Így könnyíti meg alkalmazásunk a foglalás és ügyintézés folyamatát. Érdekel >>
Diabétesz világnap – a munkahely is lehet gyógyító közeg
Magyarországon a cukorbetegség komoly népegészségügyi kihívás: statisztikák szerint 2025-ben a lakosság már mintegy tizede él diabétesszel hazánkban, és a fel nem ismert esetek aránya is magas. A november 14-i Diabétesz Világnap idei témája a „Cukorbetegség és a munkahely”, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a munka világa alapvetően befolyásolja a diabétesszel élők mindennapjait és jóllétét. Ebből az alkalomból, dr. Bartos Tímea, egészségközpontunk diabetológus szakorvosa gyakorlati tanácsokkal segít a munkavállalóknak és a munkáltatóknak egyaránt.
A munkahelyi jóllét tétje
A KSH adatai alapján már több mint 1,1 millió cukorbeteg van Magyarországon, akiknek a túlnyomó többsége 2-es típusú diabéteszes. Az azonosítatlan esetek aránya is magas, körülbelül 17 százalék – vagyis több százezren lehetnek, akik még nem tudnak a betegségükről. Riasztó, hogy a 18 év alattiak körében is folyamatosan nő az esetek száma.
A 2025-ös Diabétesz Világnap fókuszában a munkahelyi jóllét áll, hiszen a világon több millió munkaképes korú cukorbeteg él, akik nemritkán előítéletekkel, diszkriminációval, vagy akár kirekesztéssel is szembesülnek a munkahelyeken. A Nemzetközi Diabétesz Szövetség adatai szerint négyből három érintett tapasztalt már szorongást, depressziót vagy más mentális problémát a cukorbetegsége miatt. A kampány célja tehát, hogy rávilágítson: a cukorbetegséggel élők számára szó szerint létfontosságú a támogató, elfogadó munkahelyi környezet kialakítása, testi és lelki egészségük, és ezáltal életminőségük javítása.
„A munkahelyi kultúra rendkívüli mértékben meghatározza a cukorbetegek életminőségét. Egy akárcsak 15 perces, kiszámítható étkezési szünet, egy csendes helyiség vércukorméréshez vagy inzulinbeadáshoz – ezek olyan lehetőségek, melyek hozzájárulnak az egészségvédelemhez” – hangsúlyozza dr. Bartos Tímea, belgyógyász, diabetológus, foglalkozás-egészségügyi szakorvosunk.
Sok munkahelyről hiányzik az egészséges ételválaszték, a mozgás támogatása, a mentális egészség védelméhez szükséges háttér. A támogató környezet azonban nemcsak a diagnosztizált betegeknek, hanem a veszélyeztetetteknek is kulcsfontosságú. A megbélyegzés és a diszkrimináció felszámolásához nyílt kommunikációra és konkrét lépésekre van szükség – például egészséges étkezési lehetőségekre, rugalmas szünetekre, munkahelyi mozgásprogramokra, pszichológiai támogatásra.
Mire figyeljünk munkavállalóként és munkáltatóként?
Gyakorlati tanácsok diabéteszes munkavállalóknak:
A munkaidő tervezésénél helyezzük előtérbe a rendszeres étkezést: legyen nálunk előre bekészített, kiegyensúlyozott tízórai/ebéd, és jelezzük időben a vezetőnknek, mikor van szükségünk rövid szünetre.
Ha inzulint adunk, gondoskodjunk eszközeink (vércukormérő, inzulin, tűk, ) diszkrét, mégis könnyen elérhető tárolásáról, és jelezzük, hogy szükségünk van egy kulturált, szeparált helyiségre a beadáshoz.
CGM-eszköz (folyamatos szöveti glükózmonitorozás) vagy vércukormérő használatakor állítsuk be az ésszerű riasztási szinteket, és ha jelzés érkezik, szakítsuk meg a tevékenységet: az egészség elsőbbséget élvez.
Kommunikáljunk nyíltan: mondjuk el röviden közvetlen kollégáinknak, hogyan segíthetnek hipoglikémia esetén (pl. cukor, gyümölcslé adása), és tartsunk a közelünkben gyors segítséget.
Vegyünk részt az üzemorvosi vizsgálatokon, és egyeztessünk a feladatainkról, ha balesetveszélyes munkát végzünk vagy vezetési kötelezettségünk van.
Figyeljünk a mentális jóllétünkre: a betegség menedzselése körülményes, sokszor nagy terhet jelenthet, kérjünk pszichológusi támogatást, ha kimerültnek érezzük magunkat.
Használjuk ki a béren kívüli juttatásokat (egészségpénztár, magánegészségügyi ellátás, SZÉP-kártya, sportolási támogatás), és kérdezzünk rá a vállalati mozgás- vagy életmódprogramokra.
Ne szégyelljük a diabéteszt! — ez kezelhető állapot; a tudatos önmenedzsment és a nyílt, asszertív kommunikáció megkönnyíti a mindennapokat.
Javaslatok munkáltatóknak:
Teremtsünk kiszámítható, rugalmas kereteket: biztosítsunk rövid, előre tervezett étkezési szüneteket és hozzáférést egészséges étel- és italopciókhoz (konyha, víz, hűtő).
Jelöljünk ki diszkrét, tiszta helyiséget vércukorméréshez és inzulinbeadáshoz, és fogadjuk el, ha a munkavállaló egy megbeszélésről rövid időre távozik.
Képezzük a közvetlen vezetőket és a HR-t alapvető diabétesz-ismeretekre és krízisprotokollra, tartsunk könnyen elérhető gyors szénhidrátot a recepciókon/irodákban.
Szervezzünk rendszeres szűréseket az üzemorvossal együttműködve, és ha a munkakör balesetveszélyes vagy vezetést igényel, egyénileg kell mérlegelni az alkalmasságot, szükség esetén feladatátszervezéssel.
Vezessünk be mozgás- és mentális egészségprogramokat (rövid aktív szünetek, vállalati sport, pszichológusi hozzáférés), és kommunikáljuk a zero-stigma elvet: a betegség miatti hátrányos megkülönböztetés zéró toleranciás.
Támogassuk a béren kívüli egészségügyi juttatásokat, és kezeljük bizalmasan az egészségügyi információkat. A cél egy olyan céges kultúra kialakítása, ahol a teljesítmény és a jóllét nem egymás rovására, hanem egymást erősítve érvényesül.
Megelőzés, szűrés, tudatosság
Bármilyen betegségről legyen is szó, a megelőzés mindig az első számú „gyógyszer”. Az üzemorvosi vizsgálatoknak - a diabétesz esetében is - kiemelt szerepük van a korai felismerésben, hiszen sokan máskülönben évekig nem mennek háziorvoshoz. Dr. Bartos Tímea szerint a cukorbetegség kialakulásának megelőzése érdekében javasolt évente legalább egyszer laborvizsgálaton részt venni, és az is hasznos, ha egy családban van legalább egy vércukormérő.
Kiemelten fontos a D-vitamin-pótlás, különösen a téli időszakban, mivel hazánkban tömeges a D-vitamin-hiány. A megfelelő D-vitamin-szint az inzulinrezisztencia mértékét is kedvezően befolyásolhatja. Emellett az ülőmunka és a rendszertelen étkezés is különösen kockázatos: sokaknak nincs ideje ebédelni, kapkodva esznek, vagy csak késő este pótolják a kalóriát. A megoldás a tervezhető, rendszeres étkezés, a munka közbeni rövid mozgásszünetek és a napi mozgásaktivitás növelése. A kiegyensúlyozott étrend és a testsúly normalizálása véd a diabétesz kialakulásától – ennek segítésére ma már korszerű gyógyszeres lehetőségek is rendelkezésre állnak.
„A megelőzés a mindennapok szokásaiban dől el. Kis, de következetes lépések – tervezett étkezés, napi séta, D-vitamin – évekre előre egészséget adhatnak” – összegzi diabetológus szakemberünk.
A Budai Egészségközpont a munkahelyi jóllét partnere. Szűréseink, életmód- és terápiás programjaink segítenek a korai felismerésben és a személyre szabott gondozásban. Forduljon bizalommal szakorvosainkhoz!
Forduljon szakembereinkhez!
A Budai Egészségközpontban öt helyszínen több mint 300 neves szakorvos magánrendelését keresheti fel mintegy 45 szakterületen. A személyre szabott ellátásról képzett, hosszú ideje együtt dolgozó szakembergárda gondoskodik. 24 év tapasztalatait és több mint 450.000 ügyfelünk visszajelzéseit figyelembe véve folyamatosan azon dolgozunk, hogy a hozzánk fordulók számára igényeik és idejük tiszteletben tartásával a lehető leghatékonyabban szervezzük meg a gyógyító tevékenységet.