Így futunk mi! - Dr. Wenczl Mónika
Jelen cikk 2022.02.21. előtt készült.
Utolsó módosítás dátuma: 2022-04-29
Ez a cikk több mint 2 éve frissült utoljára. Kérjük, olvasáskor vegye ezt figyelembe!
A különböző futóversenyeken egyre többen állnak rajthoz futócsapatunkból. Ennek apropójára úgy éreztük ideje, hogy meséljünk kicsit arról, hogy miként készülünk és futunk mi!
Reménykedünk, hogy még többen kedvet kapnak majd, hogy futócipőt húzzanak és nekiinduljanak a kilométereknek!
Wenczl Mónika - fogorvos
Mióta futsz, milyen motiváció indított el?
Kb. 7 éve időnként részt vettem a lányomék iskolájával BSI versenyeken, de nem igazán készültem ezekre a versenyekre, mindig a legrövidebb távot választottam. Rendszeresen 2013 óta futok, amióta beneveztünk a maraton váltóra az őszi Spar versenyen egyetlen lány BEK-es futócsapatként. Itt már hosszabb távon kellett helyt állnom, meg a csapatért is futni kellett. Ez már edzés nélkül nem ment.
Van kedvenc távod vagy van valami céltáv amit a jövőben el szeretnél érni?
8-9 km-t szeretek futni, ez nekem egy kör a lakásunktól indulva és a Margitszigeten egy kört futva. A korábbi célom volt egy félmaratont teljesíteni, ami 2014-ben sikerült is, most már az motivál, hogy újra és újra le tudjam futni.
Fontos számodra, hogy időről-időre versenyeken is elindulj?
Nagyon! Idáig mindig egyre hosszabb távokat választottam. Amikor eljutottam már a 10 km-es távokig, akkor az időmön igyekeztem faragni. Hihetetlen jó hangulata van ezeknek a versenyeknek, olyan sok lelkesítő élmény éri az embert, amit kár lenne kihagyni. Ha van egy következő verseny kitűzve célként, segít a felkészülésben. Minden verseny előtt megbánom, hogy ott vagyok, majd ahogy célba értem, már a következő versenyen gondolkodom.
Hallgatsz futás közben zenét? Ha igen, mit?
Mindig zenére futok. Így nem hallom a saját lihegésemet, a ritmus megadja a tempót, elszórakoztat, eltereli a figyelmemet.
Hol, milyen terepen futsz a leggyakrabban?
Margitszigeten általában. Közelben lakunk, ez a legegyszerűbb. Most már futva megyek oda és vissza is.
Egyedül futsz vagy segít ha társaságban edzel?
Egyedül szeretek futni, mert akkor tudok a saját tempómban menni, elkalandozhatnak a gondolataim. Utána persze szeretem megbeszélni a futótársakkal, hogy kinek mi segített, milyen élményeket gyűjtött.
Mi a legjobban a futásban, mit ad neked a futás?
Kikapcsol, magam mögött hagyhatok mindent, amikor futok. Jó kondíciót ad, könnyebben mennek a hétköznapok. Fel tudok már lihegés nélkül szaladni 10 lépcsőn. A családom is büszke rám, és ez nekem is jó.
Változott valamit az egészségi állapotod amióta rendszeresen futsz?
Jobban alszom. Már nem fáj a derekam, csak ritkán. Korábban ez napi szintű problémám volt. Most csak akkor érzem, ha 4-5 napnál többet kihagyok. Akkor tudom, hogy mennem kell.
Van olyan ismerősöd akit te vettél rá a rendszeres mozgásra?
Talán igen, remélem. Nagyon sokat jelent a BEK-es csapat, egymást is motiváljuk.
Forduljon szakembereinkhez!
A Budai Egészségközpontban öt helyszínen több mint 300 neves szakorvos magánrendelését keresheti fel mintegy 45 szakterületen. A személyre szabott ellátásról képzett, hosszú ideje együtt dolgozó szakembergárda gondoskodik. 23 év tapasztalatait és csaknem 450.000 ügyfelünk visszajelzéseit figyelembe véve folyamatosan azon dolgozunk, hogy a hozzánk fordulók számára igényeik és idejük tiszteletben tartásával a lehető leghatékonyabban szervezzük meg a gyógyító tevékenységet.