
![b_mumpsz](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_mumpsz.jpg)
Mumpsz
A mumpsz, vagy járványos fültőmirigy-gyulladás fertőző vírusos megbetegedés. Leggyakrabban gyerekeknél fordul elő, de védőoltással megelőzhető.
betegség
![napallergia-budai-egeszsegkozpont](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cnapallergia-budai-egeszsegkozpont.jpg)
Napallergia
A napallergia a bőr kórosan megnövekedett fényérzékenysége, mely, ha nem kezelik megfelelően vagy nem figyelnek a megelőzésére, súlyos következményekkel járhat.
betegség
![nap-ellen](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cfooldali-bannerkepek%5Cnap-ellen.jpg)
Napégés
A napégés más égésekhez hasonló bőrsérülés. Kiváltója a nap UV-, főként az UV-B sugárzása.
betegség
![napszuras-budai-egeszsegkozpont](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cnapszuras-budai-egeszsegkozpont.jpg)
Napszúrás
A napszúrás az agyhártyák magas hőmérséklet és a sugárzás hatására kialakult, úgynevezett steril (kórokozó - baktérium, vírus - nélkül kialakult) gyulladása.
betegség
![nehézlégzés](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/nehezlegzes.jpg)
Nehézlégzés
A nehézlégzés vagy légszomj olyan tünet, ami a légvétel akadályoztatása miatt lép fel. A kellemetlen érzést fulladás-szerű állapottal szokás jellemezni.
betegség
![b_neuropatiasfajdalom](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_neuropatiasfajdalom.jpg)
Neuropátiás jellegű fájdalmak
Neuropátiás jellegű fájdalmaknak nevezzük az idegi eredetű fejdalmakat. Az idegrendszer károsodása gyakran nyilvánul meg végtag gyengeségben, zsibbadásban, érzészavarban, fájdalomban.
betegség
![nyitott gerinc](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/nyitott-gerinc.jpg)
Nyitott gerinc
Nyitott gerinc a csontos gerinc, a gerincvelő burkai, és a gerincvelő különböző súlyosságú záródási zavara, bénulásokkal.
betegség
![ödéma](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/odema.jpg)
Ödéma
Az ödéma szövetközti vizenyőt jelent. Akkor alakul ki, ha a szövetközti folyadék termelődésének és elvezetődésének egyensúlya felbomlik.
betegség
![b_orbanc](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_orbanc.jpg)
Orbánc
Az orbánc élénk bőrpírral, duzzanattal, hidegrázással, lázzal és fájdalommal járó, fertőző bőrgyulladás.
betegség
![Alvás alatti légzés zavarok egyik oka az orrpolip.](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/orrpolip.jpg)
Orrpolip
Az orrpolipok az orrmelléküregekben, néha az orrkagylókon képződő halvány, alapjukról elmozgatható, kocsonyás nyálkahártya-képződmények.
betegség
![b_orrsovenyferdules](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_orrsovenyferdules.jpg)
Orrsövényferdülés
Orrsövényferdülésnek az orrsövény alaki eltéréseit, deformitásait nevezzük.
betegség
![b_ovsomor](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_ovsomor.jpg)
Övsömör (herpes zoster)
Egy bárányhimlős fertőződés után a herpesz vírus megbújik gerincoszlop idegdúcaiban, és hosszú évek után, övsömör formájában újulhat ki.
betegség
![b_pajzsmirigy](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_pajzsmirigy.jpg)
Pajzsmirigyproblémák
A leggyakoribb pajzsmirigyproblémák közé tartozik a pajzsmirigy-megnagyobbodás, a pajzsmirigy-alul- és túlműködés, a pajzsmirigygyulladás, és a daganatok.
betegség
![endocr](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cendocr.png)
Pajzsmirigyrák
A pajzsmirigy rosszindulatú daganata, a pajzsmirigyrák szerencsére a ritkább rákos elváltozások közé sorolható.
betegség
![b_panikbetegsegek](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_panikbetegsegek.jpg)
Pánikbetegség
A pánikbetegség a szorongásos zavarok közé sorolható. A pánikroham során az érintettek látszólag objektív ok nélkül hirtelen kínzó félelmet élnek meg.
betegség
![b_parkinsonkor](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_parkinsonkor.png)
Parkinson kór
A Parkinson-kór a mozgászavart okozó leggyakoribb neurodegeneratív betegségek közé tartozik.
betegség
![b2_petefeszekrak](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb2_petefeszekrak.jpg)
Petefészekrák
A petefészekrák a petefészek (két petefészekből az egyik vagy mindkettő) rosszindulatú daganata.
betegség
![b2_pikkelysomor](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb2_pikkelysomor.jpg)
Pikkelysömör
A pikkelysömör, vagy más néven psoriasis, egy nem fertőző, elsősorban bőrelváltozásokat okozó szisztémás betegség.
betegség
![b_policisztasovariumszindroma](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_policisztasovariumszindroma.jpg)
Policisztás ovárium szindróma (PCOS)
A policisztás ovárium szindróma (PCOS) egy komplex, az egész szervezetet érintő anyagcsere-betegség, mely elsősorban bőr- és nőgyógyászati tünetekkel jár.
betegség
![porckopás](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/porckopas.jpg)
Porckopás (artrózis, osteoarthrosis)
Az artrózis a végtagok vagy a gerinc kisízületeinek megbetegedése, melynek során a csontot borító porc elvékonyodik, elkopik.
betegség
![gerincserv](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cgerincserv.jpg)
Porckorongsérv (discus hernia)
Porckorongsérvről akkor beszélünk, ha a porckorong körkörös gyűrűi átszakadnak, a kocsonyás anyag a gerinccsatorna felé türemkedik és ott szűkületet okoz.
betegség
![Post-COVID szindróma - szívelégtelenség.](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/post-covid-19.jpg)
Post-COVID szindróma
Amennyiben a panaszok a COVID-19 fertőzés lezajlása után is jelentkeznek, akkor ún. post-COVID vagy long-COVID szindrómáról beszélünk.
betegség
![b_poszttraumastressz](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_poszttraumastressz.jpg)
Poszttraumás stressz szindróma
A poszttraumás stressz szindróma (PTSD) akkor alakul ki, ha valakit olyan váratlan és súlyos megrázkódtatás ér, amit képtelen feldolgozni.
betegség
![Prosztatagyulladás (prostatitis)](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/male-patient-sits-doctor-s-consultation-problem-prostate-cancer.jpg)
Prosztatagyulladás (prostatitis)
A prosztatagyulladás (prostatitis) az egyik leggyakoribb prosztataprobléma, amely bármely életkorban előfordulhat. Több típusa van, amelyek tüneteikben és a kiváltó okokban egyaránt különböznek.
betegség
![b_prosztataproblemak](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_prosztataproblemak.jpg)
Prosztataproblémák
A leggyakoribb prosztataproblémák közé tartozik a prosztatagyulladás, prosztata megnagyobbodás és a prosztatarák.
betegség
![b_prosztatarak](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_prosztatarak.jpg)
Prosztatarák
A prosztata daganata a férfiak második leggyakoribb daganatos megbetegedése a tüdőrák után.
betegség
![Rándulás - Budai Egészségközpont](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/r%C3%A1ndul%C3%A1s1.jpg)
Rándulás
A mindennapi élet során gyakran előfordulhat, hogy hirtelen megcsúszunk, elesünk vagy rosszul lépünk, és ennek következtében meggyűrjük vagy túlerőltetjük az ízületeinket.
betegség
![reflux-betegseg-budai-egeszsegkozpont](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Creflux-betegseg-budai-egeszsegkozpont.jpg)
Reflux, gyomorégés
A reflux ma már jól ismert fogalom a köztudatban is. Lényege a - legtöbbször savas - gyomortartalom visszafolyása a nyelőcsőbe, esetenként a torok magasságáig.
betegség
![Fájó torok](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/rekedtseg.jpg)
Rekedtség
A rekedtség nem betegség, hanem egy tünet, melynek hátterében különböző problémák állhatnak.
betegség
![Reumatológia vizsgálat során széles körű diagnosztikai háttérrel biztosítják a perifériás ízületek és a gerinc szakszerű ellátását.](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Crheuma.jpg)
Rheumatoid arthritis
A rheumatoid arthritis esetén a szervezet saját építőelemeit megtámadó folyamat indul el, és ez az ízületi felszínt borító hártya gyulladását eredményezi.
betegség
![Rosacea - Budai Egészségközpont](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/person-dealing-with-rosacea.jpg)
Rosacea
A rosacea egy krónikus bőrbetegség, amely jellemzően az arcon jelentkezik, de más bőrfelületeken is megjelenhet. Bármely életkorban előfordulhat, de a középkorú felnőttek, különösen a 30 és 50 év közöttiek érintettsége a leggyakoribb.
betegség
![Vállfájás](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/woman-suffering-from-shoulder-pain.jpg)
Rotátorköpeny-sérülések
A rotátorköpeny a váll izmainak és inainak egy csoportja, amely a felkarcsontot rögzíti a vállízületben.
betegség
![rövidlátás](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/rovidlatas-2.jpg)
Rövidlátás
A rövidlátás olyan látászavart jelöl, melynek következtében a távolban található tárgyak elmosódva, homályosan láthatóak.
betegség
![rozsahimlo-rubeola-budai-egeszsegkozpont](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Crozsahimlo-rubeola-budai-egeszsegkozpont.jpg)
Rubeola, rózsahimlő
A rózsahimlő cseppfertőzéssel terjedő, csak emberről emberre átvihető, igen ragályos, kiütésekkel járó vírusfertőzés.
betegség
![b_ruhesseg](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_ruhesseg.jpg)
Rühesség
A rühesség egy világszerte elterjedt, emberről emberre terjedő bőrbetegség.
betegség
![b_sargasag](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_sargasag.jpg)
Sárgaság
Sárgaság esetén a szervezetben kórosan felszaporodó epefesték (bilirubin) lerakódik a szervekben és sárga elszíneződést okoz.
betegség
![Scheuerman](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/scheuerman.jpg)
Scheuermann-betegség
A Scheuermann-betegség a csigolyák gyermekkori csontosodási zavara, mely a növekedés befejeződéséig tart.
betegség
![Budai Egészségközpont](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Ckocka-kepek%5C/bek_fa_2.jpg)
Sebgyógyulási zavarok, kóros hegesedés
A sebgyógyulási folyamat időtartama a sérülés jellegétől, a sebkezeléstől, a beteg általános állapotától függ. Lehet maradéktalan, de bekövetkezhet a sebgyógyulás zavara is.
betegség
![b_skarlat](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_skarlat.jpg)
Skarlát
A skarlát (régi nevén vörheny) baktériumok, leggyakrabban a Streptococcus pyogenes által okozott fertőző betegség, mely többnyire kisgyermekeket érint.
betegség
![Túlterhelt férfi](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Ccikkek-kepei%5C/t%C3%BAlterhelt%20f%C3%A9rfi%20k%C3%A9p.jpg)
Stressz
A stressz szót általánosan használjuk a mindennapokban, azonban a pontos jelentésével kevesen vannak tisztában.
betegség
![Idős korban megnőhet a stroke (gutaütés, szélütés, agyvérzés, agyi infarktus) kockázata](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_stroke.jpg)
Stroke
Gutaütés, szélütés vagy angol nevén stroke esetén egy agyi működészavart okozó érkatasztrófáról van szó.
betegség
![b_struma](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_struma.jpg)
Strúma
A pajzsmirigy megnagyobbodását nevezik strúmának vagy golyvának, melynek oka rendszerint a jódhiány.
betegség
![b_szalmonella](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_szalmonella.jpg)
Szalmonella
A szalmonella egy gram negatív, pálcikaalakú baktérium, mely hasmenéses kórképeket okoz az emberben.
betegség
![A szamárköhögés jellegzetes köhögésrohamokkal jár](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/szamarkohoges_1.jpg)
Szamárköhögés
A szamárköhögés jellegzetes, fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal járó, hosszan elhúzódó, rendkívül fertőző légúti megbetegedés.
betegség
![b_szedules](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_szedules.jpg)
Szédülés
Orvosi értelemben szédülés (vertigo) alatt a határozott irányú forgó vagy dőlő mozgásélményt értjük.
betegség
![b_szekrekedes](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_szekrekedes.jpg)
Székrekedés
Székrekedésről akkor beszélünk, ha valaki heti 3-nál kevesebbszer ürít székletet, vagy erőlködnie kell, ill. székletürítés után a végbélben akadályérzés marad.
betegség
![b_szemeszetidaganatok](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_szemeszetidaganatok.jpg)
Szemészeti daganatok
A szemészet tárgykörébe tartoznak azok a daganatok, amelyek a szemben, a szem közvetlen közelében (szemhéjakon, szemzugban) és a szemgödörben alakulnak ki.
betegség
![b2_szintevesztes](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb2_szintevesztes.jpg)
Színtévesztés, színvakság
Színtévesztés és színvakság alatt olyan öröklődő látászavart értünk, amikor a színérzékelő csapok valamelyike kevesebb, gyengébben működik, vagy hiányzik.
betegség
![szívelégtelenség](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/szivelegtelenseg.jpg)
Szívelégtelenség
A szívelégtelenség esetén a kamra összehúzódásának károsodása miatt a szív nem tudja a szervezet működéséhez szükséges vérellátást biztosítani.
betegség
![b2_szivinfarktus](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb2_szivinfarktus.jpg)
Szívinfarktus
Szívinfarktusnak a szívizom vérellátási zavara következtében létrejövő szívizomelhalást nevezzük.
betegség
![szívizomgyulladás](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/szivizomgyulladas.jpg)
Szívizomgyulladás (myocarditis)
A myocarditis a szívizomszövet gyulladása, amelynek hátterében általában valamilyen fertőző ágens áll.
betegség
![b_szivritmuszavar](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_szivritmuszavar.jpg)
Szívritmuszavar
A szívritmuszavarok a szívizom normális ritmusos összehúzódásainak zavarát jelentik.
betegség
![Szorongó fiatal nő](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/szorongas1.jpg)
Szorongás
A szorongás alapvető és természetes emberi tapasztalat szervezetünk veszélyhelyzetre adott reakciója, melyet sokféle lelkileg megterhelő helyzetben átélnek az emberek.
betegség
![Szúnyogcsípés-allergia (Skeeter-szindróma)](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/mosquito.jpg)
Szúnyogcsípés-allergia (Skeeter-szindróma)
A szúnyogcsípések mindenki számára kellemetlenek, de bizonyos esetekben a szokásosnál több és látványosabb tünetekkel járhat.
betegség
![b_gilbertkor](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_gilbertkor.jpg)
Szürkehályog
A szürkehályogban a szemlencse elhomályosodik, elszürkül, az érintett személy látása elmosott, ködös lesz, a fény- és sötétség adaptáció romlik.
betegség
![teniszkonyok-golfkonyok-budai-egeszsegkozpont](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cteniszkonyok-golfkonyok-budai-egeszsegkozpont.jpg)
Teniszkönyök, golfkönyök
Teniszkönyök illetve golfkönyök esetén az izmok fokozott igénybevétele és az ismétlődő traumák hatására szakadások keletkeznek az izomban.
betegség
![oltas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Ctemak%5Coltas.jpg)
Tetanusz
A tetanuszt (régi magyar nevén merevgörcsöt) a Clostridium tetani baktérium által termelt toxin okozza.
betegség
![Gyermek fül-orr-gégészet - Budai Egészségközpont](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cszakmak%5C/gyermek-ful-orr-gegeszet3.jpg)
Torokfájdalom gyermekkorban
A gyermekkorban légúti fertőzés miatt gyakran jelentkező tünet a torokfájás. Gyakran levertség, izom-vagy ízületi fájdalom, általános gyengeség előzi meg.
betegség
![b_torokgyulladas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_torokgyulladas.jpg)
Torokgyulladás
A torokgyulladás a nyálkahártya gyulladásos elváltozása. A leggyakoribb kiváltó ok a légúton terjedő kórokozók bekerülése a szervezetbe.
betegség
![b_trombozis](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_trombozis.jpg)
Trombózis
Trombózis esetén vérrögök alakulnak ki az erekben, melyek gátolják a vér szabad keringését.
betegség
![b2_tudoembolia](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb2_tudoembolia.jpg)
Tüdőembólia
Tüdőembólia, vagy pulmonális embólia (PE) a tüdő fő és/vagy mellék artériáinak elzáródása.
betegség
![tudofibrozis](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Ctudofibrozis.jpg)
Tüdőfibrózis
A tüdőfibrózis esetén a tartós gyulladás hatására a tüdőszövet hegesedik és veszít rugalmasságából, ezért nehezebb az oxigén átjutása a keringés felé.
betegség
![b_tudogyulladas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_tudogyulladas.jpg)
Tüdőgyulladás
A tüdőgyulladás (pneumonia) a tüdő és a légzőrendszer betegsége, gyulladásos állapota, melyre jellemző a tüdő alaveolusainak (léghólyagocskák) gyulladása.
betegség
![Tüdőrák](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/tudorakos-tudo.jpg)
Tüdőrák
A tüdőrák a rosszindulatú daganatos megbetegedések csoportjába tartozik.
betegség
![tüdőtágulat](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/tudotagulat.jpg)
Tüdőtágulat (emfizéma)
A tüdőtágulat a tüdőhólyagocskák kitágulásával, a tüdő szövetének előrehaladó károsodásával és az egységnyi légzőfelület csökkenésével járó megbetegedés.
betegség
![vedooltas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Caltalanos-volt-szakmai%5Cvedooltas.jpg)
Utazási betegségek és oltások
Az utazási betegségekkel és oltásokkal inden utazónak tisztában kell lennie.
betegség
![b_vakbelgyulladas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_vakbelgyulladas.jpg)
Vakbélgyulladás
A köztudatban elterjedt vakbélgyulladáson valójában a vakbélhez csatlakozó féregnyúlvány (appendix veriformis) gyulladását értjük.
betegség
![Vállfájás](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/shoulder-pain.png)
Vállízületi gyulladásos problémák
A vállízület gyulladásos problémái leggyakrabban a 30-40 éves korosztályt érintik. A két leggyakrabban előforduló ilyen probléma a vállcsúcs fájdalom és a vállizomban bekövetkező mészlerakódás.
betegség
![Vállfájás](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/shoulder-pain-middle-aged-woman.png)
Vállízületi instabilitás, vállficam
A vállízületi instabilitás a népesség körülbelül 2%-át érintő elváltozás, a vállficam a leggyakoribb ficam az emberi testben.
betegség
![Vállfájás](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/shoulder-pain-middle-aged-man.jpg)
Vállízületi kopás
60-80 éves korosztályban jelentős növekedést mutatnak a különböző kopásos folyamatok. Az ízületi kopás lényege a csontok ízesülő végeit borító porcréteg jelentős elvékonyodása és a csontok következményes deformálódása.
betegség
![faradt-letort-vashiany-faradekony-budai-egeszsegkozpont](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Ctemak%5Cfaradt-letort-vashiany-faradekony-budai-egeszsegkozpont.jpg)
Vashiány
A vashiány, vagy ennek következménye a vérszegénység (anaemia) az egyik leggyakoribb hiányállapot.
betegség
![b2_vastagbelrak](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb2_vastagbelrak.jpg)
Vastagbélrák
A vastagbélrák a vastagbélben keletkező, a bélfal belsejéből (nyálkahártya) kiinduló rosszindulatú daganatos megbetegedés.
betegség
![b_vegbelrak](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_vegbelrak.jpg)
Végbélrák
A végbélrák a kolorektális tumorok közé tartozik, a vastagbél utolsó szakaszának, a végbélnek a nyálkahártyáján kialakuló rosszindulatú daganat.
betegség
![b_verhas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_verhas.jpg)
Vérhas
Vérhas (dizentéria) a vastagbél fertőzéses gyulladásos megbetegedése.
betegség
![b_vermergezes](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_vermergezes.jpg)
Vérmérgezés, szepszis
Vérmérgezés vagy szepszis esetén a test valamely helyén elhelyezkedő baktériumos gócból a véráramba jutó baktériumok árasztják el a szervezetet.
betegség
![b_melyvensatrombozis](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_melyvensatrombozis.jpg)
Vérszegénység, anémia
A vérszegénység azaz anémia egy komplex kórkép, amelynek számos oka lehet, például vashiány.
betegség
![b_veseko](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_veseko.jpg)
Vesekő
A vesekő (calculus renis), egy szilárd megkeményedés vagy kristályos felhalmozódás a vesében, ami a vizeletben lévő ásványi anyagokból keletkezik.
betegség
![b_vesemdencegyulladas](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_vesemdencegyulladas.jpg)
Vesemedence gyulladása
A vesemedence gyulladás bakteriális fertőzés, amely vagy a húgyutak felől felfelé terjedve, vagy a nyirokáramlás útján a belek felől kiindulva alakul ki.
betegség
![vírusos hepatitis](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/virusos-hepatitis.jpg)
Vírusos hepatitis
A vírushepatitisek a májsejtek elhalásával és a májszövet gyulladásos folyamatával járó hepatitis vírusok okozta megbetegedések gyűjtőneve.
betegség
![b_szemolcs](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb_szemolcs.jpg)
Vírusos szemölcs
A vírusos szemölcsnek számos típusa létezik. Okozója a HPV, azaz a humán papilloma vírus.
betegség
![b2_visszer](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb2_visszer.jpg)
Visszérbetegség
A visszérbetegség (varikozitás) a vénák kóros mértékű kitágulását jelenti.
betegség
![Vitiligo](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Ccikkek-kepei%5C/DSC02108%20m%C3%A1solat.jpg)
Vitiligo
A vitiligot magyarul (szerzett) pigmenthiánynak, foltos festékhiánynak vagy bőrfestékhiánynak is nevezik.
betegség
![b2_inkontinencia](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb2_inkontinencia.jpg)
Vizelet inkontinencia
A vizelet inkontinencia az akaratlan vizeletszivárgás panasza.
betegség
![zöldhályog szemészeti vizsgálat](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5C/zoldhalyog.jpg)
Zöldhályog
A glaukóma (zöldhályog) a látóideg rostjainak fokozatos pusztulásával járó betegség, kezeletlenül a látás elvesztéséhez vezethet.
betegség
![b2_zsirmaj](https://prodbhccmsblob.blob.core.windows.net:443/bhc/Kategorizalt-kepek%5Cbetegsegek%5Cb2_zsirmaj.jpg)
Zsírmáj
A zsírmáj a trigliceridek túlzott felhalmozódása a májsejtekben. A fejlett nyugati országokban a lakosság 20-50%-át, az elhízottak 80%-át érinti.