Hogy kerüljük el a felnőttkori cukorbetegséget?
Jelen cikk 2022.02.21. előtt készült.
Utolsó módosítás dátuma: 2022-04-13
Ez a cikk több mint 2 éve frissült utoljára. Kérjük, olvasáskor vegye ezt figyelembe!
A 2-es típusú cukorbetegség kialakulásában nagy szerepe van az életmódunknak, vagyis kialakulása késleltethető, egyes esetekben elkerülhető volna, ha odafigyelnénk magunkra és szokásainkra. De ha már megvan a baj, akkor is sokat tehetünk az egészséges életmód érdekében. Dr. Csőkör Katalin diabetológust arról kérdeztük, hogyan előzhetjük meg az időskori cukorbetegséget, és hogy a diabéteszben szenvedők mit tehetnek a későbbi szövődmények elkerülése érdekében.
Kiket érdemes szűrni cukorbetegségre?
Negyvenöt év felett mindenkinél érdemes háromévente egy terheléses vércukorvizsgálatot elvégezni. Ez alatt a kor alatt azoknak érdemes ezt kérniük, akik túlsúlyosak, magas a vérnyomásuk, vérzsírszintjük, szívbetegségben vagy vesebetegségben szenvednek. Érdemes megnézetniük vércukorszintjüket azoknak is, akiknek az elsőfokú rokonai között, azaz valamelyik szülő, nagyszülő, testvér, gyermek esetében előfordult már cukorbetegség. De annak is tanácsos kérnie ezt a vizsgálatot, akinek négy kilónál nagyobb gyermeke született, vagy terhességi cukorbetegsége volt. Az ő esetükben sokkal valószínűbb, hogy később kialakul a diabétesz. Azoknak a betegeknek is érdemes óvatosnak lenniük, akiknek a vércukorszintjük korábban a felső határértéken volt.
Mi okoz 2-es típusú cukorbetegséget? Melyek azok az életmódbeli szokások, amelyekkel mi magunk is hozzájárulunk a betegség kialakulásához?
Bizonyos százalékban a genetikai örökségünk is hajlamosíthat minket a cukorbetegségre. Amitől viszont robbanásszerűen nő a cukorbetegség gyakorisága, az a mozgásszegény életmód, az elhízás, és a magas cukortartalmú ételek nagy mennyiségű és gyakori fogyasztása. Ezeknek az ételeknek a feldolgozására ugyanis a hasnyálmirigyünknek egyre több és több inzulint kell termelnie. Egy idő után testünk sejtjei érzéketlenné válnak az inzulinra. Ezért a hasnyálmirigyünknek, még a korábbinál is több inzulint kell termelnie, hogy a sejtek érzéketlenségét áttörje, és hogy testünk sejtjei fel tudjanak venni valamennyi cukrot. Ennek viszont az lesz a következménye, hogy a vérünkben nagyon sok inzulin lesz, az erekben pedig ott marad az a rengeteg cukor, amit a sejtek már nem tudnak fölvenni. Ha ez a folyamat nem áll meg, előbb-utóbb a hasnyálmirigy kimerül, nem képes már annyi inzulint termelni. Ezért fordul elő, hogy a 2-es típusú cukorbetegség súlyosabb eseteiben a gyógyszeres kezelés már nem elég és a cukorbeteg inzulinkezelésre szorul.
Ha ez a betegség több év, évtized alatt alakul ki, akkor arra nincs esetleg esély, hogy valaki visszafordítsa ezt a folyamatot, és elkerülje, hogy naponta kelljen magát szúrnia?
A 2-es típusú diabéteszt és annak korai jeleit időben fel lehet ismerni, ha rendszeresen eljárunk szűrővizsgálatokra. A hemoglobin A1C vizsgálattal nem csak a pillanatnyi vércukorszintet vizsgáljuk, hanem az elmúlt 3 hónap vércukorszintjét, ami így hosszabb időszak szénhidrát anyagcseréjéről ad információt. A gyógyszereinket is érdemes többször átnézetni az orvossal. Vannak ugyanis olyan készítmények, amelyek hajlamosítanak a diabéteszre. Amikor még 7 körül van a vércukorszint értékünk, akkor előfordulhat, hogy testsúlycsökkentéssel, diétával, mozgással vissza lehet fordítani a folyamatot. Nem is kell gyógyszer. Ha ez már nem sikerül, akkor jönnek a tabletták. Ezek a gyógyszerek például a hasnyálmirigyet támogatják, elősegítik a sejtek cukorfelvételét, illetve, hogy a belekben ne szívódjon fel annyi cukor. Súlyosabb esetekben, ha a szervezet inzulintermelése kimerül, inzulinkezelésre van szükség.
Melyek azok a tünetek, amelyeket mindenképp vegyünk komolyan?
Fontos jelző tünet lehet, ha valaki sokat vizel, erős szomjúságérzet miatt nagyon nagy mennyiségben fogyaszt folyadékot, gyakran kimerült, vagy esetleg eszméletét veszti. (Bár az ájulásos rosszullét inkább az elhanyagolt, vagy későn felfedezett cukorbetegség esetén jellemző és sokkal gyakoribb 1-es típusú diabéteszben.) Figyelmeztető jel lehet a gyakori bőrfertőzés (gomba vagy baktérium), bőrviszketés, nehezen gyógyuló fekélyek, a fogyás.
Mit tegyünk, ha már kialakult a betegség? Milyen orvosi segítségre, követésre van szükség?
Mindenképp fontos a rendszeres gondozás, amelyben a háziorvos kiemelten fontos szerepet játszik. Ő az, aki laborvizsgálattal rendszeresen tudja ellenőrizni a vércukorszintet, és diétás tanácsot ad. Nagy segítség továbbá a diabetológus, főleg azoknak, akiknek inzulinra van szükségük. Kevesen tudják, hogy ma Magyarországon cukorbetegeknél a jogosítvány kiadásához diabetológiai vélemény szükséges. Évente mindenképp vizsgáltassuk meg a látásunkat szemész szakorvossal, mert például a szem ereinek állapota jól mutatja, hogy eredményes-e a kezelés. Ha problémát okoz a diéta, nehezen tudja összeállítani az új, cukorbetegsége miatti kezeléshez igazodó étrendjét, érdemes egy dietetikus tanácsát kikérni.
Milyen szövődmények alakulhatnak ki, ha az illető nem figyel eléggé az inzulinszintjére?
A vérben lévő sok cukor, amelyet a sejtek nem tudnak felvenni, lerakódik, fehérjékhez kötődik és károsítja az ereket, idegeket. Így károsodhatnak a szem, a vese apró erei, ami veszélyezteti a látást és a veseműködést. A nagy erek károsodása érelmeszesedéshez vezethet, ami pedig fokozza a nagy, rettegett betegségek kockázatát: szívinfarktus, agyi infarktus, alsó végtagok érszűkülete, nem gyógyuló lábszárfekély alakulhat ki. A szívinfarktusról fontos tudni, hogy mivel cukorbetegeknél érintett a szervek beidegzése, ezért rájuk jellemző, hogy sokszor nem érzik meg a szívinfarktust, amelynek jellegzetes tünetei, például a nagyon erős mellkasi fájdalom, elmaradhatnak.
Mire figyeljenek a már említett diétán, rendszeres mozgáson kívül a 2-es diabéteszben szenvedők?
Nagyon fontos a rendszeres és alapos láb- és bőrápolás, az időskori cukorbetegségben szenvedők ugyanis jóval könnyebben kapnak el fertőzéseket. A kórokozók nagyon szeretik a cukrot, sokkal könnyebben elszaporodnak a vérben, bőrön. Ráadásul jóval nehezebben gyógyulnak a sebek, sérülések is. Mivel az idegek károsodása következtében érzéketlenné válik a bőr, előfordul például, hogy nem veszik észre, hogy töri lábukat a cipő. Az érszűkület következtében nem jut a végtagokba elegendő mennyiségű vér, oxigén, vagyis romlik a vérellátás. Könnyebben felülfertőződik egy sérülés; de gyakori a gombás fertőzés is. Fontos, hogy figyeljenek oda a higiéniára, illetve arra, hogy megfelelő minőségű lábbelijük legyen. A cukorbetegség által kiváltott idegkárosodás kezelésére hasznos segítség az alfa-liponsav hatóanyagú készítmény. Az idegek bizsergése, fájdalma, fonákérzése, vagy érzéketlensége javul a kezelés hatására.
Forduljon szakembereinkhez!
A Budai Egészségközpontban öt helyszínen több mint 300 neves szakorvos magánrendelését keresheti fel mintegy 45 szakterületen. A személyre szabott ellátásról képzett, hosszú ideje együtt dolgozó szakembergárda gondoskodik. 23 év tapasztalatait és csaknem 450.000 ügyfelünk visszajelzéseit figyelembe véve folyamatosan azon dolgozunk, hogy a hozzánk fordulók számára igényeik és idejük tiszteletben tartásával a lehető leghatékonyabban szervezzük meg a gyógyító tevékenységet.