Karácsony stresszmentesen
Jelen cikk 2022.02.21. előtt készült.
Utolsó módosítás dátuma: 2022-03-28
Ez a cikk több mint 2 éve frissült utoljára. Kérjük, olvasáskor vegye ezt figyelembe!
Az év utolsó hetei a meghitt, karácsonyi készülődés helyett sokunk számára valóságos ünnepi rémálmot jelentenek: fejvesztve szaladgálunk a tökéletes ajándékok, csomagolások, díszek és hozzávalók után. Közben pedig teljesen elfelejtjük élvezni az ünnepi forgatagot, és mire a karácsonyi vacsora után összegyűlik a család a fenyő körül, már teljes végkimerülésben omlunk össze a stressztől. Pedig lehetne ez teljesen másképp is!
„Az advent időszaka sokak számára inkább a stresszről szól, mint az örömteli készülődésről. Idegeskedünk, hamar kimerültté és ingerültté válunk, a rossz hangulat és közérzet pedig a családi kapcsolatokra sincs jó hatással. Immunrendszerünket is kihívás elé állítja, és a betegségeknek is kedvez” – mondja Dr. Perczel-Forintos Dóra, az Év magánrendelőjének választott Budai Egészségközpont pszichoterapeutája, a mindfulness módszer meghonosítója, aki elsőként szervezett képzést hazai szakemberek számára az Oxford Mindfulness Center-rel közösen. Éppen ezért fontos, hogy már az első stresszes élményeket intő jelnek vegyük, és elkezdjünk tudatosan tenni a felesleges idegeskedés ellen!
Éljük meg a pillanatot!
„Ha észrevesszük magunkon, hogy az egyre sűrűsödő teendők miatt kezdünk feszültebbé válni, fontos, hogy legyen egy módszer a tarsolyunkban, amivel jobb irányba tudjuk terelni a folyamatokat. Ilyen például a mindfulness, ami bizonyítottan hatékony a stresszkezelésben” – mondja a szakértő. A mindfulness angol kifejezés, melyet tudatos jelenlétként fordíthatunk magyarra, és a szemlélődés vagy meditáció ősi bölcsességén alapul.
Sokan hajlamosak vagyunk nehezen megélni a mindennapjainkat. Betemet a munka, a kötelességeink, gondolatban mindig valahol máshol járunk. Aggódunk azon, hogy mindenki örülni fog-e az ajándékának, sőt, egyszerűen győzünk-e mindent előkészíteni az ünnepekig. Eszünkbe jut a múlt is, és már előre izgulunk, hogy idén nehogy megint odaégjen az ünnepi vacsora. És így pont a legértékesebb pillanatokról maradunk le.
A tudatosítás hatalma
Koncentráljunk inkább a jelenre a folyamatos aggódás helyett! Amikor a bevásárlásból igyekszünk hazafelé, és idegesen azt tippelgetjük a piros lámpánál, vajon mikor érünk haza, próbáljuk elfogadni helyzetünket, és lazítsunk! Hallgassunk meg egy karácsonyi dalt, képzeljük el akár, hogy a szomszéd autóban ülők vajon hogyan ünneplik a karácsonyt. Ez a módszer jó hatással van a lelki egészségünkre, mindennapos gyakorlással pedig sokkal pozitívabbá válik gondolkodásunk, és nem fogjuk hagyni, hogy eluralkodjon rajtunk a pánik.
Tippek, hogy stresszmentesen készülj a karácsonyra:
- Próbáljunk minden helyzetre, amitől korábban feszülten éreztük magunkat, most ítéletmentesen, nyitottan és kíváncsian reagálni. Lépjünk ki a megszokottból!
- Ha épp a karácsonyi bevásárlást intézzük, tudatosan figyeljünk arra, hogy épp kinek válogatunk. Képzeljük el, hogyan passzol a meglepetés ahhoz a személyhez, akinek a szánjuk. Ugye, hogy miközben ezen gondolkodunk, egy pillanatra el lehet felejteni a tömeget is, ami körülvesz minket?
- Bármilyen kellemetlenség ér minket, igyekezzük ne problémaként, hanem újfajta tapasztalásként felfogni. Ha a félelem vagy az aggodalom meg is jelenik, ismerjük fel, és próbáljunk elengedni.
- Mikor elönt minket az idegesség, csukjuk be a szemünket egy pillanatra, és kizárólag a légzésünkre koncentráljunk, tökéletes működése nyugtatóan fog ránk hatni.
- Feladatainkat rendezzük fontossági sorrendbe, és mindig csak egy célra koncentráljunk. Így egyszer csak egyiket a másik után elvégezve azon kapjuk magunkat, hogy elfogytak a tennivalók.
Ahhoz, hogy az ünnep valódi szépségét meg tudjuk élni, az összes érzékszervünkkel meg kell tapasztalnunk a karácsonyt. Megízlelni a finom süteményeket, belélegezni a friss fenyő illatát, hallgatni a csengettyűszót, és nézni, ahogy az apró fények színesre festik a házak ablakát. Ugye, milyen csodálatos az ünnep, ha ezeket vesszük észre belőle?
Forduljon szakembereinkhez!
A Budai Egészségközpontban öt helyszínen több mint 300 neves szakorvos magánrendelését keresheti fel mintegy 45 szakterületen. A személyre szabott ellátásról képzett, hosszú ideje együtt dolgozó szakembergárda gondoskodik. 23 év tapasztalatait és csaknem 450.000 ügyfelünk visszajelzéseit figyelembe véve folyamatosan azon dolgozunk, hogy a hozzánk fordulók számára igényeik és idejük tiszteletben tartásával a lehető leghatékonyabban szervezzük meg a gyógyító tevékenységet.