A tornafelmentés nem jó megoldás
Jelen cikk 2022.02.21. előtt készült.
Utolsó módosítás dátuma: 2022-02-11
Ez a cikk több mint 2 éve frissült utoljára. Kérjük, olvasáskor vegye ezt figyelembe!
A mozgásszegény életmód rengeteg problémának és betegségnek forrása. A gyerekek „okoskorba” születnek, már egész kiskoruktól a monitorokhoz szegeződnek, pedig az egészséges fejlődésükhöz és a felnőttkori betegségek elkerüléséhez, illetve minél későbbre tolódásához születésüktől kezdve rengeteg mozgásra van szükségük.
A gyerekeket még jobban veszélyezteti a mozgásszegénység, mert „kütyükorba” születnek: szinte születésüktől kezdve különböző képernyőkre tapadnak, ezért fontos, hogy már egész pici kortól minden mozgáslehetőséget megkapjanak. Még véletlenül se korlátozzuk ezt, muszáj, hogy – természetesen biztonságos körülmények között – sokat kússzanak-másszanak, később pedig rengeteget rohangáljanak. Nagyon lényeges, hogy az óvodában és az iskolában találkozzanak a gerinc egészségét szolgáló, úgynevezett speciális tartáskorrekciós gyakorlatokkal – mondta dr. Somhegyi Annamária, az Országos Gerincgyógyászati Központ prevenciós igazgatója, reumatológus szakorvosa a Népszavának.
A megfelelő gyakorlatok rendszeres végzése kialakíthatja, automatizálhatja és fenntarthatja a biomechanikailag helyes testtartást. Ehhez arra van szükség, hogy a testtartásért felelős izmok mindegyike kellően erős és nyújtható legyen, azaz meglegyen az úgynevezett izomegyensúlyuk. A helyes testtartás kulcsa a medence középállása, ezt a gyerekeknek meg kell tanulniuk. Tudniuk kell, hol van a lapockájuk, a medencéjük, és azt hogyan kell billenteni – a has- és a farizom együttes feszítésével –, valamint azt is, hogy miként lehet tudatosan megfeszíteni és nyújtani bizonyos izmokat. Ezek a gyakorlatok nagyon izgalmas érzéseket okoznak, ezért még csak nem is unják, így ha a pedagógus jól csinálja, a torna minden életkorban kellemes élménnyé is válik – mondta dr. Somhegyi Annamária, a Budai Egészségközpont szakorvosa hozzátette, így van esély a felnőttkori porckopásos gerincbetegségek megelőzésére.
„Sokszor hallani, hogy azért nem lehet megvalósítani a mindennapos testnevelést, mert nincs elég tornaterem, pedig a gyereknek nem arra, hanem mozgásra van szüksége minden nap. A folyosón vagy az aulában, sőt az osztályteremben is nagyon jó gyakorlatokat lehet végezni, mindehhez a testnevelők nagyon sok segítséget is kapnak. A szülőknek pedig meg kell érteniük, nem jó felmenteni a gyerekeket a testnevelés alól, mert nagyon nagy szükségük van a mozgásra – hangsúlyozta az Országos Gerincgyógyászati Központ prevenciós igazgatója.
Forrás: Népszava Online
A cikk Dr. Somhegyi Annamária közreműködésével készült.
Forduljon szakembereinkhez!
A Budai Egészségközpontban öt helyszínen több mint 300 neves szakorvos magánrendelését keresheti fel mintegy 45 szakterületen. A személyre szabott ellátásról képzett, hosszú ideje együtt dolgozó szakembergárda gondoskodik. 23 év tapasztalatait és csaknem 450.000 ügyfelünk visszajelzéseit figyelembe véve folyamatosan azon dolgozunk, hogy a hozzánk fordulók számára igényeik és idejük tiszteletben tartásával a lehető leghatékonyabban szervezzük meg a gyógyító tevékenységet.