Rákellenes Világnap - a betegség létezik, de tehetünk ellene!
Jelen cikk 2022.02.21. előtt készült.
Utolsó módosítás dátuma: 2022-02-09
Ez a cikk több mint 2 éve frissült utoljára. Kérjük, olvasáskor vegye ezt figyelembe!
Februárban van a Rákellenes Világnap. A megelőzésről azonban nemcsak egyetlen napnak vagy hónapnak kell szólnia. A világméretű összefogás célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a daganatos betegségekre, de ami a fontosabb, azok megelőzésére. Világszerte ugyanis több mint 8 millió ember hal meg évente a rák valamely típusában, pedig életmódváltással, és ami a legfontosabb, éves rendszeres szűrővizsgálattal a korai stádiumban diagnosztizált betegség nagy eséllyel gyógyítható.
„Sokan rettegnek attól, hogy valamilyen daganatos betegséget diagnosztizálnak náluk, éppen ezért nem is fordulnak orvoshoz, attól félve, hogy fény derül egy esetleges betegségre. Pedig jobb az időben felfedezett probléma, hiszen így nagyobb az esély a teljes gyógyulásra. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden egyes szűrővizsgálat során találunk valamilyen daganatos megbetegedést, de a rendszeres szűrés a kulcs az egészséghez. Először is próbáljuk megelőzni a bajt, de ha már megtörtént, ne dugjuk a fejünket a homokba, kérjünk időben segítséget – mondta dr. Kocsis Judit, a Budai Egészségközpont onkológus szakorvosa.
Életmódbeli tényezők, melyek fokozzák a daganatos betegségek kialakulását:
-
Dohányzás – háromból egy megbetegedés megelőzhető azzal, hogy nem dohányzunk
-
Alkoholfogyasztás – az alkohol több, mint 10-féle rákos megbetegedés okozója lehet
-
Szexuális úton terjedő betegségek
-
Túlzásba vitt napozás – a bőrrák az egyik leggyakoribb daganattípus
-
Mozgásszegény életmód
-
Egészségtelen étrend – a rákos megbetegedések okozta halálozások 30-35 százaléka a nem megfelelő étrend miatt történik, ezen belül is 10-14 százalék köthető az elhízáshoz
Melyek a javasolt szűrővizsgálatok?
• Tüdőszűrés CT-vel egybekötve
• Melanóma szűrés
• Hasi ultrahang
• Vastagbélrák szűrés
• A hölgyeknek ezen felül emlő diagnosztika (ultrahang és mammográfia), valamint nőgyógyászati rákszűrés, az uraknak pedig prosztataszűrés is javasolt.
„Mint minden betegségnél, a daganatos betegségek esetében is sokat tehetünk a kialakulásuk elkerüléséért. Kerüljük a direkt napsugárzást délelőtt 10 és délután 4 óra között, és használjunk mindig napégés elleni védelmet. Fogyasszunk sokkal több zöldséget, gyümölcsöt és Omega3 zsírokat, kevesebb finomított cukrot, transzzsírt és állati eredetű élelmiszert. Mozogjunk naponta minimum 30 percet, szokjunk le a dohányzásról és védekezzünk a szexuális úton terjedő betegségekkel szemben. Tegyük meg magunkért, az egészségünkért” – tette hozzá a doktornő!
A cikk dr. Kocsis Judit közreműködésével készült.
Forduljon szakembereinkhez!
A Budai Egészségközpontban öt helyszínen több mint 300 neves szakorvos magánrendelését keresheti fel mintegy 45 szakterületen. A személyre szabott ellátásról képzett, hosszú ideje együtt dolgozó szakembergárda gondoskodik. 23 év tapasztalatait és csaknem 450.000 ügyfelünk visszajelzéseit figyelembe véve folyamatosan azon dolgozunk, hogy a hozzánk fordulók számára igényeik és idejük tiszteletben tartásával a lehető leghatékonyabban szervezzük meg a gyógyító tevékenységet.