A szarajevói merénylet anatómiája

Az 1914. június 28-án elkövetett szarajevói merénylet a XX. század legsúlyosabb következményekkel járó politikai gyilkossága volt, amelynek fül-orr-gégészeti vonatkozása is van. Prof. Dr. md. habil. Gerlinger Imrének PhD, egyetemi tanárnak, a Budai Egészségközpont fül-orr-gégészeti szakmavezetőjének ezt taglaló írását változtatás nélkül közöljük.

A szarajevói merénylet háttere fül-orr-gégészeti nézőpontból

Ferenc Ferdinánd és feleségének meggyilkolása a történelmi közhely ideális modellje. Tudni vélünk mindent, ami lényeges, és már lapozunk is tovább, hiszen ez csak egy epizód, ha úgy tetszik egy prológus az európai civilizáció ősbűnéhez. 

Érdemes-e a következmények horderejéhez képest annyira apró, mikrotörténeti mozzanatot vizsgálni, mint amilyen egy lövedék bemeneti nyílása vagy a fej-nyaki régió anatómiai képleteinek pontos sérülése, vagy az áldozatok pontos pozíciója a lövések eldördülésekor? Továbbá mit mondanak nekünk a korabeli sajtóillusztrációk a 20. század legelső kataklizmájához vezető merényletről? Ebben lehet segítségünkre a történelem és az orvostudomány közös kutatása.

Az 1914. június 28-án elkövetett szarajevói merénylet a XX. század történetének legsúlyosabb következményekkel járó politikai gyilkossága volt. Ferenc Ferdinánd osztrák–magyar trónörökös halála az európai diplomáciában olyan események láncolatát indította el, amelyek eredményeként az egész kontinens lángba borult.  

Egy hónappal azután, hogy Gavrilo Princip fegyvere végzett Ferenc Ferdinánd főherceggel és feleségével, Hohenberg Chotek Zsófia hercegnővel, kirobbant az első világháború. Miután a merénylet – látszólag – sorsfordító jelentőséggel bír az európai történelemben, Princip tette és a trónörökös meggyilkolására szövetkező társaság köré az utókor számos legendát szőtt. 

Miként Pollmann Ferenc is fogalmaz, az összeesküvőket „előszeretettel tekintik valamiféle jól képzett és hidegvérű terrorkülönítménynek”.  A valóságban viszont a merényletet olyan fiatal férfiak követték el, akik radikális nézeteik ellenére semmilyen katonai tapasztalattal nem rendelkeztek. Mi több, a trónörökös életét kioltó lövés azután dördült el, hogy június 28-án délelőtt a merénylők már kudarcot vallottak egy támadással. Princip második próbálkozására a véletlen – vagy a végzet – adott lehetőséget.

Az áldozat: Ferenc Ferdinánd főherceg (1863-1914)

A főherceg Ferenc József császár öccsének, Károly Lajos főhercegnek a fia volt, aki hivatalosan a császár egyetlen fia, Rudolf főherceg öngyilkossága (1889) majd apja halála (1896) után lett trónörökös, ugyanakkor utódai trónigényéről le kellett mondania a Chotek Zsófia grófnővel kötött, rangon alulinak számító házassága miatt (45. 1. ábra).

Bár a házasság napján a császár Zsófiának hercegnői címet ajándékozott, rendelkezése folytán a leendő gyermekek a Habsburg családnevet sem viselhették. Ferenc József nem engedett a trónörökös számára közvetlen beleszólást politikai ügyekbe, ám a hadsereg főfelügyelőjeként mégis növekvő befolyásra tett szert. Sőt önálló politikai irányvonal kialakítására törekedett, s különböző reformterveket dolgoztatott ki. 

Ezek közös sarkpontja a dualista rendszer átalakítása volt, ezért a magyar politikai elit aggódva várta trónra lépését. A főherceg fő feladatának tekintette, hogy megerősítse az uralkodói hatalmat és a birodalom egységét, ütőképességét. Ezt célozták a nemzetiségeknek kedvező föderalista tervek, mint ahogy a főherceg által egy időben preferált trialista megoldás is, amely Horvátország, Dalmácia és Bosznia-Hercegovina egyesítésével hozott volna létre egy horvát vezetésű délszláv tartományt a Monarchián belül. 

Bár gyakran mutatkozott a szláv népek és a románok pártfogójának, igazából csak ellensúlynak tekintette őket a magyar befolyás csökkentésére, s valódi föderalizáció helyett több koronatartományra épülő, de erősen centralizált irányítású államot képzelt el. A külpolitikában az óvatos lépések híve volt, és kerülni akarta a háborús konfliktusokat.

A főherceg a Monarchia hadseregének főfelügyelője volt, és boszniai látogatásának célja egy nagy katonai hadgyakorlat megtekintése volt, illetve, hogy ellenőrizze a csapatokat. 

A hadgyakorlat után Oscar Potiorek boszniai kormányzó meghívására látogatást kívánt tenni a városházán, ahol polgári és katonai vezetők fogadása is szerepelt a programban. Ferenc Ferdinándot felesége, Chotek Zsófia is elkísérte, ami azért volt különleges esemény, mert rangja miatt az udvari eseményeken nem jelenhetett meg férje oldalán. Szarajevóban viszont hivatalosan együtt vehettek részt a programokon. 

A trónörökös figyelmét többen felhívták arra a tényre, hogy szarajevói látogatása Vivovdan (Szent Vitus) napjára (június 28) esik, mely nap a rigómezei ütközet időpontja. Ez a csata a szerbek történelmében a mi mohácsi vészünknek megfelelő tragédia, történelmük sötét foltja. 1389-ben ezen a napon csaptak össze I. Murad szultán oszmán reguláris csapatai a Lázár fejedelem által vezetett szerb főurakkal, bosnyák és más balkáni erőkkel. 

A csatában, mely az oszmánok győzelmével végződött mindkét hadvezér meghalt: I. Murad szultánt egy szerb lovag a táborában leszúrta, Lázárt elfogták és kivégezték. A szerb állam meggyengült és rövid időn belül az Oszmán Birodalom hosszú ideig tartó uralma alá került. A nacionalista szerb gondolkodásban a főherceg Vivovdan napi látogatása provokációnak, a szerbek megalázásának minősült. 

Az elkövető: Gavrilo Princip (1894-1918)

Boszniai szerb családból származott, a horvát határhoz közeli Oblalj faluból, ahol apja postás volt (45. 2. ábra). Nyolc testvére közül hat még gyerekkorában meghalt, a tbc-t Princip is elkapta. Gimnáziumi tanulmányait Szarajevóban folytatta.

Már kamaszként a szerb nemzeti mozgalommal szimpatizált, s belépett az Ifjú Bosznia nevű szervezetbe, amely a tartomány „felszabadításáért” küzdött. Monarchia-ellenes tüntetéseken vett részt, ezért 1912-ben kicsapták a gimnáziumból. Ekkor Belgrádba költözött, hogy tanulmányait befejezze, ahol több boszniai szerb diák is tanult. Az első Balkán-háború idején (1912–1913) jelentkezett a szerb szabadcsapatokba, ám gyenge fizikuma miatt hazaküldték. 

Amikor értesült róla, hogy Ferenc Ferdinánd Szarajevóba látogat, elhatározta, hogy merényletet kísérel meg ellene, amiben a bizonyítási vágy is szerepet játszott. Nem magányos merénylő volt, a szerbiai „Fekete Kéz” nevű illegális anarchista-nacionalista szervezet segítségével jutott fegyverhez, társaival együtt. A gyilkosságot követő elfogása után büszkén vállalta tettét. 

Kik vettek részt a merényletben?

A főhercegi pár meggyilkolásában több olyan illegálisan működő szerb társaság segédkezett, amelyek célja a délszláv területek egyesítése volt. Ezek a szervezetek törekvéseikből eredően esküdt ellenségei voltak az Osztrák–Magyar Monarchiának, a Habsburgok közép-európai birodalma ugyanis magába foglalta a megálmodott Jugoszlávia jelentős részét. 

A Monarchia birtokolta a mai Szlovénia és Horvátország területét, valamint a Szávától északra fekvő szerb lakta vidékeket, ráadásul 1878-ban megszállta, majd három évtizeddel később,1908-ban annektálta Boszniát és Hercegovinát.

A merénylet után lefolytatott nyomozás azt is bizonyította, hogy ezek a szélsőséges nacionalista szervezetek a szerb állam „félhivatalos” támogatását élvezték, mivel működtetésükben magas rangú katonatisztek és politikusok is
 vezető szerepet játszottak.

A Principéket segítő Fekete Kéz – más néven Egyesülés vagy Halál – például Dragutin  Dimitrijevic  (1876-1917) ezredes irányítása alatt állt, aki a katonai hírszerzés feje és a szerb belpolitika egyik „erős embere” volt (45. 3. ábra). Dimitrijevic szervezetével kulcsszerepet játszott az 1903. májusi belgrádi puccs végrehajtásában, amely során meggyilkolták a szerb uralkodópárt, és a Karagyorgyevics-házat (I. Pétert) ültették a balkáni királyság trónjára.

A későbbiekben a Fekete Kéz titkos műveletei javarészt azt a célt szolgálták, hogy Ausztria-Magyarország ellen hangolják a délszláv közvéleményt, különösen az ifjúságot, és ezzel aláássák a birodalom stabilitását. Dimitrijevićék bábáskodása mellett született meg a Narodna Odbrana és a Monarchia területén tevékenykedő Ifjú Bosznia nevű szervezet is, amelyek fontos szerepet játszottak a Ferenc Ferdinánd elleni merénylet előkészítésében.

Lelkes amatőrök

A magasra nyúló szálak azért is közismertek, mert a Szerbia elleni támadó fellépés (az 1914. júliusi osztrák–magyar ultimátum, majd a hadüzenet) jogalapja nem a trónörökös meggyilkolása volt, hanem az a vád, hogy a délszláv királyság tétlenül szemlélte, mi több, támogatta is a Monarchia-ellenes szervezetek működését. A meglévő kapcsolatból ugyanakkor egyáltalán nem következett, hogy a Ferenc Ferdinánd ellen kitervelt merénylet profi munka lett volna. Valójában ennek az ellentéte állapítható meg.

Az osztrák–magyar trónörökös meggyilkolására szőtt összeesküvés kulcsfigurája, Danilo Ilic (1891-1915) boszniai szerb újságíró volt (45. 4. ábra). Danilo Ilic, jól ismerte Principet. A 23 éves újságíró vezette akkoriban a helyi radikális szerb fiatalok szervezetét, az Ifjú Boszniát. Tanítóként kezdte pályáját, majd 1913-ban ő is Belgrádba ment, ott ismerkedett meg az újságírással.

Egy éven belül visszaköltözött Szarajevóba, ahol a helyi szerb lap szerkesztőségénél helyezkedett el. Ilic kapcsolta össze a belgrádi emigrációban tartózkodó három diákot (Princip mellett Nedjelko Cabrinovicot és Trifko Grabezt) a szarajevói Vaso Cubrilovićcsal Muhamed Mehmedbasiccsal, valamint Cvjetko Popoviccsal (45. 5. ábra).

Felső sor balról jobbra: Gavrilo Princip a merénylő, Nedeljko Cabrinovic a kézigránátos merénylő, Trifko Grabez, fegyveres helyszíni összeesküvő. Alsó sor balról jobbra: Cvjetko Popovic fegyveres résztvevő, Vaso Cubrilovic fiatal fegyveres összeesküvő, Muhamed Mehmedbasic, merényletre kijelölt de nem aktív részvevő.

A résztvevők nem képzett terroristák, hanem a jugoszláv eszméktől feltüzelt fiatal fanatikusok voltak, a társaságból mindössze ketten töltötték be a huszadik életévüket. Ezzel magyarázható, hogy az 1914 októberében megtartott perben az összeesküvők többségét – magát Principet is – „csupán” börtönfogságra ítélték, a Monarchia törvényei szerint ugyanis húsz év alattiakat nem lehetett halállal büntetni. Húsz év alattiakat nem lehetett halállal büntetni.

A merényletet a Belgrádban élő Princip-Cabrinovic-Grabez trió tervelte ki, miután 1914 májusában arról értesültek a sajtóból, hogy Ferenc Ferdinánd hamarosan Szarajevóba látogat.

A felkészülés számos részlete arról árulkodik, hogy a konspirációt nem a szerb titkosszolgálat irányította. Először is a gyilkosságra vállalkozó fiatalok mindössze négy pisztolyt, egy-egy tartalék tárat és hat átalakított kézigránátot kaptak a küldetéshez egy szerb őrnagytól. A robbanószerkezet alkalmazhatóságát ráadásul nagyban csökkentette, hogy az élesítés után csak tíz-tizenöt másodperccel lépett működésbe. 

A fegyvereket a merénylők a szerb határőrség asszisztálása mellett juttatták be a Monarchia területére, és a Narodna Odbrana ügynökeinek segítségével közel egy hónapon át rejtegették őket. Az összeesküvők ciántablettát is vittek magukkal annak érdekében, hogy a gyilkosság után végezhessenek magukkal, és így megóvják támogatóikat a lelepleződétől. Jellemző módon a kritikus pillanatban ezek hatástalannak bizonyultak.

Másodszor a merényletet megelőző felkészülés bővelkedett olyan epizódokban, amelyek az összeesküvők amatőrizmusáról árulkodtak. Principék például semmilyen katonai tapasztalattal nem rendelkeztek, a támadáshoz használt pisztolyok használatát egy belgrádi parkban tartott „lőgyakorlaton” mutatták meg nekik. 

Mehmedbasic június 27-én este egy fényképről igyekezett megjegyezni a trónörökös arcvonásait. Ha a támadás terve a belgrádi vezető körökben született volna meg, nem fanatikus amatőrökre bízzák a végrehajtását.

Június 28-án reggel Ilic osztotta ki a fegyvereket a csoportnak, gránátot mind a hatan kaptak, Princip zsebében is lapult egy. Pisztolyból viszont nem jutott mindegyiknek, így a rossz lövőnek tartott Cabrinovic, valamint Mehmedbasic sem kapott. A merénylők az Appel rakparton szóródtak szét, több száz méteren elnyúló területen (45. 6. ábra). Ilic jelölte ki a helyüket is, azt az utasítást adva, hogy amint a trónörökös kocsija a közelükbe ér, és alkalmasnak látják, lépjenek akcióba. Ilicnek nem volt rögzített helye, fel-alá sétálgatott, figyelve a fejleményeket.

Rövidítések: GP: Gavrilo Princip; FF: Ferenc Ferdinánd; C ZS: Chotek Zsófia hercegnő. A gránátos merénylet helyét sárga sokszög jelzi.

Füstbe ment terv

A támadásra egészen pontosan negyed 11 környékén került sor, és az első próbálkozás teljes kudarccal zárult.  

A merénylet úgy zajlott le, ahogy arra a szervezkedők szerény képességei alapján számítani lehetett. Reggel a főhercegi pár vonata begördült a szarajevói pályaudvarra. Ferenc Ferdinánd és felesége egy hat autóból álló konvojjal – Potiorek katonai kormányzó és a helyi notabilitások kíséretében – először egy kaszárnyát látogatott meg, majd 10 órakor a városházán szervezett fogadóünnepségre indult. Ilic és hat társa ekkor tett kísérletet a trónörökös meggyilkolására. Miután a sajtóból jól ismerték Ferenc Ferdinánd tervezett útvonalát, a Miljacka folyó partján húzódó rakparton állítottak számára csapdát (45. 6. ábra). 

A támadásra negyed 11 környékén került sor, és a próbálkozás teljes kudarccal zárult. Mehmedbasic visszariadt a robbantástól, mert nem akarta, hogy a bomba Ferenc Fernidánd mellett ártatlan civilekkel is végezzen.

Cabrinovic már nem habozott, az elhajított gránát azonban célt tévesztett, és egy másik autó alatt lépett működésbe. A robbanásban körülbelül húszan sérültek meg, a trónörökös azonban karcolás nélkül megúszta a gyilkossági kísérletet. Cabrinovicot, aki a sekély Miljacka folyóba ugorva próbált meg elmenekülni, letartóztatták, a többi összeesküvő pedig szétszéledt a városban. A sikertelen gránátos merénylet helyszínét mutatja napjainkban a 45. 7. ábra, a Cumurija híd magasságában.

A vak véletlen

A támadás után a trónörökös érthető módon zaklatott lelkiállapotban érkezett meg a szarajevói városházára. Az üdvözlő beszéd meghallgatása előtt ki is fakadt a város vezetőjének:

„Polgármester Úr! Idejövünk az Ön városába látogatóba, s az embert bombával dobják meg! Ez megdöbbentő!

Ferenc Ferdinánd a programját is módosította. Úgy döntött, hogy a protokolláris események előtt meglátogatja a kórházban Merizzi alezredest, Potiorek kormányzó szárnysegédjét, aki a robbantásban súlyosnak tűnő sérülést szerzett. A biztonság kedvéért a főhercegi konvoj útvonalát is megváltoztatták, a menet a belváros forgalmas utcái helyett a rakparton tervezett végig haladni. A sors furcsa fintora, hogy ez az óvintézkedés, pontosabban annak elégtelen megszervezése okozta Ferenc Ferdinánd halálát.

Amikor ugyanis a kórházi vizit után a kocsisor az első támadás színhelyének közelébe jutott, az élen haladó két jármű az eredeti útitervnek megfelelően a rakpartról jobbra, a Ferenc József utca irányába kanyarodott (45. 6. ábra), ugyanis a sofőröket elfelejtették értesíteni a megváltozott útvonalról. A főhercegi párt szállító autó sofőrje, Leopold Lojka (mivel csupán azt az utasítást kapta, hogy kövesse az előtte haladókat) ugyanígy tett. 

A kocsiban a trónörökössel szemben ülő Potiorek ekkor megállította a konvojt, ez a döntése azonban végzetesnek bizonyult, ugyanis a trónörökös járműve éppen a rakparton lézengő Princip orra előtt, a Moritz Schiller csemegeüzlet magasságában kezdett hozzá a tolatási manőverhez (45. 6. ábra). A merénylet színhelyét magába foglaló, ma múzeumként funkcionáló épületet mutatja a 45. 8. ábra.

A fiatalember nem habozott, előrántotta pisztolyát (45. 9. ábra), és két lövést adott le az autóra. Bár minden valószínűség szerint vaktában tüzelt, az első golyó az autó hátsó oldallemezét átütve halálra sebezte Zsófia hercegnőt (45. 10. ábra), a második lövés pedig Ferenc Ferdinándot életét oltotta ki a nyakán eltalálva az áldozatot.

A gépkocsi, amely egy 4 éves Gräf & Stift Double Phaeton típusú 6 személyes osztrák luxusautó volt, valamint a 7,65 mm kaliberű, belga gyártmányú FN Model 1910 (tervező: John Moses Browning) pisztoly és a trónörökös vérrel festenyzett egyenruhája ma is megtekinthető a Bécsi Hadtörténeti Múzeumban.

A tollas kalpagos főherceg hátul bal oldalon, a felesége hátul jobb oldalon ült. Ferenc Ferdinánddal szemközt ült Oscar Potiorek kormányzó, kívül bal oldalon egy lépcsőn állt Harrach gróf, a testőr. A jobbkormányos autót Leopold Lojka vezette.

A 45. 11. ábra a merényletet megelőzően készült utolsó fotón mutatja a pontos ülésrendet az autóban: a trónörökös hátul bal oldalt, felesége hátul jobb oldalt foglalt helyet. Oscar Potiorek boszniai kormányzó a trónörökössel szemben ült, Harrach gróf testőrként pedig a kocsi külső bal oldalán egy lépcsőn állt. A jobbkormányos autót Leopold Lojka vezette.

A merényletet követően Principet a helyszínen őrizetbe vették, megkímélve a feldühödött tömeg lincselésétől. Rajta és a korábban letartóztatott Cabrinovicon keresztül a nyomozók könnyűszerrel eljutottak azokhoz a személyekhez, akik részt vettek a szarajevói merénylet megszervezésében vagy végrehajtásában. Az elfogatást egyedül Mehmedbasic kerülte el, aki a sikertelen robbantás után azonnal kereket oldott, és Montenegróba menekült.

A merénylet tükröződése a nemzetközi sajtóban

Amint az várható volt, a bécsi lapok illusztrátorainak munkái tükrözték leghűségesebben a szarajevói események valóságát, ugyanis fotóriporterek nem voltak jelen a helyszínen. A bécsi Illustrierte Kronen Zeitung rajza, amely mintha Gavrilo Princip mögötti-optikával készült volna, szinte fényképszerű hitelességet áraszt magából (45. 12. ábra).

A valóságban azonban Gavrilo Princip a járdán állt és nem az úttesten, kissé hátrább, a sofőrrel egy magasságban. Az első lövés nem az ajtót érte, ahogy azt a rajz mutatja, hanem a hátsó oldalsó panelt ütötte át. Ez utóbbi momentum egyébként egyetlen más ismert illusztráción sem szerepel. Érdekes, hogy csak a német illusztráción látszik majd a sofőr oldali pótkerék: innen ez hiányzik. Viszont a leadott lövések sorrendjének megfelel az a tény, ahogy Chotek Zsófia már az ülésbe roskad. Az újságolvasó eközben a második lövés pillanatát szemléli: a főherceg mereven néz gyilkosára.

A német illusztrátor, Felix Schwormstadt litográfiája, amely egy későbbi olajfestmény alapjául szolgált, két nappal később, az Illustrierte Zeitung Leipzig-ben jelent meg (45. 13. ábra).

A kép a populáris kultúra kódjaival operálva dramatikus dinamikát ad a résztvevők hullámzó testnyelvének. Az egyszerre rettegő és önfeláldozó hercegnő (aki a valóságban ekkor már halott volt), pajzsként veti magát férje elé, magyarán az illusztrátor az első lövést a trónörökösnek szánja. A háttérben felsejlő minaret finom utalás is lehet a Berlin-Bagdad tengelyre. Itt a tányérsapkák és csákók komponált menüettjében a valóságban viselt főhercegi tollas kalpagnak sincs helye, a történeti hűség ismét áldozatul esik a hatásos látvány előállítása parancsának. A később festménnyé transzformálódott fametszet a műszaki részletek (autó: a pótkerék!) iránti németes akkurátusságot egyesíti az esemény drámaiságát kifejező kompozícióban.

Mit láthatunk a francia Petit Journal színes rajzán? Az illusztrátor tartja magát a már bevált hierarchiához: nyilván a trónörökös volt az elsődleges célpont. Gavrilo Princip ezen a képen az autó bal oldala felől közeledik, de az áldozatok ülésrendje valós (45.14. ábra).

Az opera fináléhoz illő beállításban az ünneplő polgárokkal tömött erkélyes utcakép, az előtérbe bemozduló fezes alak és a háttér minaretjei inkább Oránt vagy Algírt idézik, mintsem Szarajevót. Ami a trónörököspár autóját, az osztrák gyártmányú, 1910-es Gräf & Stift Double Phaeton nehéz túrakocsit illeti, azt a franciák szintén a saját képükre formálták, és az így leginkább egy Renault Landaulette típusú gépkocsira hasonlt. 

Az olasz La Domenica della Corriere rajzán (45.15. ábra) a hercegnő operai mozdulattal veti magát a pisztoly és férje közé. Az illusztráción – ahol az ülésrend szintén téves – a háttérbeli lovasroham hivatott a drámai erő növelésére. A fezes alak szimbolikus ereje itt sem marad kihasználatlanul. Az újságrajzon a tettes és az autó viszonya pontos, de az első lövés itt is a trónörökösnek jár.

Az amerikai sajtó is már másnap részletekkel szolgált a merényletről. J. B. Hazelton rajzán megjelenik valamennyi, a többi alkotásról is ismerős hely és hangulatfestő elem: az előtérben a fezt viselő helybéli, a vörös kabátos dzsidások oszlopa élén ügető lovastól, a háttérben a turbános, jellegzetes keleti, bazári helyszínt színesítő alakokig. Az obligát fezes fej innen sem hiányzik. Az elkövető az újságosfiút vagy egy sofőrt idéző sapkája alapján azonban lehetne akár egy amerikai anarchista is. Az ülésrend, amely egyébként nem valósághű, alkalmat ad a szöveges részek illusztrációjára: Ferenc Ferdinánd testével védi, fedezi Chotek Zsófiát (45.16. ábra).

Összességében elmondható, hogy az írott és a vizuális interpretációk az áldozatok hősies, fenséges magatartását sugallják. Mindezek azonban nem szolgálnak elégséges bizonyítékot az események valósághű ábrázolására. A bonclelet birtokában azonban megkísérelhető az események pontosabb rekonstrukciója.

Mit mond az orvostudomány?

• A még aznap éjjel elvégzett boncolás a főherceg nyaka jobb oldalát ért lőtt sebből való elvérzésben állapította meg a halál okát. A lövedék szétszakította a nyaki gyűjtőeret, de épen hagyta a nyaki főverőeret, megsértette a légcső falát a jobb oldalon, és a nyakcsigolyában állt meg.  Ferenc Ferdinánd boncleletét a következőképpen fogalmazták meg: 
  A nyak jobb oldalán, 1 cm-el a clavicula felett, a középvonaltól 2 cm-el laterálra 5 mm-es roncsolt szélű bőrsérülés. A seb széle kékes-feketén elszíneződött. A nyak képleteinek preparálása során látható, hogy a vena jugularis interna sérült, továbbá egy lőcsatorna halad keresztül a jobb pajzsmirigy lebenyen, a trachea porcváza részben roncsolt. A lövedék megkeresésére nem tettünk kísérletet, mert a struktúrákat csak tovább roncsoltuk volna. 
• A főhercegnő azonnali halálát a nagy hasi erek kiterjedt roncsolásából való elvérzés okozta. Az ő boncleletét az alábbiakban fogalmazták meg:
  A jobb inguinalis régióban, a crista iliaca felett 4 harántujjal hosszúkás, ovális alakú bőrseb. A hasüregbe hatolva feltűnt, hogy a belek felfelé voltak elnyomva, ugyanakkor a kismedence és hasüreg vérrel voltak kitöltve. A vér nagyrésze alvadt volt.  A vena cava inferior és a hasi aorta jobb oldali főága (arteria iliaca) egymással nem érintkeztek. Egyéb sérülés nem látható. Egy 9 mm-es fém lövedéket távolítottunk el a kismedencéből. 

A 9 mm-es fémköpenyes lövedék az autó karosszériáján is deformitás nélkül haladt át (45. 10. ábra). A Bécsi Hadtörténeti Múzeumban ma is látható főhercegi kabáton a vérfoltból sejthetően a sérülés a bal oldalon lett volna. Ezt gondolhatták a helyszínen lévő orvosok is, mert mint látható, a segítség reményének hevében a kabát mellének bal oldalát vágták fel.

Ez a feltételezés és helyzet felelt volna meg az újság illusztrációk, különösen a  J. B. Hazelton ábrázolta védelmező mozdulatnak. A bal hátsó ülésben ülő, jobbra előre elmozduló, magát a felesége elé vető férfi felsőteste és nyaka bal oldala kerülne ekkor a pisztolycső elé. A fekete fehér fotón azonban jól látszik, hogy a vérfolt lecsorgás révén jutott át bal oldalra jobb felől, ami megfelel a boncleletnek is (45.17. ábra). Mi több, a gallér alatt közvetlenül, jobb oldalon látszik a kicsiny bemeneti nyílás is.

Rekonstrukció

Az ismert sérülések egyértelműen meghatározzák az áldozatok testhelyzetét. A főhercegnőt ülő helyzetben érte a lövés, a masszív vérzés és a hashártyareflex együtt okoznak azonnali halált. Következésképpen a valóságot az osztrák lap mutatta be legjobban olvasóinak. A főherceg nyakát jobb oldalon érő lövedék kizárja, hogy jobbra, a felesége felé, elé forduló helyzetben érte volna a lövedék.

A hangszálat beidegző visszahágó ideg (nervus laryngeus recurrens) sem sérülhetett meg, mert a főherceg még szólt néhány érthető szót. 

Ha ehhez hozzávesszük az egyenruhán, épp a fémgallér pereme alatt lévő bemeneti nyílást, akkor egy kissé felemelkedő, a fejet hátrabillentő mozgás képét kapjuk. Az ülésből hátra és kifelé emelkedő, a fegyvertől menekülő test pozíciója ez. 

Rekonstrukciónk szerint Gavrilo Princip körülbelül két méterre állt az éppen megálló autó mellett, a sofőrrel egy magasságban, amikor az első lövést leadta. A maroklőfegyverhez alig szokott, gyengén képzett, vékony testalkatú fiú a pillanat feszültségében (egyik vallomása szerint nem is nézett a célra) felemeli a pisztolyt és a hozzá legközelebbi alakra süti el, aki a hercegnő. A maroklőfegyverrel való képzés során ismert, nehezen korrigálható hiba, hogy a lövő kéz akaratlanul is belenyom a fegyverbe, lefelé húzva a lövést.

Az izgalom okozta sietség és a lőfegyver-kéz interakció erőinek eredője – e két tényező vélhetően együtt volt felelős a következményért –, hogy a lövés „korai”, a nyitott autó hátsó oldallemezén áthatolva a hercegnő alhasába fúródott. Gavrilo Princip a fegyver visszarúgásából és a hangból észlelte az elsütés „korai” voltát. A félautomata pisztoly újra töltése alatt korrigált, azaz feljebb és az igazi célra, a tollbokrétás tábornoki kalpagot viselő főhercegre tüzelt. 

Az első lövés véletlen találat volt, a második, a sikeresen végrehajtott korrekció utáni szerencsés találat lett. Az első lövés egy biztosan halálos, a második még a mai feltételek mellett is csak pár percig hagyott volna, és akkor is csak mérsékelt esélyt a túlélésre.

A nyaki ütőér nem sérült meg, a légcsőmetszés pedig ekkor már ismert, bevett beavatkozás volt, a korban pusztító torokgyík (diftéria) okán. A nyaki véna ellátható lett volna, legalábbis elvben. Mint tudjuk, nem így történt, mert a seb gyors ellátásához a műszeres feltételek nem voltak adottak.   

A ránk hagyományozott vizuális emlékezetet történethamisítói szerepében látjuk. A feltárt, igazolt valóságnak az összképre, a következményekre természetesen nincs semmilyen hatása. Az utókor jelentős része a hősi pózra szeretne emlékezni, amit az áldozatok meg is érdemelnének. Amit kapunk, egy adalék a jellemrajzhoz, a mindannyiunkban meglévő menekülési ösztön felülemelkedésének bizonyítéka.

Vajon milyen elképzelések vezették Principet és társait? 

Vallomásaik alapján az értelmiség körében már ismert, de még meglehetősen csekély társadalmi befolyású délszláv eszme hívei voltak, ami az Ifjú Bosznia szervezetén keresztül terjedt a boszniai fiatalok körében. Sőt a jugoszlávizmus fanatikusainak nevezhetjük őket, akik úgy gondolták, hogy a délszlávok felszabadítását és egységállamuk megvalósítását politikai merényletekkel is elő kell segíteni. 

Boszniában egyébként a nagyszerb törekvések is jobban eladhatók voltak jugoszlávizmusként, hiszen itt a szerbek úgy éltek együtt délszlávokkal, hogy nem voltak többségben.  Ugyanakkor a három vallási-etnikai közösség, bár eltérő történelmi és kulturális hagyományokkal rendelkezett, egymáshoz nagyon hasonló délszláv nyelvet beszélt. A jugoszláv eszmét ugyanakkor a szerbek vezető szerepével kötötték össze, de az ügynek más délszláv népeket is meg akartak nyerni, ezt jelzi a bosnyák Mehmedbasic bevonása is. 

Az egyéni áldozatvállalást fontosnak tartották, s erre tudatosan készültek. Dimitrijevic előtt naiv, romantikus, lázadó fiataloknak tűnhettek, de neki kapóra jöhettek. A motivációkban az is szerepet játszhatott, hogy többen gyerekkorukban tbc-fertőzést kaptak, és úgy gondolták, nem fognak soká élni, s valami hősies tettet akartak véghez vinni.  Princip és Cabrinovic esetében is volt ennek szerepe. Az utóbbi a merénylet előtti napokban le is fotóztatta magát, hogy maradjon kép utána, miközben azt terjesztette rokonai, ismerősei körében, hogy egy év múlva már a szerb király fog uralkodni Boszniában. Bár ez a világháború után tényleg bekövetkezett, Cabrinovic nem érhette meg, mert már 1916-ban meghalt a börtönben.

Mi történt az elhunytakkal?

A merénylet napján (1914. június 28.) mindkettőjüket a szarajevói kormányzói palotába vitték, ahol bebalzsamozták és koporsóba helyezték őket. Másnap rövid gyászszertartást tartottak. A koporsókat vonattal szállították Szarajevóból a Neretva-delta felső részénél található kisvárosba, Metkovic-ba, mely 20 km-re található az Adriától. Innen az osztrák-magyar haditengerészet Viribus Unitis nevű csatahajója a legnagyobb adriai kikötőbe, Triesztbe szállította az elhunytakat (45. 18. ábra).

Triesztből gyászvonat vitte az áldozatokat Bécsbe, azonban az udvar nem rendezett nagy állami temetést, ugyanis a főherceg házassága morgantikus (rangon aluli) volt. A koporsókat végül nem a császári kriptába vitték, hanem a családi temetkezőhelyre, az arstetteni kastélyba (45. 19. ábra).

Itt temették el őket egymás mellett, ami a császári temetkezési szabályok mellett külön engedményt jelentett. A bécsi udvar protokollja szándékosan visszafogott volt. A császár, Ferenc József szándékosan nem vett részt a temetésen.

Mi történt a merénylőkkel?

Az előzetes vizsgálat 1914. szeptember 23-án fejeződött be, amikor már javában folyt a háború. A tárgyalást egy magyar származású vizsgálóbíró, Pfeffer Leo vezette (45. 20. ábra).

Összesen 24 személy ellen emeltek vádat, köztük volt a hat merénylő, továbbá segítőik. Három főt, Ilicet, Jovanovicot, és az idősebb Cubrilovicot (Veljko) halálra ítélték és felakasztották. Utóbbi két elítélt nem közvetlenül vett rész a merényletben, viszont a háttérben ők biztosították a fegyvereket, s kapcsolattartói voltak a merénylőknek. 

A fiatalkorú merénylők csak börtönbüntetést kaptak: Princip, Cabrinovic és Grabez a kiszabható maximális büntetést, húsz évet kaptak, s rendkívül rossz börtönviszonyok közé kerülve nem élték túl a háborút. A csehországi Theresienstadt (ma Terezín), börtönében raboskodtak. Haláluk oka csonttuberkulózis volt. Mehmedbasic Szerbiába menekült, ahol halálra ítélték a Fekete Kéz mozgalomhoz kötődő kapcsolatai miatt, de az ítéletet nem hajtották végre. Később Jugoszláviában szabadon élt, és ott nemzeti hősként tekintettek rá. 

A második világháború során 1943-ban egy horvát usztasa alakulat ölte meg. Dimitrijevicet, a Fekete Kéz mozgalom vezetőjét a merénylet kapcsán nem ítélték el, viszont 1917-ben egy politikai perhez kötődően kivégezték.

A fiatalabb Cubrilovic (Vaso) 16, Popovic 13 évet kapott, ők a háború után kiszabadultak. Mindketten megélték nemcsak a királyi Jugoszlávia létrejöttét és felbomlását, hanem a második, titói Jugoszláviát is. Cubrilovic Belgrádba költözött és történész professzor lett, 1937-ben hírhedt könyvet jelentetett meg az albánok kitelepítési tervével „Az albánok kiűzése" címmel. 1945-ben jugoszláv földművelésügyi, majd egy ideig erdészeti miniszter lett és 93 éves korában halt meg. 

Popovic a szarajevói múzeum néprajzi részlegének lett a vezetője, s utólag már másként értékelte az eseményeket: az 50. évfordulón, 1964-ben kijelentette, hogy nem vett volna részt az eseményekben, ha tudja, hogy azok világháborúhoz vezetnek.

Elkerülhető lett volna a háború?

Azért nem árt hangsúlyozni, hogy önmagában a merénylet, de még a Monarchia Szerbia elleni bosszúhadjárata sem okozott volna világégést, ehhez az egymással szemben álló rivális nagyhatalmak, és a kialakult katonai szövetségek is kellettek.

Érdekes és elgondolkodtató a kiváló angol hadtörténész, John Keegan felvetése: a trónörökös meggyilkolása annyira megdöbbentette a nyugati közvéleményt, hogy ha a Monarchia utána azonnal büntető akciót indít Szerbia ellen, ezt még akkor Anglia és Franciaország „benyelte" volna, s így Oroszország is passzív maradt volna, ám egy hónap múlva már más volt a helyzet. Azt a hónapot nevezik a történészek „júliusi válság” -nak, ugyanis ezen időszakban a nagyhatalmak egyeztettek, majd egymást rántották a Nagy Háborúba. 

Július 5-én Németország biztosította Bécset teljes támogatásáról.

Július 23-án a Monarchia ultimátumot küldött Szerbia kormányának.

Július 25-én a Monarchia a szerb választ elégtelennek minősítette.

Július 28-án a Monarchia hadat üzent Szerbiának. (Ez a nap az első világháború hivatalos kezdete).

Július 30-án Oroszország mozgósította hadseregét Szerbia védelmében.

Augusztus 1-én Németország hadat üzent Oroszországnak.

Augusztus 3-án Németország hadat üzent Franciaországnak majd megtámadta Belgiumot, ezért Nagy-Britannia is belépett a háborúba.

Epilógus

A Monarchia és Szerbia viszonyát már a merénylet előtt súlyos ellentétek terhelték, mivel a belgrádi kormány célja – az illegális szervezetekhez hasonlóan – a nagy délszláv állam megteremtése volt. Miután az 1912–13 során vívott Balkán-háborúkban Szerbia jelentős mértékben gyarapította a területeit, megnőtt az önbizalma a Monarchiával szemben. Belgrád egyre provokatívabb fellépését ráadásul a cári Oroszország is támogatta. 

A két szomszéd rossz viszonyát mutatja, hogy 1913-ban már majdnem háború robbant ki közöttük, miután a szerbek önkényesen megszállták Albánia északi részét. Ferenc Ferdinánd meggyilkolása tehát az utolsó csepp volt a pohárban, és jellemző módon a bécsi udvari körök is arra törekedtek 1914 júliusában, hogy háborút provokáljanak ki a balkáni királysággal. 

Valószínűsíthető, hogy a feszült hangulatban a merénylet nélkül is adódott volna ürügy az összecsapásra, azzal pedig a kortársak is tisztában voltak, hogy ez a fegyveres konfliktus az antant hatalmak és Németország bekapcsolódásával rövid időn belül általános európai háborúvá szélesedik majd.
 

Irodalom

• Christopher Clark: Alvajárók. Hogyan sodródott Európa az első világháborúba. Park Könyvkiadó, Budapest, 2015.
• John Röhl: II.Vilmos – Egy császár bukása. Kossuth Kiadó, Budapest, 1983.
• Galántai József: Az első világháború. Kossssuth Kiadó, Budapest, 1980.
• Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris kiadó, Budapest, 1999.
• Vladimir Dedijer: A szarajevói merénylet. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1968.
• Joachim Remak: Sarajevo: The Story of a Political Murder. Criterion Books, New York, 1959. 
• Tim Butcher: The Trigger: Hunting the Assassin Who Brorught the World War. Chatto and Windus, London, 2014.
• Mártonffy András: Aki megölte Ferenc Ferdinándot- egy fiatal fiú szomorú története. Képmás Magazin, 2023, 01.27.
• Aknai Katalin, Molnár Tamás: Kettős gyilkosság többszörös kérdőjellel: a szarajevói merénylet rekonstruálása. Múlt-Kor Történeti Magazin, 2022. június 28.
• Völgyesi Zoltán: A szarajevói merénylet elkövetői és történeti háttere. Magyar Történeti Levéltár, Budapest, 2014.06.26.

Szerző: Prof. Dr. md. habil. Gerlinger Imre PhD, egyetemi tanár, a Budai Egészségközpont fül-orr-gégészeti szakmavezetője