• Szolgáltatásaink
  • Árlista
  • Magunkról
  • Kapcsolat
  • Karrier
  • Telefon: (+36) 1 489-5200 | E-mail: info@bhc.hu
    language enmagyar

    Alvászavarok és a nyugtalan láb szindróma

    A sokak életét megkeserítő nyugtalan láb szindróma, valamint a szintén gyakori alvászavarok hátteréről és kezelésük lehetséges módjairól beszélt az Egészségesen a Hegyvidéken – Szabadegyetem idei első előadásában dr. Német Rozália. A Budai Egészségközpont neurológus szakorvosa elmondta, hogy az alvászavarok a lakosság mintegy 30, a nyugtalan láb szindróma 5-15 százalékát érinti, tehát népbetegségnek tekinthetők.

    Nemet-Rozalia

    Életünk mintegy harmadát alvással töltjük, ami körülbelül 27 évet tesz ki. Alvásigényünk egyéni, az életkorral változik. Érdekesség, hogy az alváshiányt jóval nehezebben toleráljuk, mint az éhséget: a leghosszabb dokumentált ébrenlét 11 napig tartott, ennél étel nélkül tovább bírja a szervezet – kezdte az Egészségesen a Hegyvidéken – Szabadegyetem januári előadását dr. Német Rozália. A Budai Egészségközpont neurológus szakorvosa elmondta, hogy ha nem alszunk eleget, akár hatvan százalékkal csökkenhet az agyi kapacitásunk, s hosszabb távon az alváshiány növeli az elbutulás kockázatát.
     

    Az alvás hat az emésztőrendszerre, a keringésre, a memóriára, az immunrendszerre. Kimutatták, hogy alvás közben erősödnek a szervezet védekező folyamatai. A kialvatlan ember figyelme könnyebben lankad, éhesebb, ezért megnő a szénhidrátigénye.
     

    Éjszaka tulajdonképpen hibernált állapotba kerülünk, csökken a vérnyomásunk és a pulzusszámunk, az ízületeink regenerálódnak, a hangulatunkat is jelentősen befolyásolja az alvás. A jó alvásért az alvási ciklust irányító melatonin hormon a felelős: a retinára beérkező fény hatására a melatonin termelődése csökken, ennek hiányában nő.
     

    Dr. Német Rozália a kávéval kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a koffein az álmosságot okozó és az esti órákra felhalmozódó adenozin hormon hatását ellensúlyozza, méghozzá akár nyolc órán keresztül. Ezért nem javasolt délután kávét fogyasztani.
     

    Az alvás szempontjából fontos szerepet kap a kortizol – a mellékvesekéregben termelődő stresszhormon –, aminek a mennyisége estére csökken, a minimumát 10 órakor éri el. Ezt követően viszont ismét emelkedik a szintje, ami azt jelenti, hogy ha valaki 10-11 óráig nem alszik el, utána már sokkal nehezebben teszi meg ezt.

    A szendergés alatt tapasztalható az alfa tevékenység (ellazult állapot), majd a felületes, a középmély és a mély alvás következik. Az REM (rapid eye movements) fázisban az ébrenléthez hasonló EEG-értékek jelennek meg, az izmok elernyednek, a szem gyorsan mozog, izomrángások alakulhatnak ki.
     

    A szakember hangsúlyozta: az alvásciklusok szabályosan, egymás után ismétlődnek, ha tehát valakit hirtelen keltünk fel, nem lehet tudni, melyik alvásfázisból ébred. Alvászavar lehet az alvás elégtelen ideje, vagy a nem elég pihentető alvás is.

    BHC_Német Rozália_Alvászavarok és a nyugtalan láb szindróma

    Hogyan aludjunk jól?

    Dr. Német Rozália azt javasolja, hogy lehetőleg mindennap azonos időben feküdjünk le, és keljünk fel, valamint kerüljük a késő délutáni szunyókálást. Ne igyunk délután ébresztő italokat (a tea ébren tartó hatása erősebb a kávéénál!) és alkoholt. Este 7 óra után már csak könnyű ételeket fogyasszunk: a legjobb a banán, a joghurt és a magnéziumtartalmú élelmiszerek. Mivel a késő este végzett intenzív testmozgás nehezíti az elalvást, ezért ettől is tartózkodjunk.
     

    Ügyeljünk arra, hogy hálóhelyünk legyen csendes és sötét, száműzzük onnan a televíziót, mert a kék fény kifejezetten gátolja az alvást. Lehetőleg ne szedjünk benzodiazepin-tartalmú nyugtatókat és altatószereket (Xanaxot, Frontint), valamint hosszú hatású altató gyógyszereket, mert ezekről nehéz leszokni, s időskorban jelentősen növelik az elesés valószínűségét.
     

    Mi az a nyugtalan láb szindróma?

    Az alvásfüggő mozgászavarok közül a nyugtalan láb szindróma (RLS) az alvás és az ébrenlét határán jelentkezik: ekkor az érintettek alsó végtagjaiban nehezen leírható bizsergés, zsibbadás vagy fájdalom („fonákérzés”) jelentkezik, ami a lábak mozgatására, járkálásra javul, vagy megszűnik. A tünetek este a legerősebbek, de súlyos esetben akár egész nap fennállhatnak.
     

    Az elsődleges RLS örökölhető, családon belül általában több embert is érint. Jelentősen megnő a gyakorisága 50 év felett; a nőket viszonylag gyakrabban érinti, terhesség alatt időlegesen is kialakulhat. A tünetek általában nem mindennap jelentkeznek, elmúlnak és visszatérnek.
     

    A másodlagos nyugtalan láb szindróma kiváltó oka lehet a vashiány, az agyi vasanyagcsere zavara, a krónikus veseelégtelenség, hajlamosít rá a Parkinson-kór, az ízületi gyulladás, a folsav és a B12-vitamin hiánya. Az RLS kezelésében igen hatékony a dopaminerg-terápia.
     

    Az alvászavarok megszüntetéséhez legtöbbször életmódváltásra van szükség. Súlyosabb esetben forduljunk szakorvoshoz, míg a nyugtalan láb szindróma kezelésében neurológus segítségét vegyük igénybe.

     

    A teljes írás a Hegyvidék Újságban olvasható.