Pszichoanalízis, szivarok, szájüregi rák – Sigmund Freud (1856-1939) kórrajza

Sigmund Freud születésének 169. évfordulóján a pszichoanalízis atyja előtt tisztelgünk. Prof. Dr. Gerlinger Imre PhD, az MTA doktora, egyetemi tanár, fül-orr-gégész szakorvosunk a 20. század egyik legnagyobb hatású gondolkodójának a rákos daganatával folytatott küzdelmét és nem mindennapi megpróbáltatásait követi nyomon lebilincselő írásában.

Sigmund Freud 1856. május 6-án született a morvaországi Freibergben Jakob Freud textilkereskedő és a nála 20 évvel fiatalabb felesége, Amelia gyermekeként. A család Freud 3 éves korában Lipcsébe, majd újabb egy év elteltével Bécsbe költözött, ahol szűkös anyagi körülményeik mellett is igyekezték fiúkat megfelelő iskolákba járatni, ugyanis Freud ragyogó intellektusa és széles körű érdeklődése már korán megmutatkozott.

Freud a Bécsi Egyetem orvosi karára nyert felvételt és érdeklődési köre elsősorban az élettan és a filozófia felé irányult. Freud pályaválasztásában komoly szerepe volt romantikus természetfilozófiai érdeklődésének is, amelyet Goethenek A természetről szóló esszéje ébresztett fel benne. Medikusként Ernst von Brücke élettani laboratóriumában halak és rákok idegsejtjeinek természetét tanulmányozta, de később (1882) úgy döntött, hogy a kutatói pálya helyett inkább gyakorló orvos lesz. A híres bécsi közkórház, az Allgemeine Krankenhaus valamennyi részlegét végigjárja, de a legtöbb időt Theodor Meynert agyanatómus és pszichiáter professzor mellett töltötte el. 1885- ben Freud egyetemi magántanári címet kapott, majd elnyert egy ösztöndíjat Párizsba, ahol együtt dolgozott a kor híres pszichiáterével Jean-Martin Charcot-val, aki a hipnózis tanulmányozása és a hisztériás betegek felé irányítja figyelmét. Ez az együttműködés nagyban hozzájárult Freud tudományos pályafutásához, a pszichoanalízis kidolgozásához. Az egyetemi magántanári cím akkoriban nem jelentett biztos fizetést, ezért 1886-ban magánorvosi rendelőt nyitott Bécsben, és feleségül vette a jómódú családból származó Martha Bernays-t. Tudományos tevékenységét később is a magánpraxis keretei között igyekezett megvalósítani. Barátjával, Joseph Breuerrel közösen 1895-ben megjelentették a Tanulmányok a hisztériáról című kötetet, ezután egy rendkívül termékeny időszak következett Freud életében. Mindig fontosnak tartotta a pszichoanalízis tételeinek minél szélesebb körű népszerűsítését, erre ő maga is minden alkalmat felhasznált, műveinek jelentős része ezt a célt szolgálta (Az álomról, A pszichoanalízis rövid vázlata, A mindennapi élet pszichopatológiája, Önéletrajz, A lélekelemzés legújabb eredményei stb.). 1900-ban az Álomfejtés c. munkájában kifejtette, hogy a tudattalan tartalmakat szimbolizáló álomképek értelmezése révén feltárható a személyiséget mozgató tudattalan dinamika. „Tekintsünk el attól, hogy a lelki apparátus, melyről itt szó van, bonctani preparátumként is ismeretes, de óvatosan térjünk ki a kísértés elől, hogy a pszichikum helyét – mondjuk anatómiailag – meghatározzuk” - írta egy tanulmányában. Az 1901-es „Mindennapi élet pszichopatológiájában” arról ír, hogy egészséges emberek mindennapos gondolataiban és cselekvéseiben hogyan nyilvánulnak meg a tudattalan erői. Előadásai és művei nem csak hírnevet, de nagyon sok ellenséget is szereztek neki. Számos, később szintén híressé vált tanítványa volt, akik a későbbiekben kiegészítették, módosították vagy továbbgondolták teóriáját (Carl Gustav Jung, Erich Fromm, Alfred Adler, Anna Freud, és nem utolsó sorban Ferenczi Sándor, a magyar pszichoanalitikai iskola megteremtője). Freud nehezen viselte, ha tanítványai eltértek a nézeteitől, ezért került sor szakításra egyik legközelebbi barátjával, szellemi társával, Junggal. Freud csaknem nyolc évtizeden át, majdnem egészen a II. világháború kezdetéig élt Bécsben, amikor 1938-ban, Ausztria német megszállását követően külföldi barátainak segítségével sikerült neki és szűkebb családjának Londonba emigrálnia. Ekkor már több mint 20 éve szenvedett és számos műtéten átesett malignus szájüregi daganata miatt.

Az első panaszok, illetve a diagnózis megszületése

Sigmund Freud (1856-1939) közismerten rajongott a finom szivarokért. Ennek az egész életét végigkísérő szenvedélynek lett a következménye, hogy 67 éves korában, 1923-ben, szájüregi daganatot diagnosztizáltak nála. Mint minden legendás történet, ez a sztori sem nélkülözi a komikus, kockázatos, ám mindenekfelett tragikus, de ugyanakkor tanulságos fordulatokat.

Ritka Freudról az olyan kép, amin a szeretett szivarja nélkül látható (kedvence a Don Pedro volt). Erős dohányos volt, nemritkán napi 20 szivart is elszívott. Hogy mikor és miért kezdett e szenvedélyének hódolni, az egy általa 72 éves korában írott levélrészletből derül ki: „24 évesen kezdtem el dohányozni, kezdetben cigarettáztam, majd hamar áttértem a szivarozásra. Azóta is dohányzom és vonakodom attól, hogy megvonjam magamtól ezt az élvezetet…”. Mint orvos, Freud természetesen tisztában volt a dohányzás káros hatásaival és esetleges következményeivel. Kezelőorvosa, Wilhelm Fleiss 1889-ben arrythmiát diagnosztizált nála. Fleiss a tudós arrythmiáját nikotinmérgezés tünetének vélte és arról próbálta meggyőzni Freudot, hogy fokozatosan csökkentse a szivaradagját majd teljesen szokjon le függőségéről. Freud figyelmen kívül hagyta a szigorú figyelmeztetéseket: „Nem engedelmeskedem a tiltásoknak. A dohányzás olyan felbecsülhetetlenül sok kellemes percet szerzett eddigi életem során, amiért csak hálás lehetek. E szenvedély nélkül képtelen lettem volna olyan szorgalmasan és eredményesen dolgozni, mint ahogy általa képes voltam rá.” A sors iróniája, hogy Freud életének utolsó két évtizede a szivarozás következtében kialakult szájüregi rákkal történő küzdelem jegyében telt el.

1923 áprilisában a 67 éves Freud megkérte orvos barátait, Maxim Steiner bőrgyógyászt és a család orvosát és egyben jóbarátját, Felix Deutschot, hogy nézzék meg azt a „kellemetlen valamit” a szájában. Deutschot előre figyelmeztette, hogy „készülj fel, mert valami olyat látsz majd, aminek nem fogsz örülni”. Freud már 1917-től kezdve észlelte, hogy a szájüregében egy lassan növekvő duzzanat jelent meg. Érthetetlen módon a nyelvével érzett elváltozást annak tudta be, hogy az I. világháború vége felé egyre nehezebben jutott hozzá kedvenc szivarjaihoz; azt gondolta, hogy a szájüregében lévő gyulladásos folyamat elmúlik majd, ha ismét rendszeresen dohányozni kezd. Felix Deutsch azonnal felfedezte az előrehaladott stádiumban lévő, a keményszájpad jobb oldalának hátsó harmadát roncsoló daganatot. Ismerve Freud depressziós-neurotikus múltját, csak annyit mondott neki, hogy a daganat csupán előrehaladott leukoplakiának tűnik, aminek oka feltehetően a túlzott mértékű dohányzás. Azt is hangsúlyozta Deutsch, hogy minél előbb biopsziára és a megbetegedett nyálkahártya műtéti eltávolítására volna szükség. Deutsch szándékosan tájékoztatta félre Freudot, ugyanis attól félt, hogy barátja a hírek hallatán esetleg öngyilkosságot kísérel meg. Freud természetesen legbelül érezte, hogy rosszindulatú daganatban szenved, s a későbbiekben tumorát csak mint „my dear neoplasm” emlegette.

Freud és Deutsch elkezdtek tanácskozni a sebész személyéről, aztán a tudós mégis hónapokig elkerülte Deutsch társaságát. Végül saját elhatározásaként eldöntötte, hogy felkeresi Marcus Hajek (1861-1941) professzort, akit akkoriban Bécs legjobb fül-orr-gégészének tartottak.

Marcus Hajek egy magyar kisvárosban élő kereskedőcsaládból származott. Orvosi tanulmányait Bécsben végezte, szakképesítését orr- és gégegyógyászatból szerezte. Szakmai előmenetele kezdetben meglehetősen akadozott, ugyanis főnöke, Schroetter professzor - sorozatos konfliktusaik okán - állandóan halogatta az előléptetését. Hajek karrierje aztán akkortól kezdve virágzott fel, amikor feleségül vette a bécsi gégészeti klinika alapítójának, Schnitzler professzornak a lányát. Schroetter félreállítását követően Hajek lett az intézet igazgatója, munkásságára a ma orvosának túl sokat nem mondó ún. „Hajek triász” (szeptum deviáció/perforáció, orrnyálkahártya szárazság, infectió) is emlékeztet.

Freud sokat hezitált Hajek személyét illetően, akit a betegeivel szemben meglehetősen ambivalens módon viselkedő orr-gégésznek tartott a közvélemény. Ezek az előérzetek hamarosan realitássá is váltak. Érdekes módon Freud egy másik barátja, a szintén orvos Max Schur memoárjában azt is állította, hogy Hajek csupán egy középszintű orr-gégész volt, s nem volt megfelelően képesítve arra, hogy egy keményszájpadot érintő daganatot műtétileg eltávolítson.

Freud első műtétje – az operatőr Markus Hajek

Deutsch 1923. április 20-án elkísérte Freudot a Hajek klinika ambulanciájára, ahol a daganatot excindálták. Mai szemmel nézve ez a Hajek által elvégzett ambuláns műtét egy meglehetősen elnagyolt és alábecsült beavatkozás volt. Az operatőr nem győződött meg a sebészi szélek épségéről és gondos vérzéscsillapítást sem végzett. Freud, Hajek előzetes tájékoztatása alapján arra számított, hogy még az operáció napján hazamehet. Azonban a műtét során erős vérzés lépett fel, ez volt az oka annak, hogy a daganatot nem sikerült radikálisan eltávolítani, s így Freudnak a klinikán kellett maradnia. Mivel az intézetben üres ágy aznap nem volt, így Freud a műtétet követő éjszakát egy félreeső apró szobában egy pótágyon töltötte, szobatársa egy süketnéma, szellemileg fogyatékos törpe volt.

A komikus körülmények ellenére, a törpe egy áldásnak bizonyult. Az éjszaka során Freud műtéti sebe olyan erősen bevérzett, hogy képtelen volt segítségért kiáltani. A bátor szobatárs kirohant és talált egy nővért, aki ellátta a vérzést. Freud leányát, Annát is azonnal értesítették, aki Hajek klinikájára megérkezve apját egy vértől átázott ingben, kábultan üldögélve találta egy konyhai kisszéken. Anna nem volt hajlandó egy pillanatra sem elhagyni apját azon az éjjelen. Megdöbbenéssel tapasztalta, hogy az ügyeletes sebész visszautasította, hogy felkeljen és megvizsgálja Freudot ezen események után. A következő reggel Hajek egy csapat orvostanhallgató kíséretében jelent meg a viziten. Különösebb figyelmet nem is szentelve Freudnak, Hajek elbocsátotta professzortársát. A szövettani metszeteket Jacob Erdheim, a patológia bécsi professzora véleményezte, és a laphámrák diagnózisát állította fel. A szövettani eredmény birtokában Hajek sugárkezelést javasolt, melyet egyik tanítványa, Guido Holzknecht végzett el és rádium tűzdeléssel is kiegészített.

A sugárkezelés az elkeseredett Freud számára igen erős fájdalommal, hegesedéssel és szájzár kialakulásával járt. Deutsch ekkor azt javasolta Freudnak, hogy ideje felkeresni egy másik neves bécsi sebészt, Hans Pichler szájsebész professzort.

Hans Pichler professzor (1877-1949)

Hans Pichler egy prominens bécsi fogorvos fia volt. Orvosi tanulmányait Bécsben, Freiburgban és Prágában végezte. Egy éves általános sebészeti gyakorlata során kiderült, hogy az akkoriban használatos dezinficiens, a karbolsav ekcémát okoz számára. Ekkor Bécsből Chicagoba a Northwestern University Dental Schoolba iratkozott át, ahol Black professzor tanítványa lett. Ausztriába való visszatérésekor Pichler megkezdte 36 évig tartó szakmai karrierjét, a Bécsi Egyetem Fogászati Klinika vezetőjeként. Asszisztense, Otto Hofer írta le elsőként a mentumplasztikát. Tanítványa volt többek között Hugo Obwegeser a legnagyobb maxillofacialis sebésztanárok egyike. Kiváló manualitással rendelkezett és intenzíven publikált is karrierje során.

1923. szeptember 26-án Hans Pichler megvizsgálta Freudot, ezen a konzíliumon egyébként részt vett Hajek professzor is. Pichler egy kráter formájú fekélyt talált a jobb oldali tuber maxillaen, amely már infiltrálta az arcus palatoglossust is, érintette a szájnyálkahártyát is, erősen megközelítve a mandibulát. A kemény szájpad hátsó része heges volt. A daganat már mérsékelt szájzárat is okozott, s egy megnagyobbodott nyirokcsomó volt tapintható a jobb oldali submandibularis régióban. Pichler részleges maxilla reszekciót tartott szükségesnek, a mandibula processus muscularisa és az alsó jobb oldali 6-os fog közé eső corticalis csont eltávolításával. Pichler alaposan felkészült a tervezett második műtétre, még rendszeres kadáver disszekciós gyakorlatokat is végzett. Az elsők közé tartozott, akik hangsúlyozták a szájüregi daganatműtétek utáni ideiglenes protézisek jelentőségét. Az elkövetkezendő 16 év során Pichler 25-ször operálta Freud ismételten recidiváló szájüregi daganatát, és számos alkalommal készített protéziseket, hogy helyreállítsa a műtétek során okozott defektusokat.

A második és a harmadik operáció – az operatőr Hans Pichler

A műtétet Pichler 2 ülésben végezte el. Az első ülésben 1923. október 4-én a későbbi nagyobb vérzéseket megelőzendő lekötötték a jobb oldali a. carotis externat és eltávolították a jobb oldali submandibuláris nyálmirigyet és a környező nyirokcsomókat. Az első műtétre helyi érzéstelenítésben került sor, egy ópium származék, a pantopon alkalmazásával. Pichler a helyi érzéstelenítést az aspiráció elkerülése céljából tartotta fontosnak, egyébként akkoriban az általános narkózis már elérhető volt. A szövettani vizsgálat eredménye negatívnak bizonyult. Egy héttel később, október 11-én került sor a műtét második részére, melynek során Pichler electocautert használt. Extraoralis feltárása során a középvonalban átmetszette a felső ajkat, majd alulról megkerülve a jobb orrszárnyat a metszést az orr feléig vezette felfelé. Eltávolította a maxilla egy részét a szemfogtól a tuberig, valamint a mandibula egy részét is (a processus muscularistól a molaris régióig terjedő lingualis corticalis csontot, valamint a jobb oldali három nagyőrlőt az őket körülvevő csonttal együtt). A buccán keletkezett nyálkahártya defektusokat az alkarról vett félvastag bőrrel fedte.

A maxilla defektusát Pichler iodoformos géztamponnal obliterálta, ezután felhelyezte az általa gondosan elkészített protézist. Az ezt követő hetek során Pichler naponta megvizsgálta Freudot, aprólékosan cserélve a tampont és állítva a protézist. Utólag átgondolva a műtét részleteit Pichler úgy vélte, hogy el kellett volna távolítania a musculus pterygoideus medialist is. Aggodalma megalapozottnak bizonyult, ugyanis november 4-én egy kisebb kifekélyeződést vett észre a jobb oldali processus pterygoideus környezetében. Az innen vett szövettani mintavétel sajnos malignitást véleményezett.

1923. november 12-én Pichler egy harmadik műtétre szánta rá magát. Ennek során eltávolította a jobb processus pterygoideust és a lágyszájpad jelentős részét, de épen hagyta annak hátsó kb. 1 cm széles alsó szakaszát. Nem sokkal ezután a lágyszájpad teljes jobb oldala sajnos teljesen elhalt. Ez azért volt kellemetlen Freud számára, mert beszéde, étkezése és dohányzása sokkal körülményesebbé vált, ugyanis a defektust kitöltő protézis számára nem maradt megfelelő támaszték. További problémát jelentett a harmadik műtét után ismételten jelentkező egyre fokozódó szájzár is. Pichler hosszú évekig volt példamutató módon kezelőorvosa és hűséges barátja Freudnak. 1923 és 1938 között összesen 33 műtétet végzett Freudon, ezek közül kettőt (1936 és 1938) rekurráló carcinoma miatt.

A negyedik műtét – az operatőr Victor Blum

1923. november 17-én Victor Blum elvégezte Freudon az ún. Steinach műtétet. Ez az akkortájt népszerű műtét azt célozta, hogy a vas deferensek ligatúrája révén, a testicularis hormontermelés serkentésével Freud szervezetét „megfiatalítsák”. Ismert volt már akkoriban is a daganatos betegségek gyakoribb előfordulása az életkor előrehaladásával. Freud maga nem volt elragadtatva ettől a műtéttől, nem hitt benne, viszont tény, hogy a következő 13 évben, azaz 1936-ig nem észleleték nála a daganat kiújulását.

Pichler, Schroeder és Kazanjian protézisei

A Pichler által készített obturátor protézis rengeteg kellemetlenséget okozott Freud számára. Az obturátor zárta le a szájüreget az orrüreg és az arcüreg felé. Lényegében két részből állt; egy lemezből (obturátor) mely az izolációt biztosította, valamint egy részleges, kivehető fogpótlásból. Ez a fogpótlás vulkanitból készült, mely gumi és arany ötvözetéből állt, s benne porcelán fogak helyezkedtek el. Freud csak a „szörnyeteg”-ként emlegette az obturatort, ami „egy nagyon szükséges gonosz rossz”. Mivel a maxilla defektusának formája az évek során állandóan változott, Pichler többször kényszerült annak gutta percha-val és viasszal történő alábélelésére. 1928-ig öt alkalommal korrigálták az obturátort, ilyenkor előzőleg mindig vettek új lenyomatot is és a végleges pótlás csak akkor készült el, ha a minta megfelelőnek tűnt. Mind a beteg, mind az orvos számára talán a legkellemetlenebb az obturator behelyezése volt. Freud trismusa illetve a protézis relatív nagysága kínzóvá tette ezt a napi gyakorlatot. Freud számára azonban a legbosszantóbb a szivarozás akadályoztatottsága volt! A trismus és az ormótlan protézis megnehezítették a szivar kényelmes elhelyezését. Makacsul ragaszkodott azonban ehhez a szokásához, amire ő, mint az „ő vétkére” tekintett. Egyszer ezt írta: „A koromat és a naponta eltűrni kényszerült kellemetlenségeket egybevetve, az absztinencia és az újabb léziók megelőzésének nagyobb esélye számomra nem tűnik igazoltnak”. Freud élete végéig kényeztette magát szivarjaival, és nagyon hálás volt Pichlernek az obturátor tökéletesítése során kifejtett erőfeszítéseiért, bár az obturátorral sosem volt teljes mértékben elégedett.

Egy idő után Freud úgy döntött, hogy Berlinben felkeresi Herman Schroeder szájsebész professzort, aki egy új, funkcionális és kényelmi szempontból is tökéletesebb protézist készített számára. Bécsbe visszatérve dr. Joseph Weinmann, Schroeder egy ottani tanítványa viselte gondját a szerkezetnek. A fentiek ellenére természetesen Pichler maradt Freud állandó szájsebésze, annál is inkább, hogy Weinmann hamarosan Chicagoban lett fogorvos professzor.

Az új obturátor előnyeit maga Pichler is elismerte, hiszen 3 évig semmilyen panasza sem volt vele a betegnek. Freud 1931-ben mégis úgy gondolta, hogy ismét eljött az ideje, hogy új készüléket csináltasson. Ezúttal két barátja – Ruth Mack Brunswick és Marie Bonaparte hercegnő (Napóleon egyik leszármazottja) – közbenjárására a Harward Egyetem szakmai úton éppen Bécsben tartózkodó neves száj- és plasztikai sebész professzora, Varastad Kazanjian vizsgálta meg.

Kazanjian a Harward Fogorvosi és Orvosi Karát egyaránt elvégezte. Az I. világháború során szerzett magának hírnevet a maxillofaciális sérülések hozzáértő kezelésével, később az USA-ba visszatérve neves plasztikai sebész lett. Az amerikai sajtó a „nyugati front csodadoktora” – ként emlegette.

Brunswick egy hotelben érte utol Kazanjiant, amint éppen egy fogászati konferencián vett részt. Kezdetben Kazanjian visszautasította a kérést, később azonban Brunswick sikeresen vetette be apja befolyását, aki tagja volt a Harward Egyetem tengerentúliakat tömörítő testületének. Kazanjian végül 3 hetet töltött el Bécsben, Pichler laboratóriumában, s egy új fogsort készített Freud számára, melynek ára 6000 USD volt. Találkozásukkor Freud varázslónak nevezte és úgy írta le, mint egy visszahúzódó, Charlie Chaplin mosolyú embert (4). Freud el volt ámulva Kazanjian munkájától, s ezt írta: „A varázsló készített egy ideiglenes protézist, ami csak feleakkora és fele olyan nehéz, mint az előző, legalább olyan jól tudok vele beszélni, rágni és dohányozni, mint a korábbival”. Kazanjian távozása után Freud azt írta, hogy „a Varázsló tegnap itthagyott. Nem érezem magam valami csodásan, de legalább a beszéd könnyebb. Az új dologhoz való hozzászokás által további javulásra számíthatok. Ennél többet nem valószínű, hogy lehet értem tenni.”.

A csodaprotézist Freud 1934-ig használta, ekkor szájüregében ismét egy premalignus elváltozás jelent meg, melyre ismételten (!) sugárkezelést kapott. A kezelés végén Pichler egy új protézist is készített betegének. Pichler 1936-ban a daganat ismételt recidíváját diagnosztizálta, az elsőt 1923 óta. Freud ismételten műtéten esett át, ezúttal először narkózisban. A narkózis biztosította előnyök lenyűgözték Freudot.

Emigráció Londonba

1938 májusában, a német megszállás következtében Freud elhagyni kényszerült a szeretett Bécset. Bár magát ateistának vallotta, zsidó szellemben nevelték és tagja volt a Bécsi Zsidó Társaságnak is. A Gestapo őt is és családtagjait is gyakran megfenyegette, a deportálás elkerülését annak köszönhette, hogy Pichlernek akkoriban komoly befolyása volt Ausztria döntéshozói körében. Miután szeretett lányát, Annát a Gestapo egy rövid időre letartóztatta, elhatározták, hogy Londonba emigrálnak. Freud fia, Ernst ekkor már Londonban élt, és a család komoly támaszává vált. A család a Swiss Cottage-ban vett egy házat, ez ma múzeumként látogatható.

Freud barátja és kezelőorvosa, dr. Schur is velük tartott Londonba, de a betegnek új sebészre volt szüksége, mert Pichler ragaszkodott ahhoz, hogy Bécsben maradjon. Pichler ajánlására Freud egy elismert szájsebész, George Exner kezeire bízta magát. A kontroll vizsgálatokon egy ismert sebészorvos (dr. Trotter) és egy neves angol gégész (dr. Harmer) is részt vettek. Mindezek ellenére az ismételten jelentkező recidíva miatt Pichlert, aki a megelőző 15 évben lelkiismeretesen kezelte Freudot, még egy utolsó operáció erejéig Londonba hívatták 1938 szeptemberében. Ezen utolsó műtétet követően Freud még 12 hónapot élt. 1939 szeptemberében dr. Finzi újra (!) sugárterápiát javasolt számára.

Életének utolsó hónapjait Freud borzasztó kínok közt töltötte, rendszeresen egy kokain származékot (orthoform) kapott szájon át, naponta többször is. A rák fokoztosan progrediált, a jobb oldali járomív felett a bőr üszkössé vált, s egy sipoly alakult ki a szájüreg és a bőrfelszín között. Freud megrökönyödve vette észre, hogy a nekrotikus tumorszövetből áradó szag miatt kedvenc kutyája (Chow) is félrehúzódott tőle. Freud ágyát szúnyoghálóval fedték, mert ez a kellemetlen szag vonzotta a bogarakat. A hónapok előrehaladtával az orthoform is csak minimálisan volt képes csökkenteni szenvedéseit. Schur és Anna tehetetlenek voltak, és már látták hogy közeleg a megmásíthatatlan végkifejlet. 1928-ban Freud utasította Schurt, hogy az gondoskodjon arról, hogy élete végén ne kelljen hasztalanul szenvednie. 1939. szeptember 21-én a haldokló Sigmund Freud Schur karjába kapaszkodva ezt suttogta: „Drága Schurom, bizonyára emlékszel első beszélgetésünkre. Akkor megígérted, hogy nem hagysz cserben, ha eljön az én időm. Ez már semmi más, mint kín és nincs értelme többé.” Schur 200 mg morphiumot mért ki, majd újabb 200 mg-ot 12 órával később. Freud csendesen kómába esett, majd 1939. szeptember 23-án hajnali 3 órakor, 83 évesen meghalt.

Epilógus

Freud fordulatokban gazdag, káprázatos életútjának tehát aktív euthanázia vetett véget. Betegségének 16 éve alatt számos szakember kezelte és kontrollálta, viszont 1917-től egészen 1939-ban bekövetkezett haláláig mindössze egyetlen ember, Hans Pichler profeszszor tekinthető igazán kezelőorvosának. Ez a fantasztikus kolléga összesen 16 műtétet hajtott végre Freudon, s ő készítette a protézisek többségét is. Tizenhat éven át támogatta és segítette betegét, s csak 1924 folyamán 74 alkalommal kereste fel őt Freud a rendelőjében. Freud neve szorosan összefonódott Béccsel. Az ide látogató turista ma megtekintheti a Freud-múzeumot a Berggasse 19-ben, Freud egykori lakóhelyén, utána elsétálhat a közeli Freud-parkba, és megnézheti Freud mellszobrát is. Az euró bevezetéséig az ötven schillinges bankjegyen is Freud portréja díszelgett.

A beteg kórrajzát is Pichler jegyezte fel apjától tanult gyorsírással, német nyelven. Még egy személy volt, aki ezt a dokumentumot olvasni és értelmezni tudta; Pichler titkárnője, aki a gyorsírást tisztán és precízen németül lemásolta. A fennmaradt dokumetumokat dr. Lagos Levy fordította angolra, s ezek a Maresfield Gardens 20. szám alatt, a Swiss Cottage-ban ma is megtekinthetők. Itt töltötte Freud élete utolsó két évét.

Irodalom

• Davenport J.C.: Sigmund Freud’s illness: The ultimate team approach to head and neck cancer? Facial Plastic Surgery 9:125- 132, 1993 
• Davenport J.C.: The prosthetic care of Sigmund Freud. Br Dent J 172:205-207, 1992
• Deutsch F.: Reflections on Freud’s One Hundredth Birthday. Psychosom Med 18:280-283, 1956 
• Freud S.: The Diary of Sigmund Freud 1929-1939. New York, NY, MacMillan, 1992 
• Jones E.: The Life and Work of Sigmund Freud, vol 3. New York, NY, Basic Books, 1957
• Romm S.: The Oral Cancer of Sigmund Freud. Clin Plast Surg 10:709-714, 1993 Romm, S.: Hans Pichler: Oral surgeon to Sigmund Freud. Oral Surg Oral Path Oral Med 57:31-32, 1984 
• Romm, S.: The Unwelcome Intruder. New York NY Praeger, 1983 
• Schur M.: Freud: Living and Dying, New York, NY, International Universities Press, 1972.
• Wolfe S. A. Berkowitz S.: Plastic Surgery of the facial sceleton. Boston, Little-Brown, 1989, 10.o.

Forduljon szakembereinkhez!

A Budai Egészségközpontban öt helyszínen több mint 300 neves szakorvos magánrendelését keresheti fel mintegy 45 szakterületen. A személyre szabott ellátásról képzett, hosszú ideje együtt dolgozó szakembergárda gondoskodik. 24 év tapasztalatait és több mint 450.000 ügyfelünk visszajelzéseit figyelembe véve folyamatosan azon dolgozunk, hogy a hozzánk fordulók számára igényeik és idejük tiszteletben tartásával a lehető leghatékonyabban szervezzük meg a gyógyító tevékenységet.