• Szolgáltatásaink
  • Árlista
  • Magunkról
  • Kapcsolat
  • Karrier
  • Telefon: (+36) 1 489-5200 | E-mail: info@bhc.hu
    language enmagyar

    Pattanásosan is szép az élet?

    Senki sem szereti a pattanásokat. Csak a gond van velük, generációk gyermekkorának megkeserítői. A Medicina Egészségpénztár áprilisban a bőr betegségeire helyezi a hangsúlyt, így szó lesz most a pattanásokról, és a kipirosodott bőrről is. A téma szakértője továbbra is a Budai Egészségközpont bőrgyógyász főorvosa, Dr. Fáy Andrea.

    A pattanás vagy acne

    A pattanás (acne) elsősorban a serdülő korosztályra jellemző megbetegedés, mely a fiatalok körülbelül nyolcvan százalékát érinti. érinti. Az esetek nagy részében csak néhány miteszer és egy-egy gyulladt pattanás megjelenésével jár, és bár ez is sok kellemetlenséget okoz, a komolyabb, orvosi kezelést is igénylő állapot szerencsére sokkal kisebb százalékban fordul elő. A tünetek megjelenése lányoknál korábban 12-13 évesen, fiúknál inkább 14-15 évesen várható.

    Fáy Andrea elmondta, hogy az acne ugyan a pubertás korban a leggyakoribb, alkalmanként azonban felnőttkorra is eshet a megjelenése, illetve ritkán a serdülőkor befejezése után is fennállhatnak a tünetek. Tudjuk, hogy a serdülőkor pszihésen mennyire igénybe veszi a fiatalokat, nem csoda, hogy a külső megjelenést jelentősen befolyásoló acnes tünetek sokszor szorongást, visszahúzódást, beilleszkedési zavarokat indukálnak. Önmagában már a zsíros bőr is zavaró lehet az egyén számára.

    Bár a pubertas után a gyulladásos részek, miteszerek spontán csökkenek, visszahúzódnak, a nem adekvát bőrápolás, a súlyosabb tünetek esetén a szakemberhez fordulás elmaradása, vagy az ajánlott terápia feladása maradványtünetek (hiperpigmentáció, hegek ) kialakulásához vezethet, melynek megszüntetése már sokkal nehezebb - esetenként megoldhatatlan - feladatot jelent.

    Az acne háttere

    A pattanás multifaktorialis betegség, melyben a faggyúnak, a hormonoknak, a baktériumoknak, a szőrtüsző kivezető járatának a fokozott elszarusodásának, az öröklésnek, és a bőr reaktívitásának van fő szerepe. A acne kórkép kialakulásának előfeltétele az úgynevezett faggyúmirigy funkcionális érettsége. A pubertáskorban megemelkedő androgénszint hatására a faggyúmirigy megnagyobbodik, aktívitása megnövekszik. Az acnes betegek túlzott faggyútermelése tehát tulajdonképpen a faggyúmirigy-szőrtüsző egységének a megváltozott - kóros - válasza a megemelkedett androgén hormonokra.

    A faggyúmirigyek az arcon, a mellkason, és a háton helyezkednek el legsűrűbben, ez a magyarázata annak, hogy a pattanásos részek javarészt ezeken a területeken helyezkednek el.

    A klinikai kép igen változatos: miteszer, gyulladásos lézió, esetenként mélyebb csomók jellemzik, zsíros bőrrel társulva. A nők esetében felnőttkorban jelentkező acnes tünetek fokozott szőrnövekedéssel, menstruációs zavarokkal, férfias típusú hajritkulással társulva endokrin eltérésekre hívhatja fel a figyelmet.

    Rosacea, vagyis kivörösödött bőr

    A rosacea az acneval szemben későbbi életkorban - 40 éves kor körül, illetve után - kezdődik, nőknél gyakoribb. Első tünete az arcbőr kipirulása, mely kezdetben visszahúzódik, ám később stabilan megmarad. A betegség lényege, hogy értágulatok, gyulladt, gennyet tartalmazó csomók keletkeznek a már korábban is említett faggyúmirigyek környékén - az arcon, nyakon.

    A rosacea keletkezésének okai a mai napig nem egyértelműek. A háttérben valószínűleg emésztési zavarok, hormonális tényezők, vagy magas vérnyomás állhat. A betegség jellemzője az arc bőrereinek fokozott tágulékonysága, mely végső soron az erek "bénulásához", értágulatok (teleangiectasiák) megjelenéséhez vezet. Bizonyos ételek ( forró, füszeres ételek, feketekávé, szeszes italok rosszabbítják a folyamatot. A betegség érintheti a szemet is, bár szerencsére az esetek kisebb százalékában, ezért a szemészeti ellenőrzés feltétlenül szükséges rosaceás tünetek esetén.

    Előzzük meg!

    A bőr kipirulására hajlamos arcbőr ápolására számos kozmetikum, krém kapható, melyek amellett, hogy ápolják az arcbőrt, megelőzik az erek kitágulásával járó rohamok kialakulását. Az ilyen bőrtípussal kerülni kell a napozást, szoláriumozást, szaunázást, de még az alkoholfogyasztást is. Mivel a tüneteket az arcot érő szélsőséges hideg- és meleg hatás, napégés is kiválthatja, ezért fontos a nap elleni megfelelő védekezés, az egészséges táplálkozás, a rendszeres étkezés, és a fűszeres ételek kerülése is.

    Forrás: medicinapenztar.hu