„Nem érdemes szenvedni az inkontinencia miatt, van megoldás” – Interjú Dr. Bozsaki Ákos urológussal

A vizelettartási gond messze nem csak az idősek problémája – szülés után, menopauza környékén, prosztataműtétet követően vagy akár fiatal, neurológiai betegségben szenvedő pácienseknél is kialakulhat. Dr. Bozsaki Ákos urológussal arról beszélgettünk, milyen típusai vannak az inkontinenciának, mikor van szükség urodinámiás vizsgálatra, és miért nem érdemes szégyellni vagy halogatni a problémát.

A felnőtt lakosság közel 20%-át érinti valamilyen fokú inkontinencia, nőknél gyakoribb – minden második-negyedik nőnek vannak panaszai. Hányféle típusa van?

– Alapvetően két-három típust különböztetünk meg. A stresszinkontinencia elsősorban a nőket érinti, de bizonyos betegségek vagy műtétek után férfiaknál is előfordulhat. A másik típus a késztetéses (sürgetéses) inkontinencia, amellyel szintén gyakrabban találkozunk nőknél, de bizonyos kórképekben – például prosztata-megnagyobbodásnál – férfiaknál is kialakulhat. A harmadik, az úgynevezett kevert forma mindkét típus jellemzőit hordozza. Emellett létezik egy szélsőséges állapot, a túlfolyásos inkontinencia is, amely inkább a férfiakat érinti.

Van összefüggés bizonyos életesemények (szülés, terhesség, életkor, műtét) és az inkontinencia megjelenése között?

– Az inkontinencia elsősorban az idősebb korosztályt érinti, de a szülés utáni állapot is jellemző kiváltó tényező: a szülést követő fél évben gyakran alakulnak ki átmeneti vizelettartási problémák a nőknél, amelyek – ha az első hetekben nem rendeződnek – mindenképp kivizsgálást igényelnek. A fiatalabb generációban emellett gyakran találkozunk sclerosis multiplexes vagy más neurodegeneratív betegségben szenvedő, illetve gerinctraumás – például autóbaleseten átesett – páciensekkel is. Az idősebb populációban a férfiaknál jellemzően prosztataműtét, radikális prosztataeltávolítás vagy besugárzás után jelentkeznek ezek a panaszok, a nőknél pedig a menopauza körüli hormonális változások játszanak fontos szerepet.

Mennyire meghatározó a hormonális változás szerepe a nőknél?

– A késztetéses inkontinenciában ez egyértelműen kiváltó tényező lehet. A háttérben valószínűleg a tartószalagok süllyedése áll, ami megváltoztatja a kismedence anatómiáját. Ennek következtében különböző prolapszusok alakulhatnak ki, és a húgyhólyag ingerlékenysége is fokozódhat.

Mi az, amivel kifejezetten ronthatunk a tüneteinken?

– Egyrészt maga a halogatás: ha valaki például egy prosztata-megnagyobbodással hosszú ideig nem foglalkozik, a húgyhólyag idővel „hozzászokik” ahhoz, hogy le kell győznie egy akadályt. Ha ilyenkor elvégezzük a prosztata húgycsövön keresztül történő rezekcióját, a hólyag túlműködése akár évekig fennmaradhat, mert nem tud visszaállni arra az állapotra, amikor nincs akadály. Emellett kerülendő a magas koffein-, teobromin- és teofilintartalmú italok és gyógyszerek fogyasztása, a cukrozott, szénsavas üdítők. De ronthatnak a csípős, túlfűszerezett ételek is a panaszokon.

A testsúlynak van szerepe?

– Igen, ez is fontos tényező: minden plusz vagy leadott kilogramm pozitív vagy negatív irányba befolyásolhatja az inkontinenciás panaszokat.

Hogyan kell elképzelnünk a diagnosztikai folyamatot?

– A kiindulópont mindig a tünetek és a részletes anamnézis felvétele. Ezt kérdőívekkel egészítjük ki, amelyekkel felmérhetjük a panaszok súlyosságát. Gyakran kérünk vizeletvizsgálatot és vizelettenyésztést is, hogy kizárjuk a fertőzés lehetőségét. Sok esetben hasznos egy néhány napos vizeletnapló vezetése is, amelyben a páciens rögzíti, mikor és mennyit vizel. Nem invazív módon emellett uroflowmetriával mérhető a vizeletsugár, ultrahanggal pedig az, hogy ürítés után marad-e, és mennyi vizelet a hólyagban. Ha ezek alapján nem egyértelmű a kép, a későbbiekben szükség lehet invazív vizsgálatokra is, például urodinámiára, amely további, objektív diagnosztikai támpontot ad. 

Térjünk át az egyik kiemelt érdeklődési területére, az urodinámiás vizsgálatra. Pontosan milyen szerepe van ennek a diagnosztikában?

– Az urodinámia egy olyan invazív urológiai eljárás, amely kizárólag diagnosztikai célt szolgál, önmagában terápiás előnnyel nem jár. A húgyhólyag működését – ezen belül az érzékenységét és az összehúzódási képességét – tudjuk számszerűsítve vizsgálni általa. Azért van erre szükség, mert a panaszok önmagukban gyakran nem segítenek egyértelműen elkülöníteni az inkontinencia típusait. A vizsgálat viszont pontos képet ad arról, hogy mivel van dolgunk és valóban indokolt-e egy adott beavatkozás. Sőt, bizonyos műtétek – például egy inkontinencia-szalag beültetése, obstrukciót megszüntető műtét vagy egy transzuretrális prosztatarezekció – előtt az urodinámia kötelező lépés, hiszen enélkül nem lehet korrekt módon eldönteni, hogy a tervezett beavatkozás valóban megoldja-e a beteg problémáját. Idősebb betegeknél vagy bizonyos neurológiai kórképeknél egyértelműen megállapítható például, hogy egy dezobstrukciós (elzáródást megszüntető) beavatkozás után a beteg valóban megszabadulhat-e a katétertől. De bizonyos esetekben egyértelműen kimutatható a vizsgálat által a hólyag túlműködése is, amely esetén (ha a konzervatív kezelés sikertelen) akár botoxkezelést vagy más invazív beavatkozást alkalmazhatunk kezelésként.

Hogyan kell elképzelni az urodinámiás vizsgálatot, mennyire kellemetlen?

– Sokkal rosszabbnak tűnik, mint amilyen a valóságban. Egy nagyon vékony, körülbelül tollbetét vastagságú katétert vezetünk fel a húgycsövön keresztül a húgyhólyagba, egy másikat pedig a végbélbe, amely a hasűri nyomást méri. A két katéter nyomáskülönbségéből a készülék kiszámítja a hólyagizomzat (vizeletürítő izom) nyomását, ami a legfontosabb mérőszám a vizsgálat során. A katéterek behelyezése után a nők egy vizeletgyűjtő székre ülnek, a férfiak egy tölcsér fölé állnak, majd fiziológiás sóoldattal feltöltjük a hólyagot. A páciensnek közben jeleznie kell, amikor ingert érez, a végén pedig egy vizelés is történik katéteren keresztül. Fájdalommal nem jár, inkább csak a katéterek behelyezése okoz átmeneti, minimális kellemetlenséget. 

Milyen előkészületet igényel a vizsgálat?

– Bizonyos gyógyszereket – például antimuszkarin hatóanyagú (mint a szolifenacin) vagy béta-3-agonista hatóanyagú (mint a mirabegron) készítményeket – a vizsgálat előtt el kell hagyni. Emellett mindig kérünk vizelettenyésztést is: ha ez negatív, nincs szükség antibiotikumra, elkerülve ezzel a felesleges gyógyszerelést. Ha viszont a tenyésztés pozitív, célzott antibiotikus kezelést követően végezzük el a vizsgálatot, hogy kizárjuk a beavatkozás esetleges fertőzéses szövődményét.

Mennyi ideig tart a vizsgálat, mire készüljenek a páciensek?

– Átlagosan fél óra. A katéterek behelyezésétől és a beteg mobilitásától függően maximum 45-60 perc.

Mi az alapvető terápiás protokoll inkontinencia esetén?

– Minden urológiai eltérésnél, így az inkontinencia kezelésében is lépcsőzetes megközelítést alkalmazunk, és csak akkor lépünk tovább a következő szintre, ha az előző nem hozott kielégítő eredményt. Az első lépcsőfok mindig egy életmódbeli változtatás: a húgyhólyagot irritáló ételek és italok – jellemzően a koffein és a cukrozott, szénsavas üdítők – kerülése, a dohányzás elhagyása, illetve a folyadékbevitel megfelelő elosztása. Ezt követi a gyógytorna, a gátizomerősítés, amely már a tünetek javításában és a megelőzésben is fontos terápiás eszköz – különösen stresszinkontinenciánál. Ha ez sem elegendő, gyógynövényes készítmények, majd gyógyszeres kezelés következik, és csak a sor legvégén jön szóba valamilyen invazív beavatkozás, például a TOT inkontinencia szalagműtét.

Mennyi idő telik el jellemzően az inkontinencia jelentkezése és az orvoshoz fordulás között?

– Ebben van egyfajta generációs különbség, bár úgy látom, ez a trend most változóban van. Az idősebb generáció jellemzően tovább halogatja a problémát, inkább otthoni megoldásokat keres, és később fordul szakemberhez. A fiatalabbak jobban figyelnek magukra, korábban jeleznek, és hamarabb kérnek segítséget.

Az orvoshoz fordulás halogatásának egyik lehetséges oka, hogy szégyelli az érintett az inkontinenciát, és inkább tűr megoldáskeresés helyett. Mit üzenne nekik?

– A vizelettartási problémák rendkívül meghatározóak az életminőség szempontjából, és nem érdemes halogatni a kezelésüket. Az akaratlan vizeletvesztés miatt sokan inkontinenciabetétet használnak, ami kellemetlen szagokkal jár, emellett a nedvesség, valamint a bőrt érő irritáció miatt gyakoribbá válhat miatta a bőrgyulladás és a húgyúti fertőzés is. Az inkontinencia jelentősen beszűkíti a mozgásterünket: állandóan tudni kell, hol van a legközelebbi mosdó, egy hosszabb kirándulás vagy utazás szinte lehetetlenné válik. De teljesen ellehetetlenítheti a kialakuló szégyenérzet a szexuális életet és a baráti, családi összejöveteleket, kikapcsolódást is, amely hosszú távon akár elszigetelődéshez, depresszióhoz is vezethet. Pedig sok esetben az életmódváltás, gyógytorna, gyógyszerszedés vagy egy rövid műtét jelentős javulást hozhat. Éppen ezért fontos, hogy a halogatás helyett inkább lépjünk, és keressünk fel egy specialistát, aki megtalálja a megfelelő megoldást a problémánkra.