Aki megfejtette a belső fül működését - 150 éve született a Nobel díjas Bárány Róbert

Köztudott, hogy az elmúlt száz évben feltűnően nagyszámú magyar tudós járult hozzá kiemelkedő eredményekkel a természettudományok különböző ágainak fejlődéséhez. Ez kifejezésre jutott a magyar Nobel-díjasok meglehetősen nagy számában is. 

Amikor alaposabban megvizsgáljuk a helyzetet, akkor több kérdést kell tisztáznunk. Mindenekelőtt azt, hogy ki tekinthető magyarnak? Erre a kérdésre nem könnyű egyértelmű választ adni. Különbséget kell tennünk a magyarországi születés, a magyar állampolgárság, a magyar származás között, de ezek még csak nem is a legfontosabb kérdések. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez a kérdés bármilyen eredetű személy esetében csaknem ugyanilyen bonyolult, bár elsősorban a közép-európai államokban születetteknél merül föl, természetesen a bonyolult politikai, társadalmi változások miatt.) 

Még az állampolgárság sem egyértelmű, hiszen az egy emberélet folyamán változhat, esetleg többször is. A megítélés kérdése természetesen függ a helyzettől, az elismertségtől is. Einstein a Sorbonne Egyetemen 1922-ben, még a Nobel-díj elnyerése előtt tartott előadásában a következőket mondta: Ha a relativitás-elméletem sikeresnek bizonyul, akkor Németország németnek tart engem, Franciaország pedig deklarálja, hogy világpolgár vagyok. Ha elméletem helytelennek bizonyulna, Franciaország azt mondja, hogy német vagyok, Németországban pedig kimondják, hogy zsidó vagyok. 

Érdekes, hogy Einstein esetében az állampolgárság még a Nobel-díj átadásával kapcsolatban is bonyodalmakat okozott. Amikor 1922. november 10-én, berlini címén értesítették a Nobel-díj oda ítéléséről, Einstein Japánban tartózkodott, és a díjat Stockholmban a svédországi német nagykövet vet te át. Einstein ekkor már régóta svájci állampolgár volt. A svájci követ kérte a helyzet tisztázását. Hivatalosan deklarálták, hogy Einstein ist Reichdeuts cher. A vita folytatódott, aztán 1940-ben Einstein az USA állampolgára lett.

Bizonyos, hogy ha összeadnánk a különböző nyilvántartásokban szereplő, különböző nemzetiségű, állampolgárságú vagy vallású Nobel-díjasok számát, akkor a tényleges Nobel-díjasok számát jóval meghaladó számot kapnánk, mert többen köve telnék maguknak a kitüntetetteket. 

Bár valamely nemzeti közösséghez tartozás megítélésével kapcsolatban sok érvet és ellenérvet lehet felhozni, az bizonyos, hogy két körülmény tekintendő meghatározónak. Magyar az, aki magyarnak vallja magát, és aki a magyar kultúrában gyökerezik. Az 1. táblázatban feltüntettük a magyar Nobel-díjasok névsorát, tudományterületük és a díjazás évének megjelölésével Mi fül-orr-gégészek különösen büszkék lehetünk rá, hogy szakmánkat, pontosabban fogalmazva a belső fül kutatását két magyar is képviseli a listán. 

Bárány Róbert személyét illetően – annak ellenére, hogy élete végéig magyarosan írta a nevét – kétségek fogalmazhatók meg, hogy vajon ő maga is magyarnak vallotta-e magát. Békésy György tekintetében ez a kérdés soha semmilyen formában nem merült fel. Jelen írásunk Bárány Róbert (1876–1936) fordulatokban gazdag, hihetetlenül izgalmas történetét dolgozza fel, mely az 1914. évi orvosi és élettani Nobel-díj odaítélésében csúcsosodott ki.

Gyermekkor és pályakezdés

Gyerekkorában csonttuberkulózist kapott, emiatt térdízülete maradandóan merev maradt, bár ez nem akadályozta abban, hogy rendszeresen teniszezzen vagy hegyet másszon. A bécsi egyetemen szerzett orvosi diplomát 1900-ban, majd Frankfurtban, Heidelbergben és Freiburgban belgyógyászati és pszichiátriai tanulmányokat folytatott. 

Fiatalon Arthur Schopenhauer megszállottja lett, és rajongott Sigmund Freudért, aki akkoriban a bécsi tudományos élet sztárja volt. Bárány el is ment Freudhoz, hogy a segédje legyen, de a felvételin elbukott. 

Freud állítólag egy pszichoanalízis után abnormális személyiségnek nevezte, amire Bárány a családi legendárium szerint azzal vágott vissza, hogy: Én nem hiszek a tudatalattiban! Én nem hiszek a tudatalattiban! Dr. Gunter Joas, Bárány életrajzírója viszont azt mondta, Bárány kicsit autisztikus volt, mert ezután is szerette Freudot – pedig az hűvös és távolság tartó maradt vele szemben –, és Nobel-díjasként az első dolga volt Freudot is felterjeszteni a díjra. 

Bárány 1905-től a bécsi orvosi egyetem fülészeti klinikáján dolgozott a modern fülgyógyászat megalapítója, az ugyancsak magyar származású, Albertirsán született Ádám Politzer (1835–1920) munkatársaként. (Itt jegyezzük meg, hogy Politzer mindig is büszke volt magyar származására, az 1900-as évek elején ő is kapott jelölést a Nobel-díjra, de azt sohasem kapta meg). 

Bárány 1909-ben kapott docensi kinevezést a bécsi klinikán. A betegein sokszor végzett fülöblítést, amitől a páciensek gyakran elszédültek. Rájött, hogy a szédülés az öblítő folyadék hőmérsékletével függ össze (meleg vizes öblítéskor a páciens szeme az érintett oldalra, ha hidegebb vízzel öblített, akkor az ellenkező irányba kezdett el ritmikusan mozogni). 

38 évesen Nobel-díjas 

Munkásságáért az orvostudományban elérhető legmagasabb kitüntetésben részesült, 1914-ben megkapta az orvosi és élettani Nobel-díjat. Csak hogy erről már nem tudott, mert nem sokkal az első világháború kitörése után hűséges császári alattvalóként önkéntesként hadikórházi osztályvezető főorvos lett. Przemyślnél szolgált, részt vett a Monarchia történetének egyik leghosszabb, legvéresebb csatájában (3.2. ábra). 

Az orosz hadsereg kétszer ostromolta meg a galíciai város erődjét, a második, sikeres ostrom után az osztrák és magyar hadifoglyokat – köztük Bárány Róbertet és orvoskollégáit – elvitték a Karakum sivatagba, egy eldugott türkmenisztáni város, Merv (ma: Mary) mellett felépített, az afgán határhoz közeli táborba. 1915 októberében itt érte utol egy levél, amiben értesítették arról, hogy gratulálnak, megkapta a díjat. 

Mivel gyerekkorában tuberkulózisa lett a térdén, ami miatt bicegett, egy orosz doktor tanácsára jelentette, hogy az állapota rosszabbodott, így hadi rokkanttá nyilvánították. Ennek, a díjának és a svéd kormány közbenjárásának köszönhetően 1916-ban fogolycserével Svédországba vitték, ahol szeptemberben megtarthatta Nobel-előadását, majd haza térhetett. Az életét jól ismerő orvostörténészek, valamint életrajzírója, Gunter Joas szerint Bárány Róbert egész életében csak a hadifogolytáborban volt igazán boldog, ahol az oroszok megbecsülték, mint specialistát, és teljesen szabad kezet kapott a kutatásaihoz. De a hazatérése után már nem volt szerencséje. 

Mindkét egykori felettese, Gustav Alexander (az Alexander-törvény névadója az otoneurológiában) és Heinrich Neumann is azzal vádolta, hogy felhasználta a kutatásaikat. Az előbbire ez valamelyest igaz is volt, ugyanis Bárány két hét alatt írt egy könyvet, amiben Alexander érdemeiről nem kellő súllyal írt. De amikor ezt eldöntendő a nagynevű Josef Breuerhez fordultak, ő nem döntött egyértelműen, így végül Bárány nyerte a vitát.

 Viszont amikor fiatalon (38 évesen) a fent említett nagyságok – vagy például Sigmund Freud – helyett ő lett az első osztrák Nobel-díjas, még Breuer is azzal vádolta, hogy az ő kutatásaiból élt. A történészek arról is beszéltek, hogy bécsi kollégái, Julius Tandler és főleg Alexander Spitzer is igyekeztek be feketíteni a nevét. Bárányt végül elmarasztalták etikai vétségek miatt, és nem engedték Bécsben professzori székhez sem jutni, pedig járt volna neki. 

A történészek kizárták, hogy a növekvő ausztriai zsidóellenesség lett volna ennek az oka: bár a kutatásai idején az antiszemita Karl Lueger volt a polgármester (tőle származik ez az idézet: Hogy ki a zsidó, azt én mondom meg), az orvosi elit jelentős része zsidó volt, például Heinrich Neumann is.

Elrabolt magyar győzelem?

Az eredményeit viszont Kolozsvárott csak magyarul publikálta, és megoszlanak a vélemények, hogy Bárány tudott-e magyarul.

Ez persze nem jelenthetett akadályt, Bécsben magyar kutatások is elérhetők lehettek, és Bárány akár találhatott is olyat, aki lefordította volna neki, és volt is Hőgyesnek olyan fülre vonatkozó munkája, amire Bárány hivatkozott. Kapronczay Károly orvostörténész, az MTA doktora szerint vannak arra utaló adatok, hogy Bárány beszélte az „apanyelvét”, például megmaradtak levelek, amiket magyarul írt Bécsből. Biztosan sem mit nem lehet tudni ez ügyben, de pont ettől válik izgalmassá Bárány rejtélyes története. 

Ami tény: Békésy György, amikor 1961-ben megkapta az orvosi Nobel-díjat, Hőgyesre és Bárányra is egyaránt hivatkozott a Nobel-előadásában. (Az igazsághoz tartozik, hogy Bárány is hivatkozott előadásában a díj átvételekor Hőgyesre).

Tudományos eredményei

Bárány történelmi fontosságú közleménye 1906-ban látott napvilágot a Monatschrift für Ohren heilkunde folyóirat 40. számában Investigations on Rhythmic Nystagmus and Its Accompanying Mani festations Arising from the Vestibular Apparatus of the Ear címmel. Ebben a tanulmányban több elődjének és orvoskollégájának (Retzius, Cajal, Bolk, Goltz, Purkinje, Flourens, Ménière, Jansen, Breuer, Mach, Crum-Brown, Ewald, Hőgyes) anatómiai, kísérleti és klinikai megfigyeléseit összegezve és értékelve sok, az egyensúlyszerv és a kisagy funkciójához kapcsolódó megoldatlan és ellentmondásos kérdést tisztázott. 

Bárány nagysága abban rejlett, hogy az elődei által szerzett tudományos tapasztalatokat, eredményeket helyesen értékelte, és mindezt újabb módszerekkel, eljárásokkal nagyszerűen ötvözve a klinikai gyakorlatban is alkalmazta.

Megalapozott volt-e a plágium vádja?

Az 1900-as évek elején Bécsben, a világhírű Politzer Ádám klinikáján több neves fülész is foglalkozott a vestibularis apparátus kutatásával, többek között a már említett Alexander és Neumann, akik történetesen Bárány felettesei voltak. Ennek a tudományos témának a kutatása akkoriban virágkorát élte, így Bárány kitüntetése azonnal a figyelem középpontjába került. 

Mai szemmel nézve a Bécsi Iskola kutatói részéről nagyfokú irigység is lehetett a háttérben, mindenesetre a Nobel-díj adományozása felháborodást keltett, és heves vitákat indított el. Kétségtelen, hogy ilyen körülmények között nehéz lehetett eldönteni, hogy valójában kié volt az eredeti ötlet, kié az elsőbbségi jog. Mindenesetre a Nobel-díj átvételét követően a Bécsbe hazatérő Bárányt kollégái nem fogadták egyöntetű lelkesedéssel. 

A Bécsi Egyetem Orvostudományi Karán ellenséges fogadtatásban részesült, tudósként a tudomány erkölcsi normáinak megsértésével vádolták. Plágiummal, más tulajdonában álló tudományos munka jogtalan felhasználásával és megjelenítésé vel rágalmazták, így kétségbe vonva kitüntetésének jogosságát is. 

Az Acta Oto-Laryngologica folyóiratban a lap öt szerkesztője: H. Burger, A. Forseller, G. Holmgren, E. Schmiegelow és V. Uchermann egy közleményt jelentett meg 1921-ben. A rendelkezésre álló dokumentáció alapos áttanulmányozása alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a Bárányt ért vádak nagy része alaptalan. 

Mindezen tények ellenére a kellemetlenségek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Bárány az orosz hadifogságból való szabadulása után Svédországba távozzon, s átvegye a frissen alapított Uppsalai Egyetem Fülészeti tanszékének vezetését. (Kevésbé ismert tény, hogy a díjhoz svéd állampolgárság is jár, ezzel annak idején Hevesy György és Szent-Györgyi Albert egyaránt éltek a zűrzavaros politikai helyzet miatt).

Hadisebész az első világháború frontvonalában

Bárány tudományos munkásságát félbeszakította az első világháború, és 1914 júliusában önkéntesként jelentkezett a frontra. Mint az közismert, a Monarchia egyik legfontosabb keleti bástyájának számító, ma Kelet-Lengyelországban található Przemyślnél szolgált, mint az erőd fül-orr-gégész főorvosa (3.2. ábra). A részleg minél hatékonyabb működése érdekében Bécsből saját műszereit is odarendelte felesé gén keresztül. Fontos megemlíteni a koponyát ért friss lőtt sebek ellátásában végzett eredményes újítását.

Bárány felismerte, hogy a seb nyitva hagyása jelentős fertőzésveszéllyel jár, így ő eltávolította a roncsolt szöveteket és az esetleges idegentesteket, a sebet alaposan kitisztította és fertőtlenítette (3.6. és 3.7. ábra). Bárány már korábbi bécsi évei során meg volt győződve arról, hogy a lőtt sebek ellátása során a primer ellátás jobb eredményeket adhat. A fanatikus és szakmáját illetően megszállott Bárány sokak szerint ennek a teóriának a bizonyítása céljából jelentkezett önkéntesnek a frontra, abból a célból, hogy koponyasérülteket kezelhessen nagy számban a saját módszerével.

Ha figyelembe vesszük, hogy két kicsi gyermek apja volt, boldog és kiegyensúlyozott házasságban élt, és egy gyermek kori tuberkulózis miatt térdpanaszok gyötörték, valamint, hogy bicegve járt, akkor ennek a feltételezésnek lehet valamennyi valóságtartalma. Kétségtelen tény, hogy eredményei jelentősen jobbak voltak, mint sebésztársaié – közülük első helyen az amerikai Cushing professzor neve említendő –, akik nem zárták primeren a koponyasérültek sebeit. Az oroszok 1915 áprilisában elfoglalták Przemyślt, így Bárány a többi ott állomásozó osztrák katonával és orvoskollégáival együtt fogságba esett, majd vagonokban történő, több hétig tartó, meg próbáltató utazást követően érkeztek meg a Karakum sivatagba, a türkmenisztáni Merv városba (3.8. ábra).

A város földrajzilag az afganisztáni határ köze lében feküdt. Szerencsére az ottani tábori orvos az orvosi szaklapoknak köszönhetően felismerte Bárány nevét, és így ő különleges bánásmódban részesülhetett. Mervben a forró nyári időszakban je lentősen elszaporodott szúnyogok, ágyi poloskák és egyéb élősködők, ezért a táborban megsokasod tak a fertőző betegségek. Ekkor betegedett meg Bárány is maláriában. 

Bárány még Mervben volt, amikor a Szentpéterváron tartózkodó svéd miniszterelnök levélben értesítette, és közölte vele a jó hírt az élettani és orvostudományi Nobel-díj elnyeréséről, és emellett biztosította afelől, hogy hadifogságból való szabadulása hamarosan megtörténik. Ezt követően Bárányt a mervi táborból Kazany városába helyezték át, ahol alkalma nyílt találkozni Konstantin Konstantinovitch főherceggel, aki egyben az Orosz Tudományos Akadémia elnöke is volt. 

Kazanyban több hónapot töltött el, s egy szerencsétlen esetet követően, amikor az orosz fősebész által egy katonatisztnél végzett arcüregöblítés során – feltehető leg légembólia következtében – epilepsziás roham jelentkezett, Bárányt nevezték ki a fül-orr-gégészeti egyetemi részleg vezetőjének. Az oroszok hálás betegek voltak, elhalmozták őt ajándékokkal, és rövid időn belül Bárány mindennapos vendég lett Kazany város polgármesterének asztalánál. 

Ez egyféle jutalom volt, amiért Bárány eredményesen kezelte a polgármestert és annak családját is. Valószínűleg Konstantin főherceg és a svéd trón örökös, a Vöröskereszt tisztségviselője, Károly herceg személyes befolyásának köszönhetően sikerült elintézni Bárány 1916. július 16-i szabadulását és Svédországba utazását. Elgondolkodtató tény, hogy a semleges skandinávok akkor még egy osztrák ön kéntest is ki tudtak szabadítani, azonban a második világháború után már egy született svédet sem (lásd Wallenberg esetét).

Carey 2011-ben a Journal of Neurosurgery egyik számában méltatta Cushing érdemeit a háborús fejsérülések ellátást illetően. Erre a levélre Péter Bárány válaszolt, és a szerkesztőségnek írt levélben felhívta a figyelmet nagy apja elvitathatatlan érdemeire, melyeket a fejsérülések primer ellátásában ért el.

Cushing viszonyulása Bárányhoz

Kétségtelen tény, hogy Bárányt sok kritika érte, amiért a témakörében dolgozó kutatók – köztük több bécsi kollégája – tudományos eredményeit nem idézte munkáiban kellő hangsúllyal. Viszont az is tény, hogy Cushing sem idézte munkáiban Bárányt, mint az agyi háborús sérülések primer ellátásának szószólóját. Gunter Joas, Bárány élet rajzírója többször tesz róla említést, hogy Bárány és Cushing hasonló mentalitású egyéniségek voltak, így érthető a hasonló viselkedésük a citálás tekintetében. 

Joas véleménye szerint Bárány csak nem volt körültekintő a citálásokat illetően, s kizárható, hogy szándékosan hagyta ki munkáiból a később megsértődő és rá talán joggal neheztelő kollégáit. Ezzel ellentétben Carey professzor véleménye szerint Cushing szándékosan hallgatta el a közleményeiben Bárány munkásságát, hiszen ő maga sosem volt a nagyon sikeresnek tűnő primer sebzárás szószólója. 

Az állítása bizonyítására Carey 3 bizonyítékot is megemlít. 

• Egyik legfontosabb közleményében (A study of a series of wounds involving the brain and its enve loping structures, Br J Surg 5:558–684, 1918) nem idézte Bárányt, holott tisztában volt Bárány 3 évvel korábban publikált kitűnő eredményeivel (Bárány R: Die offen und geschlossen Behandlung der Schuss-verletzungen des Gehirns. Beitr z Klin Chir. 97:397–417, 1915). 
• Cushing ugyancsak elmulasztotta más, a témakörben Bárány eredményeit megerősítő szerzők (Velter, 1916, illetve Willems és Albert 1918) ne vének megemlítését a primer sebzárás sikerességét illetően. 
• Cushing szintén elfelejtette idézni a Párizsban 1917 májusában megtartott Interallied Wound Conference on Brain Wounds elnevezésű nemzetközi konferencia azon fontos konklúzióját, hogy a primer sebzárás legalábbis válogatott esetekben nagyon jó eredményt ad lőtt agysérültek ellátása során.

Bárány sohasem találkozott személyesen Cushinggal, de több levelet is váltottak. Cushing valószínűleg féltékeny lehetett Bárány eredményeire, s mindenképpen előtérben kívánta tartani saját sebzárási módszerét. Valószínű, hogy az akkor nem professzori rangban lévő Bárány eredményeinek elisme rése bántotta a korszak vezető amerikai idegsebész professzorának szakmai hiúságát?

Mindezek ellenére 1920-ban Bárány egy Cushingnak írt levelében összefoglalta a hadifogságban szerzett élményeit.

Uppsalai évek

Orosz fogságból való szabadulását követően Bárány folytatta tudományos munkásságát, viszont hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megszeresse új svédországi otthonát. Hiányzott a bécsi táj és az ott megszokott pezsgő zenei élet.

Svédországban Bárány egyetemi adjunktusként kezdte meg munkáját 1917-ben, majd 1926-ban az Uppsalai Egyetemen fül-orr-gégész professzor rá nevezték ki. A kalorikus vizsgálat mellett, melyet még bécsi tartózkodásának ideje alatt ismertetett, 1921-ben az Acta Oto-Laryngologica nevű szaklapban megjelentette második legnagyobb jelentőségű tudományos munkáját Diagnosis and Diseases of the Otolithic Apparatus címmel, mely a pozicionális nystagmusról azóta megjelent terjedelmes szakirodalom elindítójának tekinthető. 

Báránynak a fül-orr-gégegyógyászat iránti érdeklődése orvosi és sebészeti szempontból egyaránt széles körű volt. Új műtéti eljárást vezetett be az otosclerosis okozta stapesfixatio kezelésére. Kétségtelen, hogy Báránynak ez irányú munkássága óriási jelentőséggel bírt Gunnar Holmgrennek az otosclerosis kezelésével kapcsolatos korszakalkotó felfedezésének megszületésében, mely a továbbiakban Sourdille és Lempert fenesztrációs eljárásának alapját képezte. 

A Bárány által leírt, a krónikus homloküreg-gyulladás műtéti kezelésére alkalmazható új módszert 1925-ben a Svéd Orvosszövetség jubileumi éremmel jutalmazta. Mindezen eredmények ellenére, kutató munkájának középpontjában továbbra is a vestibularis rendszer tanulmányozása maradt, és valójában ez által vált közismertté az orvosi körökben.

Bárány Róbert személyisége

Bárány alapjában véve kedves, szemérmes, csendes természetű személy volt, viszont déli temperamentumának köszönhetően néha önuralmát elveszítette, hirtelen haragra gerjedt, és olyasmiket is mondott, amiket aztán később megbánt. 

A társasági élet iránt nem tanúsított túlzottan nagy érdeklődést. Néhány közeli barátot leszámítva nem igényelte mások társaságát. Viselkedését sokan furcsállták, és gyakran félre is értették. Viszont munkatársait és a messziről érkező látogatókat mindig lelkesen támogatta, és próbált mindent megtenni, hogy tudásszomjukat kielégítse. A magas színvonalú tudományos munka Bárányt mindig mérhetetlen lelkesedéssel töltötte el. 

Bámulatos tanulási és munkabíró képességgel rendelkezett, képes volt éjjel-nappal olvasni és írni. Magánéletét tekintve Bárány boldog családi környezetben élt. Zenekedvelő volt, és művelte is, nagyon szépen zongorázott. Különösen kedvelte Schumann műveit. Térdproblémái ellenére lelkes hegymászó is volt, és sok éven keresztül teniszezett az egyik svéd asszisztensével, C. O. Nylénnel, aki később tanszéki utóda lett. Berger Idával kötött házasságából két fiúgyermeke és egy lánya született. Mindhármuk az orvosi pályát választotta. 

Ernst Uppsalában a farmakológia professzora lett, Franz Stockholmba került belgyógyászati tanszékre egyetemi adjunktusként. Ingrid, aki Bárány hadifogságból való szabadulását követően, már Svédországban született, pszichiátria szakot végzett, és az amerikai Cambridge városába ment férjhez egy pszichiáterhez. Felesége sohasem tudta megszeretni a körülményeket, mindig is boldogtalan volt Svédországban, de kitartott férje mellett. Bárány utolsó éveiben többször is agyvérzést kapott. 

Tudott a Gunnar Holmgren által a 60. születés napjára szervezett nemzetközi összejövetelről, de sajnos, azt már nem érhette meg, az esemény előtt néhány nappal tragikus hirtelenséggel elhunyt. Stockholmban helyezték örök nyugalomra, ugyan is Uppsalában nem volt izraelita temető. Ezen összejövetel alkalmából Bárány emlékére aranyérmet hoztak létre, melyet ötévente az Uppsalai Egyetem Orvostudományi Kara ítél oda a vestibularis készülékkel foglalkozó legjobb kutatónak.

Ezen társaságnak olyan neves nemzetközi kutatók lehetnek tagjai, akik valami jelentős felfedezéssel járultak hozzá a vestibularis rendszer megismeréséhez. Ugyancsak ez a társaság ötévenként vestibularis szimpóziumot rendez Uppsalában.

Epilógus

Bárány Róbert egy olyan tudós volt, akinek munkássága a mai napig nagy jelentőséggel bír. Bárány főként elméleti ember volt, olykor túlságosan is, a kísérleti eredmények ellenére ragaszkodott teóriáihoz. 

Ezeket az álmatlanságban szenvedő Bárány éjszaka dolgozta ki, sokszor hajnalig spekulált ágyában fekve. Tudományos közleményeit (összesen 184 dolgozatot publikált) sok kritika érte, többször keveredett elsőbbségi vitába is, de ezek az ő javára dőltek el. A történészek és a rokonai is egyetértettek abban, hogy Bárány Róbert – mai szóhasználattal élve – lényegében egy szerencsétlen sorsú tudós volt.

Ausztriában sosem voltak rá büszkék, Magyarországon pedig alig ismerték, se köztereket, se intézményeket nem neveztek el róla. A Nobel-díj odaítélésének 100. évfordulójára a Magyar Nemzeti Bank 2014-ben emlékérmet (3.9. ábra) bocsátott ki Bárány Róbertről, a magyar fel menővel rendelkező osztrák zsidó származású fülészről, aki svédként halt meg, s akit, bár szeretnénk magyarnak tudni, el kell ismernünk, hogy ő magát – bár minden bizonnyal beszélte a magyar nyelvet – osztráknak tartotta.

Mindenesetre anélkül, hogy a „savanyú a szőlő” esetét történetünkbe belekevernénk, sokak szerint Bárány Róbert Nobel-díja nem volt azonos súlycsoportú pl. Röntgenével, Koch Róbertéval, vagy akár a penicillin/streptomycin, vagy akár a DNS felfedezésével, a genetikai kód megfejtésével, vagy a komputer-tomográfia kidolgozásával. Ám ha az lenne, Bárány Róbert magyar hangzású neve ellenére akkor is osztrák-svéd tudósnak számítana. 

Az viszont örök talány marad, hogy Hőgyes Endre zseniális állatkísérleti eredményei nélkül vajon nehezebb dolga lett volna? Bárány tudott Hőgyes kísérleteiről, 1906-os alapvető munkájában hivatkozott is rájuk, de talán nem megfelelő súllyal. Igaz, hogy Hőgyes 30 évvel korábbi állatkísérletes munkáit csak 1913-ban jelentették meg a magyarok németül is, ez már késő volt ahhoz, hogy Hőgyes Endre a Nobel-díjat megosztva kapja meg Bárány Róberttel.

Irodalomjegyzék 

• A Magyar Nemzeti Bank emlékérme (2014) Beck, M.: A Díj és a magyarok. Természet Világa, 1995, 126., 531–535. 
• Calaprice, A.: Quotable Einstein. Princeton University Press, Princeton, 1996. 
• Carey, M. E.: Cushing and the treatment of brain wo unds during World War I. Historical vignette. Journal of Neurosurgery, 2011, 114:1495–1501. 
• Gajdusek, D. C.: Polikulturális örökségem. Fizikai Szemle, 1998, 48:11. 260–264. 
• Lénárd Fülöp levelei. MTA Kézirattára. Nagy, F.: Magyar származású Nobel-díjas tudósok. MTESZ, Budapest,1995. 
• Nylen, C. O.: Robert Barany. Arch Otolaryngol – Vol 82, Sept 1965, 316–319.
• Pais, A.: How Einstein got the Nobel prize? American Scientist 1982, 70:358–364. 
• Palló, G.: A magyar Nobel-díjasok. Fizikai Szemle, 1989, 39:113–120. 
• Palló, G.: Philip Lenard alias Lénárd Fülöp. Periodica Polytechnika, 1988, 32:197–202. 
• Pető, G. P.: Lénárd Fülöp vagy Philipp von Lenard? Technikatörténeti Szemle, 1995, 21:115–127.

Wiesel, E.: Minden folyó a tengerbe siet. Budapest, 1996. Esély Kiadó.

A fenti írás szerzője: Prof. Dr. Gerlinger Imre PhD egyetemi tanár, az MTA doktora, a Budai Egészségközpont fül-orr-gégészeti szakmavezetője.