Fel kell mérni a munkahelyi veszélyeket
Jelen cikk 2022.02.21. előtt készült.
Utolsó módosítás dátuma: 2022-07-14
Ez a cikk több mint 2 éve frissült utoljára. Kérjük, olvasáskor vegye ezt figyelembe!
Kockázatértékelést minden munkáltatónak, minden munkahelyen kötelező évente végeztetnie. Dr. Nagy-László Nórát, a Budai Egészségközpont Kft. foglalkozás-egészségügyi szakorvosát kérdeztük a munkahelyi kockázatértékeléssel kapcsolatban.
Mit jelent pontosan a munkahelyi kockázatértékelés?
A munkahelyi kockázatértékelés lényege, hogy egy munkahelyen munkakörre vagy munkafolyamatokra vonatkozóan meghatározzuk, milyen veszélyek, kockázatok érhetik a munkavállalókat.
Nemcsak kockázatértékelés létezik, hiszen 2000-ben a kémiai biztonsági szabályozás is elkészült, ennek előírásai alapján kell elvégeztetni a veszélyes anyagokkal és készítményekkel kapcsolatos kémiai kockázatbecslést a munkahelyeken. 2008 januárjától kötelező a pszichés terhelés felmérése is. Összességében ez részletes és komplex feladat, mivel a fizikai, kémiai, biológiai, ergonómiai és pszichoszociális kockázatok felmérését, illetve konkrét javaslatokat is tartalmaznia kell. Ezt követően olyan intézkedéseket szükséges hozni, amelyek elfogadható szintre csökkentik a kockázatokat. A Budai Egészségközpont a piac egyik vezető foglalkozás-egészségügyi szolgáltatójaként átfogó megoldást kínál mindhárom területen.
Ki ellenőrzi a kockázatértékelések, illetve a kémiai kockázatbecslések meglétét a munkáltatóknál?
A kémiai biztonságot az ÁNTSZ, a kockázatértékeléseket pedig az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) ellenőrzi a munkáltatóknál. Az OMMF a törvény értelmében 50.000 Ft-tól 10 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki a munkavédelmi hiányosság mértéke alapján. A főfelügyelőség az utóbbi időben egyre több ellenőrzést tart és gyakran szab ki bírságot is.
Elsősorban mely munkahelyek esetében fontos a kockázatértékelés?
Magyarországon 1998 óta a munkavédelmi törvény alapján mindenhol évente kötelező, ahol szervezett munkavégzés folyik, akár már egy fő munkavállaló esetén is! Nemcsak a hagyományosan veszélyes területeken dolgozókat (bányászat, vegyipar, építőipar, egészségügy stb.) érheti egészségkárosodás, hanem az irodai munkát végzőket is, gondoljunk csak a képernyő előtti munkavégzésből adódó szem-, váll- és nyakpanaszokra. A munkahely megfelelő kialakításával el lehet érni, hogy csökkenjenek az ilyen jellegű egészségügyi panaszok. Az értékelést 2004 óta kizárólag munkavédelmi szakember, foglalkozás-egészségügyi orvos, vagy munkahigiénés szakképesítéssel rendelkező személy végezheti!
Hogyan zajlik, és mennyi időt vesz igénybe a kockázatértékelés?
Ez munkavállalók létszámától és a végzett tevékenységtől függ: milyen munkafolyamatok vannak, milyen gépeket, berendezéseket használnak, pl. van-e zaj, szükséges-e mérés, van-e balesetveszély, vannak-e vegyi anyagok és azok milyenek, vannak-e rákkeltők, van-e fertőzésveszély, van-e képernyős munkavégzés, pszichoszociális kockázat, stb. Megkérdezzük a vezetőket, munkavállalókat, megtörténtek-e az orvosi alkalmassági vizsgálatok, történt-e baleset, esetleg milyen sérülések fordultak elő. Fontos a munkahigiéne kérdése is, bejárjuk a munkavégzés egész területét, az öltözőket, a tisztálkodásra szolgáló helyiségeket.
Az értékelés 1-2 naptól akár több hétig is eltarthat. Általában több vezetővel, munkavállalóval kell beszélni. Átnézzük a dokumentációt, a munkavédelmi és tűzvédelmi szabályzatokat, érintésvédelmi- és egyéb felülvizsgálati jegyzőkönyveket. Rengeteg jogszabály van, amit ehhez naprakészen ismernek a vizsgálatot végzők, mind a munkabiztonság, mind a munkaegészségügy területéről. Az EU-s szabályozást követve egyre több rendelet születik. Szükség esetén javasolhatunk bizonyos méréseket (zaj, por, stb), amelyeket ma már csak akkreditált laborok végezhetnek. A Budai Egészségközpont ezek lebonyolításában is segítséget nyújt.
Milyen tipikus hiányosságokkal szembesülnek a munkahelyi kockázatértékelések során?
A leggyakoribbak a különböző védőfelszerelésekkel illetve munkahigiénével kapcsolatos hiányosságok. Szintén gyakori hiányosság, hogy sok cégnél nincsen munkavédelmi, tűzvédelmi felelős, képzett elsősegélynyújtó személy, nincsenek munka- és tűzvédelmi oktatások, nem rendelkeznek úgynevezett Biztonsági adatlapokkal a vegyi anyagokra vonatkozóan, pedig ezek alapvető kötelezettségek. A biztonsági adatlapoknak kifejezetten nagy gyakorlati hasznuk van, hiszen azokból lehet megtudni, hogy vészhelyzetben, baleset esetén a mentők, tűzoltók kiérkezéséig mit kell tenni. Persze azt is tudniuk kell a dolgozóknak, hogy ezeket az adatlapokat hol találják! A biztonsági adatlapokat minden dolgozó által ismert és azonnal elérhető helyen kell tárolni. Sokszor előfordul, hogy elmaradnak a gépekre, berendezésekre vonatkozó időszakos- illetve általánosságban az érintésvédelmi felülvizsgálatok.
Tapasztalataink szerint nagyobb partnereinknél, főként, akiknél külföldi érdekeltség is van, nem kérdés a kockázatértékelés szükségessége - itt általában komplex munkahelyi egészségvédelmi és munkabiztonsági rendszer működik, mely a kockázatértékelésen alapul és büszkén számolják a balesetmentes napok számát…
Milyen visszajelzéseket kapnak a kockázatértékeléssel kapcsolatban?
Sok visszajelzést kapunk mind a munkáltatóktól, mind a munkavállalóktól. A munkáltatók főként a bírságok elkerülésének, a balesetek csökkenésének örülnek, a dolgozók pedig örömmel veszik, hogy jobban odafigyelnek a munkakörülményeikre, biztonságosabb lesz a munkavégzés. Örömmel tapasztaljuk, hogy az előző évben megállapított kockázati szinthez képest rendre csökken a kockázat szintje partnereinknél, és nem ugyanazokat a munkakörülményeket és hibákat találjuk évről évre.
A cégek milyen formában kapják meg az értékelést?
Részletes írásos dokumentációt készítünk, amelyben partnereink összefoglaló értékelést kapnak arról, hogy a vizsgálat során milyen kockázatokat tártunk fel a munkakörökre, munkafolyamatokra vonatkozóan, illetve hogy mekkora a kockázati szint. A legfontosabb része az intézkedési terv, mely tartalmazza, hogy melyek azok a konkrét hiányosságok, amelyeket meg kell szüntetni, felelősök, határidők meghatározásával, a munkáltatóval egyeztetve, hogy a teljesítésüket mikorra tudja vállalni. Természetesen a munkáltató dönt, a hatóság ellenőriz, mi csak javasolni tudjuk, milyen intézkedéseket kell hozni a kockázatok megszüntetésére.
Van-e gyakorlati haszna a kockázatértékelés elvégzésének?
A megtett intézkedések nyertese elsősorban a munkavállaló, akinek az egészségét védjük, de a munkáltató is nyer, hiszen elkerülheti a hatósági bírságok kiszabását, illetve későbbi terheit is jelentősen csökkentheti, amit egy esetleges baleset, vagy foglalkozási megbetegedés okozhat. Az sem elhanyagolható szempont, hogy hosszútávon egy vállalat csak egészséges munkavállalókkal képes versenyképességét biztosítani.
A munkahely, munkakörülmények, a kockázatok megismerése után tudja a foglalkozás-egészségügyi orvos megtervezni a munkaköri alkalmassági vizsgálatok rendjét, gyakoriságát és a kiegészítő vizsgálatok szükségességét. Fontos a kockázatértékelést végző személy és a foglalkozás-egészségügyi szakorvos együttműködése, a leghatékonyabb, ha egy szolgáltató látja el mindkét feladatot.
A Budai Egészségközpontban minden alkalmassági vizsgálat során történik teljes vér-és vizeletvizsgálat, EKG. Az alkalmassági vizsgálattal egyidőben biztosítunk lehetőséget a szükséges kiegészítő vizsgálatok elvégzésére is. (Pl. hallásvizsgálat, légzésfunkció, tüdőröntgen, vegyi anyagok esetében speciális laborvizsgálatok, hasi ultrahang, stb.)
Partnereink számára további, részletes kivizsgálási lehetőséget biztosítanak menedzserszűréseink, melyek alapján igény esetén szintén kiállítjuk a munkaköri alkalmassági igazolásokat.
Üzleti partnereink számára kidolgozott átalánydíjas programunk része a foglalkozás-egészségügyi ellátás mellett a teljes körű járóbeteg szakellátás, illetve a háziorvosi szolgáltatás is.
Szegedi Éva 2008. 05. 29., 12:28
Forrás: [origo] cégegészség
Forduljon szakembereinkhez!
A Budai Egészségközpontban öt helyszínen több mint 300 neves szakorvos magánrendelését keresheti fel mintegy 45 szakterületen. A személyre szabott ellátásról képzett, hosszú ideje együtt dolgozó szakembergárda gondoskodik. 23 év tapasztalatait és csaknem 450.000 ügyfelünk visszajelzéseit figyelembe véve folyamatosan azon dolgozunk, hogy a hozzánk fordulók számára igényeik és idejük tiszteletben tartásával a lehető leghatékonyabban szervezzük meg a gyógyító tevékenységet.