A magyar kultúra napja - Babits Mihály kórrajza

Január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc a kézirat tanúsága szerint ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnusz megírását. Prof. Dr. Gerlinger Imre PhD, az MTA doktora, egyetemi tanár, fül-orr-gégész szakorvosunk Babits Mihály kórrajza és misztikus fej-nyaki daganata című írásával tisztelgünk a jeles napon.

Babits Mihály (1883-1941) kórrajza és misztikus fej-nyaki daganata

Babits Mihály (1883-1941) a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, a XX. század Arany Jánosa volt. 1883. november 26-án született Szekszárdon, értelmiségi családban. Négyen voltak testvérek, ő volt az első gyermek. Apja törvényszéki bíró volt, anyja művelt, vallásos asszony, aki különösen vonzódott a versekhez, ami kihatott fiára is. Elemi iskoláit részben Budapesten, részben Pécsett végezte, majd Pécsett járt gimnáziumba is. 1901-ben a pesti egyetem bölcsészkarán magyar-francia tanári szakra iratkozott be, de később a franciát latinra váltotta.

Egyik leghűségesebb tanítványa és híve Illyés Gyula írta róla mestere halála után: „Mióta magyar irodalom van Ő a legeurópaibb költőnk, a legtágabb „Szellemünk határait a Csatornáig az Óceánig tolta... ...Aztán tartotta ezt a hódítást. És ilyen világhódítónak, világtartónak akarta a magyart.”

Egy másik hálás tanítvány, Gyergyai Albert pedig a következőket írta „Emlékezés Babits Mihályra” című ünnepi beszéde befejezéseképpen: „Babits – akárcsak Bartók Béla – azokhoz a vigasztaló jelenségekhez tartozik, akiknek nemes költészete emberi nemességben gyökerezik, emberi jelleme viszont költészete méltóságán nevelődött, s ezért merném őt sorolni a magyar költészet egén, a Kölcseyk, a Vörösmartyk, az Arany Jánosok csillagsorába...” 

Babits költői, emberi és írói értékeit számtalan dicsérő kritika, elismerő vélemény fémjelzi. 

A költő tisztelői talán ritkán gondolnak arra, hogy a nevéhez kötődő hatalmas jelentőségű irodalmi tevékenységet egy olyan személy fejtette ki, akit egész életében különböző szervi betegségek gyötörtek, s akinek utolsó éveit kínoktól hasogatva némaságra és szótlanságra kárhoztatva és mégis értékes irodalmi munkát végezve kellett végig szenvednie.

A következőkben áttekintést adunk arról, hogy életében a gyenge fizikumú Babits Mihályt milyen betegségek gyötörték, hogy alakult élete utolsó 9 éve, amikor felesége Tanner Ilona (költői nevén Török Sophie) ápolása és gondoskodása mellett heroikus küzdelmet vívott egy máig rejtélyes rosszindulatú fej-nyaki daganattal. 

Babits betegségei a fej-nyaki daganat diagnózisát megelőzően 

A Budapesti I. Belklinikáról származó kórtörténeti másolat szerint Babits 1924. november 18-tól 1925. január 25-ig feküdt az akkor Bálint Rezső professzor által vezetett intézetben dysenteria utáni polyarthritis chronica miatt.

Kórlapja szerint 3 évvel korábban epekőgyulladás és sárgaság zajlott le nála. A klinikusok a költőt beutaló Kaposy Ferencz belgyógyász szakorvos (Babits háziorvosa) receptre írt soraira támaszkodhattak, ám Kaposy dr. csak feltételezte az epehólyaggyulladás köves eredetét (2. ábra). Sárgaságról nem tesz említést, a gyomor és a cholecysta röntgenvizsgálatát javasolta tisztázás céljából. Az 1924/25 évi kórisme tehát polyarthritis chronica post dysenteriam (3. ábra). Az érdekesség és a kérdéses diagnózis okán idézzük a teljes leírt anamnézist.

„Kb. 1,5 hó előtt megfázott, lázas volt (38,6), köhögött, orra megduzzadt, pár nap múlva láza csökkent, 1 napig láztalan volt, majd a 7-ik nap hasmenése jelentkezik, láza újból 39 fölé emelkedett. Hasmenése erősen fájdalmas volt, tenezmusokkal, később csak véres és nyákos ürüléke volt. Egy hét múlva javult állapota tanninos beöntésre, tannalbinra. Kb. 1 nap előtt a jobb térde lassan fájni kezdett, erősen megduzzadt, kissé piros lett. Kb. két hét után a jobb kéz metacarpo-phalangealis ízülete, pár nap múlva bal térde vált fájdalmassá és duzzadttá. Jobb térde, bár kevésbé, fájdalmas jelenleg is, úgyszintén jobb kézízülete. Bal térde fájdalmatlan. Egy nap óta a bal III. borda sternális része fájdalmas. Ízületi fájdalmai óta eleinte magas lázai voltak 39°C-ig. Kb. két hét óta majdnem teljesen láztalan volt egész 4 nap előttig, amikortól kezdve 37,6 emelkedő hőemelkedései vannak. Széke csak beöntésre van. Étvágytalan”.

Kezelőorvosai szinte valamennyien friss diplomások voltak: Dr. Kolta Ervin, Dr. Pogány Alice, Dr. Kámán Sándor és Dr. Förster Gyula. (Förster később a János Szanatórium főorvosa lett, nevével gyakran találkozunk a „Beszélgető füzetekben” is). A fenti, talán kissé távirati stílusban megfogalmazott anamnézisen elgondolkodhatunk. Ugyanis Liebermann Tódor tanár gégészeti vizsgálata szerint 3 nappal a felvétel után, azaz 1924. november 21-én a jól involvált piciny mandulákból nyomásra ömlik ki a genny, „az ízületi bajjal való összefüggés tehát valószínűbben tonsillogén, mint dysenteriás”. Továbbá az 1923-as kiadású Jendrassik Ernő-féle belorvostani tankönyvben az olvasható, hogy vérhasnál a magas láz ritka, továbbá sokízületi gyulladás általában a lábadozó stádiumban szokott kifejlődni, akkor is enyhe lefolyással. A légutakban eltérés nem mutatkozik. Ha még hozzávesszük a fentiekhez, hogy a november 23-án kelt bejegyzés szerint a páciens torokfájásról panaszkodott, amelyre 2%-os szul - fo szalicilsavas öblögetést rendeltek, meglepődünk a szövődmény „dysentériás” eredetének feltételezésén. Akkor már ismert volt a lakmuszos mannit agaron történő tenyésztés, valamint az agglutinációs vizsgálat, azonban ezeket nem használták fel a dysenteria verifikálására, sőt a törzsek elkülönítésére sem. A költőnek korábban is voltak már bélpanaszai, így a tenezmussal járó hasmenése valószínűleg másodlagos volt. A szívhangok még tiszták, de a pulzus általában 100 feletti, nyugalmi állapotban is.

Amilyen biztosak a diagnózisban olyan tétovák a terápiát illetően. Mivel a hasmenés hamar megszűnt, az ízületeket kellett kezelni. Akut sokízületi gyulladásra a tankönyv 6-7 gramm nátrium szalicilikumot ír elő, ugyanezt kapta a költő is, nátrium bikarbonikummal kombinálva, hogy gyomorpanaszt ne okozzon, ugyanis akkor még ismeretlen volt a bélben oldódó drazsé. Engel Károly tanár a könyv reumás láz fejezetének írója pl. akut esetben nem ajánlotta a Bier-féle strangulációs lokálkezelést, ám Babitsnál már a felvétel utáni napon alkalmazták a jobb kézre és az azonos oldali alszáron. 1925. január 6 és 23 között még Sanarthrit nevű porckivonatot kapott, ezt megelőzően pedig Sajacon injekciókat. A Bier-kezelés mellett hőlégfürdő, fényfürdő, iszap, farádozás próbálta meg javítani a költő állapotát. Meglepő, hogy a gégész Liebermann tanár által ajánlott tonsillectomia nem történt meg, s talán ezért recidivált később a reumás láz, most már komoly kardiális szövődménnyel. Ízületi panaszaira az akkoriban Strümpell által ajánlott atophant kapta. A jobb térdéről készített röntgenfelvétel negatív eredményű volt, vizeletében fehérje nem volt, a süllyedést akkoriban még nem vizsgálták. 1925. január 24- én hagyta el a Bálint klinikát, s ezt a Csövek, erek, terek c. versében is megörökítette.

 „Hogy fojt a vattás levegő!
hő gőzben hullámzik a ház,
piheg, remeg 
lázas nagy szürke testüreg:
rengnek a falak, búg a lift” 

A Beszélgető füzetekben rögzített, a 30-as évek közepétől elhatalmasodó fej-nyaki daganata előtt tehát epehólyag-gyulladással, állandó emésztési panaszokkal, reumás lázat követő sokízületi gyulladással, majd szövődményes szívizomgyulladással és vesekő - rohamokkal is kezelték. Az 1937-es esztendőre tehetők a Balázsolás félelmetes sorai, majd következtek – közvetlenül a halálát megelőzően – a már említett Beszélgető füzetek. Ezeket Belia György állította össze, aki a Babits által írt cédulák és feljegyzések sokaságát két vaskos kötetben jelentette meg „Babits Mihály beszélgető füzetei” címen. E kötetek révén betekintést kaphatunk a nagybeteg költő szellemi és lelki világába.

Ezeken a papírfecniken fejtette ki véleményét a világ eseményeiről, olvasmányairól, közölte kívánságait (4. ábra). E feljegyzések – amelyeket állandóan megszakít a testi kínjai miatti panaszáradat – önmagukban is hű tükrét adják egy kivételes tudású írónak, akinek a szenvedések dacára tanúsított magatartása nemcsak a magyar, hanem talán a világirodalom legdrámaibb fejezete is.

A fej-nyaki daganat kezdete

Babits 1932 táján kezdett nehézlégzésre panaszkodni. Előadásmódja, beszéde szaggatottá vált, de sokáig nem fordult orvoshoz. Panaszait 1935 januárjában Dr. Schill Imre, későbbi kezelőorvosa a János kórházban asztmás eredetűnek véleményezte (5. ábra). Az elkövetkező két évben elsősorban vesekövei okoztak számára panaszokat, majd 1937 áprilisában a Zsidókórházban történt kivizsgálás – Basch Lóránt jogász és talán legjobb barátja feljegyzése szerint – légcsőszűkületet, pontosabban a légcső és a gége találkozásánál lévő szűkületet véleményezett. A vizsgálatokat továbbra is Schill Imre koordinálta, ő kérte fel Winternitz Arnold sebészprofesszort (6. ábra) is egy vizsgálatra, de ő Lénárt Zoltán gégész professzort gondolta a szűkület kérdésében a legilletékesebbnek. Lénárt volt az, aki először kimondta, hogy a légcső- illetve gégeszűkület daganatos eredetű, s műtétet javasolt. A Lénárttal való találkozásra 1937. április 17-én került sor a Szigony utcai Klinikán, de Babits és Török Sophie egyaránt ellenszenvvel emlékeztek vissza erre a találkozásra. Török Sophie szerint Lénárt fölényes és udvariatlan viselkedése miatt utasította el Babits a műtétet olyan hosszú ideig. Babits orvos barátai – Förster Gyula (a János szanatórium főorvosa), Laub László gégész (a Margit, később a Rókus kórház főorvosa) – is műtétet ajánlottak, de erről a költő hallani sem akart. Végül Illés Endre javaslatára kikérték a kor legnagyobb orvostudósának, Korányi Sándornak a véleményét is. Korányi ugyan nem volt gégész, de bölcs tanácsaira érdemes volt odafigyelni. Végül a Korányival való beszélgetés hatására kezdett Babits elgondolkodni azon, hogy aláveti magát az operációnak. Ekkor írta „Balázsolás” című versét, amelyben gyógyulásáért – a gyermekek gége- és torokbajának szent életű és tragikus sorsú elhárítójához, a Diocletianus császár parancsára megkínzott és kivégeztetett – Szent Balázs - hoz esedezik. A vers arra utal, hogy lélekben már felkészült a műtétre, de eltartott egy ideig, amíg olyan sebészt találtak, akiben Babits is megbízott.

Ki legyen az operatőr?

Az operatőr kiválasztása a baráti kör önfeláldozó tevékenységének az eredménye volt. Klopstock Róbert sebészorvos (1900- 1972), aki korábban Berlinben Sauerbruch professzor híres klinikáján dolgozott, majd a nácizmus elől 1935-ben visszatért Magyarországra, 1937 végén azt tanácsolta a költő barátainak, hogy Sauerbruch egykori kiváló asszisztense, a Németországot elhagyni kényszerült, akkor éppen Isztambulban egyetemi tanárként működő Rudolf Nissen (7. ábra) végezze el a műtétet, aki szerinte a Babitséhoz hasonló daganatok legkiválóbb sebésze. Klopstock 20 éves korában, Prágában orvostanhallgatóként ott volt Franz Kafka betegágyánál is, sőt részt vett a gégetuberkulózisban szenvedő Kafka gyógykezelésében is. Barátok lettek, segítette Kafkát annak utolsó éveiben, megismertette vele Ady verseit. Babits mindent elkövetett, hogy Pesten álláshoz juttassa Klopstockot, még Thomas Mann, Albert Einstein és Albert Schweitzer ajánlólevelét is megszerezte számára, de hiába, ezért aztán 1939-ben az USA-ba távozott.

Rudolf Niessen (1896-1981)

Nissen 1896. szeptember 9-én született a ma Lengyelországhoz tartozó Niessenben, ahol apjának sebészeti klinikája volt. 20 éves korában medikusként bevonult katonának, s a fronton több sebesülést is szerzett.

Niessen 1921-ben került Sauerbruch müncheni sebészeti klinikájára. Főnöke hamar felismerte kiváló manualitását és tehetségét, majd 1927-ben magával vitte a berlini klinikára is. Ekkor Nissen már habilitált sebész volt, s azon ritka operatőrök közé tartozott, akit Sauerbruch sosem utasított és sosem zavart ki a műtőből. Alkotóereje teljében lévő főnöke mellett Nissen a német sebészet vezető egyéniségévé fejlődött, amit az is bizonyít, hogy a Hitler hatalomra jutása előtti hónapokban a legfőbb esélyes volt a heidelbergi sebészeti tanszék élére. 1931 júniusában végezte az első tüdőlebeny eltávolítást egy bronchiektatikus roncstüdejű betegnél, s ez a műtét világhírűvé tette. Hitler hatalomra jutása után már óriási tekintélyű sebész volt, betegei is kiálltak mellette, de jobbnak látta elfogadni a török kormány ajánlatát, s elfoglalta az isztambuli sebészeti tanszéket. Sauerbruch mindent megtett, hogy náci kapcsolatai révén visszatartsa Nissent az emigrálástól. A török kormány – jó ösztönnel – számos Németországból elüldözött orvost fogadott be. Nissen-nek vadonatúj sebészeti intézetet építettek, amit még ma is a tisztaság és a rend jellemez. 1939-ben a török-német közeledés miatt szerződését nem hosszabbították meg, és ekkor úgy érezte, hogy Amerikában nagyobb biztonságban van, ezért Bostonba tette át székhelyét. Itt a világhírű mellkas- és tüdősebész, E. D. Churchill vette pártfogásába, később azonban New-Yorkba ment, ahol 1945-1952-ig tevékenykedett (Maimonides Medical Center). Ekkor elfogadta a felajánlott baseli tanszéket, s bár sok német egyetemi klinika is csábította, nyugdíjazásáig – 1967-ig – Baselben maradt. „Náci múltjuk miatt nem tudnék együtt dolgozni azokkal, akikkel egyébként konferenciákon szívesen vitatkozom” – írta visszaemlékezéseiben. Pályafutása során több mint 500 közleményt és számos monográfiát írt, nyugdíjas korában pedig „Világos napok, komor napok – egy sebész visszaemlékezései” címmel önéletrajzi visszaemlékezéseit adta ki. Nevéhez fűződik a Nissen fundaplicatio műtéte, az említett első pneu monec tomia, először végzett oesophagectomiát, paraoeoso pha gea lis hernia műtétet transzabdominálisan, amely ma már endoszkópos műtéti megoldás. Híres betege volt többek között Albert Einstein is, akinek aorta aneurizmáját operálta. 1975-ben a német sebésztársaság a legmagasabb kitüntetéssel, a Bergmann-emlékéremmel jutalmazta. Nissen Amerikából való visszatérte a háború utáni Európa számára nagyon megtermékenyítően hatott, a sebészet az ő révén is egyre inkább felzárkózott a világszínvonalhoz. 

A műtét

Basch Lóránt – a Baumgartner Alapítvány jogi kurátora, Babitsnak haláláig leghűségesebb híve és barátja – felvette Nissennel a kapcsolatot, sőt személyesen is találkoztak Svájcban, ahol megállapodtak abban, hogy Nissen megvizsgálja, s ha kell, megoperálja Babitsot. Nissen először 1937. szeptember 13-án vizsgálta meg Babitsot, amikor átutazott Budapesten. A tervezett műtéthez a török közoktatásügyi miniszter adott 10 nap rendkívüli szabadságot Nissen számára, aki először egy hónap pihenést javasolt betegének. Hosszas terminusegyeztetés után Nissen végül Budapestre érkezett, és február 8-án egy konzíliumot követően, Winternitz, Schill, és Laub doktorok társaságában felkereste a költőt, aki tengernyi kérdéssel várta. Emlékirataiban Nissen is kitér a műtétet megelőző beszélgetésre, s megemlíti, hogy a költőt szeptember óta „erősen leromlott állapotban, erősen lefogyva láttam viszont” (5. ábra). A műtétet két nappal később, 1938. február 10-én reggel 9 órakor kezdték az akkori Park Szanatóriumban. A műtétben Winternitz professzor asszisztált, akinek segítségéről később Nissen is felsőfokon nyilatkozott. A műtő előtt Török Sophie, Illyés Gyula, Gellért Oszkár és Basch Lóránt várták a fejleményeket. Nissen helyi érzéstelenítésben végezte a műtétet, ami egy és egynegyed óráig tartott. Mint Belia írja: „Nissen eltávolította a légcső jobb felső részére nehezedő daganatot és nyílást metszett a légcsőbe, a szegycsont felső peremének magasságába, a nyílásba pedig kanült helyezett, a levegővétel megkönnyítésére és a váladék elvezetésére”. A kanül két nappal később kimozdult helyéről, komoly fulladás lépett fel, Nissen személyesen cserélte ki, s még aznap este elutazott Budapestről. A szövettani vizsgálat nem tudta egyértelműen megállapítani, hogy jó- vagy rosszindulatú volt-e a daganat. A szövettani mintákat második vélemény kérése céljából Stockholmba is elküldték. Az akkori kórrajz és műtéti jegyzőkönyv pontos ismerete híján azt sem lehetett pontosan tudni, hogy honnan is indult ki a daganat (gége?, légcső? pajzsmirigy?). Babits a műtét után két hónapig egyáltalán nem tudott beszélni majd április 7-én emittálták a Park Szanatóriumból. Ezután bejáró betegként naponta röntgensugár-kezelésben részesítették. Állapota szépen javult, a nyarat Esztergomban töltötte, átmenetileg ismét visszatért a hangja és társaságba is kezdett járni. Augusztus 18-án fejezte be a Jónás könyvét (8. ábra), amit büszkén olvasott fel az őt meglátogató Gellért Oszkárnak. (A mű Jónás Próféta spirituális szenvedését mutatja be, aki visszautasítja a Teremtő feléje intézett kérését, ugyanakkor morálian elkötelezett, hogy felemelje szavát a bűn és a korrupció ellen. A mű méltóságteljes és kreatív módja a fasizmus elleni tiltakozásnak). Nissen javaslatára 1938. november 7-e és 1939. május 2-a között két sorozatban rádiumbesugárzást is kapott. Közvetlenül a rádiumkezelést megelőzően, szeptember 23-án, Bársony Tivadar a Zsidókórház radiológus főorvosa trachea átvilágítást és nyelési próbát végzett, amelynek lelete szerint: „...az I-III. háti csigolya magasságában a trachea kontúrjai nem differenciálhatók. A profil felvételen a clavicula alatti nívóban a trachea igen kifejezetten beszűkült, melyet elölről és hátulról bedomborodó árnyék okoz. Nyelés során sagittális átvilágításnál csak a bal piriformisból halad lefelé a kontrasztanyag...”

Czunft Vilmos radiológus tanár (9. ábra) közreműködésével a mai Onkológiai Intézet területén létrehozott Eötvös Loránd Rádium és Röntgen Intézetben másnaponta folytak a kezelések. Az 1939-es év második fele komolyabb megrázkódtatások nélkül telt. Révész Vidor főorvos a Park Szanatóriumban ez idő alatt további sugárkezelésben is részesítette a költőt (10. ábra). Hangsúlyozzuk, hogy Babits számára – Kosztolányihoz hasonlóan – szintén felajánlották, hogy Stockholmban kapjon kezelést, de erre nem volt szükség. Az újonnan átadott Eötvös Lóránd Rádium és Sugárintézet Közép-Kelet-Európa egyetlen, a stockholmi Radiumhemmethez hasonló mintára épült korszerű, jól felszerelt intézete volt. A kis dózisteljesítmény miatt akkoriban a besugárzások hosszú ideig, általában alkalmanként egy órát tartottak. A rádiumágyú aztán a II. világháború végén sajnos használhatatlanná vált, elpusztították. (Babits a rádiumkezeléssel kapcsolatos élményeit a Pesti Napló 1938 karácsonyi számában tette közzé „Gondolatok az ólomgömb alatt” című esszéjében).

1940 márciusában San Remoba utazott, ahol a Dante: Isteni színjáték fordításáért kapott jutalmat vette át, és olasz nyelven beszédet is tartott. Ezután rosszul lett, belázasodott, Locarnóban kanülcserét kellett végezni. Amikor áprilisban hazatért, Schill Imre beutalta a János kórházba, ahol táplálását orrszondán át könnyítették meg. 1940 során a nyelési nehézség egyre fokozódott, állapota olyannyira rosszabbodott, hogy mesterséges táplálása céljából a Siesta Szanatóriumban, Schmidt Lajos professzor, szeptember 18-án gastrostomiát végzett. 1941. március 3-án, tehát kanülviselőként és gastrostomával élve lett a Magyar Tudományos Akadémia tagja is. Székfoglalóját barátja, Rédey Tibor olvasta fel. Nyáron Esztergomban, szeretett nyaralójában belekezdett Szophoklész műveinek fordításába, amit Pesten folytatott tovább. Napról napra súlyosbodó légzési és étkezési szenvedéseit vesegörcsei csak tovább fokozták, s az 1941. augusztus 4-én bekövetkezett halál szinte megváltás volt számára. Nissen kétségtelen érdeme, hogy Babits még 3 évig élt a műtétet követően, rádiónyilatkozatokat adott, előadásokat tartott, akadémikus lett (11. ábra). Nissen visszaemlékezéseiben van egy vitatható mondat, ugyanis azt írja, hogy a műtétet követően audenciára hívták Horthy Miklós kormányzóhoz. Ezt Belia, a „Beszélgető füzetek” kiadója kétségbe vonta, joggal. Az audencián csak Teleki Pál, a későbbi miniszterelnök volt jelen, aki megköszönte Nissen közreműködését a gyógykezelésben.

Honnan eredt a tumor, mi volt a pontos szövettan?

1980-ban az országos Onkológiai Intézet akkori igazgatója, Gyenes György professzor kezdeményezésére komoly erőfeszítések történtek, hogy kiderítsék Babits Mihály fej-nyaki daganatának valós hátterét. Szeptember 30-án a Petőfi Irodalmi Múzeum képviseletében Kabdebó Lóránt levelet intézett az akkor 84 éves Nissen professzorhoz, aki 1 évvel később, 1981-ben halt meg. Nissen válaszlevelében azt írta, hogy a karcinóma diagnózisára határozottan emlékszik, de egyéb részletre már nem. Utalt a korabeli magyar viszonyokra: „...az egész úgy kezdődött, mint egy politikai szomorújáték. Babits betegségének a jelentősége háttérbe szorult amögött a kívánalom mögött, hogy a beavatkozást ne bízzák nem árja sebészre. Sok hónap múlt el, míg az elhatározás megszületett...”

Megjegyezzük, hogy Török Sophie később a műtéttel kapcsolatos késlekedésért a nem eléggé határozott Schill doktort és a férjével szerinte nem megfelelő hangnemben beszélő Lénárt professzort vádolta. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum akkori igazgatója, Antall József is sajnálkozva állapította meg, hogy rengeteg fontos dokumentumot tüntettek el és dobtak ki az 50- es években, köztük valószínűleg számos Babits betegségére vonatkozót is.

Ezután Gyenes professzor is levélben fordult Nissenhez, rákérdezve arra, hogy véleménye szerint honnan indult ki a daganat, meg tudta-e ezt állapítani a műtét során, és hogy tud-e valamit azokról a szövettani metszetekről, amelyeket Budapestről – az időközben elhunyt – Berven professzornak küldtek ki második véleményezésre Stockholmba a kórrajzzal együtt. (Berven is szívesen fogadta volna Babitsot rádiumkezelésre, a teljes kúra költsége 800 svéd korona lett volna abban az időben. Berven határozottan javasolta az ő általa vizsgáltatott szövettan alapján a posztoperatív sugárkezelést.) Időközben megérkezett Nissen nemleges válasza Gyenes professzorhoz, utalva arra, hogy háromszor költözött (Isztambul, New York, Basel) és számos dokumentuma eltűnt, a rengeteg meglévőt pedig majd csak a későbbiekben tervezi rendezni.

Ezután Gyenes professzor Einhorn professzorhoz, a stockholmi Radiumhemmet igazgatójához fordult, aki a 80-as években volt az intézet direktora, és csodák csodájára azt a választ kapta, hogy Babits szövettani metszetei ott maradtak Stockholmban, és épségben meg is vannak. (Figyelemre méltó, hogy csaknem fél évszázaddal a történtek után meglettek a metszetek, hála a példás svéd szervezettségnek.)

Einhorn megkérte az intézet szövettanászát, Claes Silfverwärd docenst, hogy véleményezze a metszeteket. Így szólt a szövettanról írt, később Budapesten is megerősített vélemény: „...Babits úrnak nyálmirigy daganata volt, magasan differenciált cystás mirigyrák, mely „cribriform” szerkezeteket is tartalmazott. A pajzsmirigyhez közeli elhelyezkedése miatt a legvalószínűbb, hogy a légcső nyálmirigyeiből, vagy a hypopharynxból származott. Véleményünk szerint Babits úrnak nem pajzsmirigy daganata volt”. Silfverwärd docens szövettani metszetekkel is alátámasztotta a diagnózist: adenoid cysticus carcinoma (12. ábra).

Felmerül a kérdés, hogy miért terjedt el a köztudatban az, hogy Babitsnak gégerákja volt? Ennek magyarázata egy levélrészletben keresendő, amelyet Nissen küldött Basch Györgynek 1938. március 17-én, a műtétet követő sugárkezelés befejeztével, a rádiumkezelést megelőzően. „...a rádium kezelés bevezetése nagyon kívánatos. Nekünk vannak itt saját készítésű tubusaink, melyek gégedaganatok esetén a rádiumnak a szűkületbe való bevezetésére használhatók...” Mint tudjuk, arra már nem volt szükség, hogy Kosztolányihoz hasonlóan Babits is Stockholmba menjen, mert időközben a Budapesten átadott Eötvös Lóránd Rádium és Röntgen Intézetben is európai színvonalú kezelést kapott, mindenesetre Nissen segítőkészsége elismerést érdemlő. Tehát megállapíthatjuk, hogy a költő nyálmirigy eredetű, magasan differenciált daganata lassan, fokozatosan növekedett, a már ismert szövettani diagnózis magyarázhatja azt a tényt, hogy nyaki nyirokcsomó-áttétekről sehol sem olvashatunk. Hosszú évek során a daganat valószínűleg involválta a hypopharynx alsó, a nyelőcső felső szakaszát, és valószínűleg a tracheába is betört. A pontos kiindulási hely megállapíthatatlan. Nissen műtéte palliatív célzatú volt (13. ábra), csupán megkisebbítette a daganatot, viszont a korszerű rádiumkezeléssel kombinálva Babits a műtét után még több mint 3 évig élt. Halála előtt az utolsó fotót Martsa Lajos készítette a beteg költőről 1941. június 21-én (14. ábra).

Epilógus

Babits halálával az özvegy Török Sophie szomorú sorsra jutott. Ekkor csupán 46 éves volt. A II. világháború során lakásukat bombatalálat érte. Érzékenyen érintette, hogy a Rákosi-rendszerben Babits elfogadottsága gyökeresen megváltozott. Érdekes egyébként megismerkedésük története is. Török Sophie külügyminisztériumi titkárnő volt, főnöke szeretőjeként abortuszon esett át, valószínűleg ezért nem lehetett saját gyermeke. Kezdetben a Babitscsal lakótársi közösségben élő Szabó Lőrinc menyasszonya volt, ezután lett Babits felesége. Babitshoz korábban Ady özvegye, Boncza Berta (Csinszka) is próbált közeledni, de komoly kapcsolat nem alakult ki köztük, és Csinszka később Márffy Ödön festőművész, a Nyolcak tagjának lett a felesége. Török Sophie közepes képességű költőnő volt, Szabó Lőrinccel való kapcsolatán keresztül valószínűleg csak közel akart kerülni Babitshoz, akit sok bírálat ért felesége pályafutásának egyengetéséért. Babits mellett a „költőfejedelem” felesége szerepében a társasági életüket szervezte, sok intrika fűződött a nevéhez. Rendszeresen publikált a Nyugat című folyóirat hasábjain, kritikákat, esszéket írt. Leszbikus hajlamát fiatal kora óta érezte, erről verset is írt. Házasságuk utolsó 9 évében Babits mellett ápolónői szerepre kényszerült. Ez a szerep lelkileg gyakran kiborította, ilyenkor átmenetileg nőkkel létesített viszonyt, cselédeikkel, sőt még nevelt lányuk gimnáziumi osztályfőnökével is viszonya volt. Nevelt lányukat (Babits Ildikó) (15. ábra) a költő a nevére vette, sajátjaként szerette, rajongott érte. 

Ildikó 1928-ban született, valószínűleg Török Sophie öccse és a Babits család cselédjének, Bíró Irmának a románcából. Sokak szerint a cselédlány teherbe esése és Ildikó megszületése is Török Sophie szervezőmunkájának volt az eredménye. A szülés után Bíró Irma – Török Sophie korábbi külügyminisztériumi kapcsolatait kihasználva – Milánóban a magyar konzulátuson kapott munkát. Ildikó 13 évesen tudta meg egy Babitsról írt irodalomtörténeti munkából, hogy nem édes gyermeke a költőnek. Kapcsolata a beteg költőt ápoló, egyre kimerültebb nevelőanyjával megromlott, Török Sophie végül kitagadta és anyagilag is teljesen kisemmizte őt. Ildikó 1956-ban Angliába emigrált, magányosan, gyermektelenül élt számos macska társaságában, egy közép-angliai kisvárosban, egy rozzant lakókocsiban, nagyon szegényen. Erről Szállási Árpád, esztergomi háziorvos, Babits életének kutatója számolt be, aki 1972-ben megkereste őt Angliában. Babits Ildikó 1982-ben halt meg. Török Sophie egy combnyaktörés miatt meglehetősen mozgáskorlátozottá vált, majd 1955. január 28-án elhagyatott, elfelejtett „bolond öregasszony”-ként hunyt el pesti lakásában. Babits sírja a Kerepesi temetőben található (16. ábra). Babits halála (1941. augusztus 4-e) előtt 3 nappal jelent meg a Nyugat aktuális száma, és mivel a megjelenési engedély kizárólag Babits nevére szólt, ezért 33 év után megszűnt ez a patinás folyóirat.

Irodalom 

1.  Czeizel E, Gyenes Gy, Harmati L, et al. „...kínok és álmok közt...” Babitsról. Akadémiai Kiadó; Budapest: 2004
2.  Kenéz J. Elhunyt R. Nissen. Orvosi Hetilap 1981; 2853–2858. 
3.  Bíró M. Babits Mihály szenvedései. Orvosi Hetilap 1983; 2937–2939. 
4.  Szállási Á. Babits betegségei a tracheotomia elott. Orvosi Hetilap 1982; 2235–2239

A cikk Prof. Dr. Gerlinger Imre PhD, az MTA doktora, a Budai Egészségközpont fül-orr-gégészének korábban nyomtatásban megjelent írásának elektronikus közlése.

Forduljon szakembereinkhez!

A Budai Egészségközpontban öt helyszínen több mint 300 neves szakorvos magánrendelését keresheti fel mintegy 45 szakterületen. A személyre szabott ellátásról képzett, hosszú ideje együtt dolgozó szakembergárda gondoskodik. 23 év tapasztalatait és csaknem 450.000 ügyfelünk visszajelzéseit figyelembe véve folyamatosan azon dolgozunk, hogy a hozzánk fordulók számára igényeik és idejük tiszteletben tartásával a lehető leghatékonyabban szervezzük meg a gyógyító tevékenységet.