• Szolgáltatásaink
  • Árlista
  • Magunkról
  • Kapcsolat
  • Karrier
  • Telefon: (+36) 1 489-52-00 | E-mail: info@bhc.hu
    Cikkek
    2022-es cikkek
    2021-es cikkek
    2020-as cikkek
    2019-es cikkek
    2018-as cikkek
    2017-es cikkek
    2016-os cikkek
    2015-ös cikkek
    2014-es cikkek
    2013-as cikkek
    2012-es cikkek
    2011-es cikkek
    2010-es cikkek
    2009-es cikkek

    Gerincgyógyász és festő – Interjú Dr. Bors Istvánnal

    A BEK Akadémia első programsorozatával Dr. Bors István – korábban Intézetünk kiváló gerincgyógyásza és a ma már jeles festőművész – képei is kiállításra kerültek. Az egyszerre gyógyító és alkotó Dr. Borsot ennek apropóján kérdeztük orvoslás és festészet kapcsolatáról, inspirációiról és jövőbeni terveiről.

    Gerincsebészből lett festő. Az orvoslásból mit vitt magával a festészetbe?

    Többnyire magamat, mondhatni olyan festő lettem, mint amilyen orvos voltam, illetve vagyok. Az orvosi szakma megfigyelő és analizáló léte, az empátiás csönd és a jobbítás kényszere, amik beágyazódnak a képeibe. Mindezek eredménye a hatás, ami nem összetévesztendő a befolyásolni akarással, vagy meghökkentéssel. Ez a hatás már teljesen más, mint a gyógyítás eredménye, itt a terápiával, a képpel tömegeket akar megdobbantani az ember.

    Milyen indíttatásból koncentrálta figyelmét egyre intenzívebben a festészetre?

    A festészeti karrieremben – ha lehet annak nevezni –, az esélyek eddig hullámokban jöttek, sajnos… Ezeket próbáltam meglovagolni, de a 2014-es első komoly külföldi szereplésnél éreztem először Párizsban, hogy ez már kevés lesz, hogy eddigi énem nem csak kevés, de gyenge is lesz a kettős szerephez. Persze ezt nem akartam tudomásul venni, de mikor a sors egy komoly menedzserrel hozott össze, és hullottak rám a lehetőségek, akkor direktben is megkaptam a kérdést, és egyben a választ is. Hogyan tovább, és meddig, mit akarok? Ha egy idő után professzionálisan akarsz „alkotni”, akkor az legalább egy teljes embert igényel (és néha ebbe többen is elégnek), folyamatos a nemzetközi figyelem, és persze nyomás a „termelésre”. Ez most nem volt szép szó ide, de sajnos így van. Meg kell felelni.

    Kik a példaképei, milyen stílusban festi képeit?

    Példaképeket nagyon nehéz kiemelni, mondhatnám, hogy a „mindenség és mindenki”. Természetesen az örök favorit, múlt század eleji irányzatok és azokból fejlődő tovább-gondolások az alapok, de marginális rétegek képviselői is, mint Hundertwasser, Pollock, Lucian Freud, Francis Bacon, Yves Klein alkotásai is súlyosan megbillentettek. Ugyanakkor a szépség rezonanciái már jóval korábbról hatottak rám, Klimttel, Modiglianival folytatva a sort, de Nemes-Lampérth József munkásságát sem hagyhatom ki. A szobrászok már ide sem férnének. A stílust nehéz megnevezni, mert nem igazán tudnám besorolni magam, így az erre alkotott lírikus expresszív allegóriát, csak egyszerűen LEA-nak hívom. Ennek értelmezését mindig a nézőre bízom. Valahol leegyszerűsítve félúton a figuratívból az absztrakt felé, de a lényeg, hogy mindenki megtalálja a maga formáját és mondadóját a képben, ami csak az övé.

    Milyen szempontok mentén kerültek kiválasztásra a BEK Akadémia első rendezvényén kiállított képek?

    Talán legegyszerűbben azt mondhatnám, hogy ez a „Nagyok Kiállítása”. Mondhatnám azt is, hogy a képek még nem látták így egymást együtt. Egy részük a mérete miatt itthon maradt, itthoni kiállításokon szerepelt, a másik részük nem régen került haza külföldről, és sohasem szerepeltek itthon. Természetes, azért egy-két személyes kedvenc is mindig megjelenik ilyenkor.

    Milyen tervei vannak a közeljövőre nézve, mikor és hol lesz legközelebb kiállítása?

    Sajnos most a vírus miatt nagyon tervezni sem merek, a külföldi pályázatokat is sorra lemondják, halasztják. Itthon Pesten egy kisebb őszi lakáskiállítás volt tervemben, de nem tudom, mi lesz belőle. Külföldön az egyetemes átrendeződések miatt, a nagyobb vásárok, versenyek elég bizonytalanok, a galériások talán kezdenek kijönni a sokkból, de kevesen látják az utat. A nizzai galériában mindenképpen szeretném folytatni, és egy luxembourgi versenyt mindenképpen szeretnék megpályázni, ha a vírus is engedi. De véleményem szerint, ahogy sok mindent, a művészeteket is, köztük a képzőművészetet is újra kell gondolni, tervezni a XXI. században.