Mozgással a visszerek ellen - Interjú Dr. Regáli László érsebész főorvossal
Létrehozás dátuma: 2022. Október 13. Csütörtök 11:40
Ez a cikk több mint 2 éve frissült utoljára. Kérjük, olvasáskor vegye ezt figyelembe!
A visszérbetegség, vagyis a varikozitás a vénák kóros mértékű kitágulását jelenti. Különösen a középkorú és idősebb nők körében gyakori. Dr. Regáli László sebész, érsebész főorvos válaszolt a betegséggel, valamint annak megelőzésével, kezelésével és szövődményeivel kapcsolatos kérdéseinkre.
Miért és hogyan alakulnak ki a visszerek?
A pangó keringés miatt az érfal belhártya sejtjei oxigénben szegény ún. hipoxiás állapotba kerülnek. Ennek következtében olyan anyagokat termelnek, melyek odavonzzák a fehérvérsejteket. Bár az immunrendszerben fontos szerepet töltenek be, azonban az érfalon való aktivitásuk következtében károsíthatják azt, de még a vénák billentyűit is.
A legismertebbek a lábon kialakuló visszerek. Más szerveken is megfigyelhetőek hasonló elváltozások?
Tulajdonképpen bárhol kialakulhat visszér, ahol van véna, de valóban az alsó végtagok esetében a leggyakoribb, valamint sokszor a végbél területén az aranyérbetegség okoz problémát a betegeknek. Ritkábban, de a hasüregen belül is megjelenhetnek visszerek. Ezek az utóbbiak súlyos vérzések forrásai is lehetnek, hasi műtétek során különösen nagy figyelmet kell rájuk fordítani. A nyelőcső területén található visszerek pedig táplálkozás közben is megsérülhetnek. Az említett belső szervi varikozitások esetén az egyik jellemző tünet lehet a hasi vizenyő.
Milyen prevenciós tanácsokat adna a pácienseknek?
A természet nem az irodai munkára tervezte az emberi szervezetet, ezért minden nem megerőltető, illetve nem túlterhelő mozgás ajánlott. A legjobb, ha a lábszár izmait használjuk például kocogás, kirándulás során. Kimondottan jót tesz, ha hegyekben túrázunk, mert ilyenkor emelkedőket is meg kell mászni, lejtőkön is le kell ereszkedni. Az úszás szintén nagyon jó sport mivel minden izmot megmozgat. Azonban figyelni kell arra, hogy bizonyos mozgásformák elősegítik a visszerek kialakulását, ilyen például a súlyemelés. Ne felejtsük el, hogy hasprés során gátoljuk a vénás keringést, ezért kerülendők az ilyen sportok!
A visszereket hogyan lehet kezelni?
Kezdeti stádiumban azt kell mérlegelni, hogy érdemes-e egyáltalán beavatkozni. Ha már kialakult a varikozitás, akkor napi 20 perc séta vagy mozgás ajánlott, illetve kompressziós harisnya viselését javasoljuk a betegeknek. Nők akár színházba is tudnak ebben menni, mert az új típusok nagyon divatosak, már meg sem lehet róluk mondani, hogy valójában gyógyászati segédeszközként szolgálnak. Ezen túl, ha lehetőség van rá, csökkenteni kell a statikus megterhelést, például a sok állást vagy ülést. Meggyógyítani a visszereket sajnos nem lehet, de az állapotromlás megelőzhető, illetve az érintett vénák eltávolíthatóak, elroncsolhatóak. Mindenkit egyénileg kell kezelni, figyelembe véve a páciens életkorát, munkáját, nemét, életmódját, valamint nők esetében azt, hogy volt-e már várandós.
A műtéti kezelésnek mik az előfeltételei?
A műtétet helyi vagy gerincérzéstelenítésben, illetve altatásban is végezhetjük. Ahhoz, hogy felmérjük a páciens állapotát EKG, mellkasröntgen, laboratóriumi és vércsoportvizsgálatok szükségesek. Az eredmények alapján az altatóorvos feladata eldönteni, hogyan végezhetjük el az operációt.
Hogyan zajlik a műtét a BEK-ben?
Hagyományos technikát alkalmazunk, amely során a fő éren átvezettünk egy drótot. Ezzel kihúzzuk a vénát, az oldalágakat pedig egy horgolótűszerű eszközzel távolítjuk el.
Ha a varikozitás kezeletlen marad, akkor milyen szövődmények alakulhatnak ki?
Megfelelő kezelés elmaradása esetén a visszerek nagyobbak lesznek, a beteg fáradtságot, bizsergést és nehézláb érzést tapasztalhat. Későbbi fázisban akár felületi trombózisok, illetve vérzések következhetnek be, legsúlyosabb esetben pedig lábszárfekély alakulhat ki. Még ez is kezelhető, sokan azt hiszik, hogy ilyenkor amputációra lesz szükség, de ebben az esetben ez nem igaz. Nagyon fontos, hogy a visszereknél az orvosnak azt az állapotot kell jól eltalálni, amikor már műtétre van szükség, hiszen sokszor elegendőek a konzervatív terápiás módszerek, vagyis a kompressziós harisnya, a testmozgás és a megfelelő életmód.
Forduljon szakembereinkhez!
A Budai Egészségközpontban öt helyszínen több mint 300 neves szakorvos magánrendelését keresheti fel mintegy 45 szakterületen. A személyre szabott ellátásról képzett, hosszú ideje együtt dolgozó szakembergárda gondoskodik. 23 év tapasztalatait és csaknem 450.000 ügyfelünk visszajelzéseit figyelembe véve folyamatosan azon dolgozunk, hogy a hozzánk fordulók számára igényeik és idejük tiszteletben tartásával a lehető leghatékonyabban szervezzük meg a gyógyító tevékenységet.