Egészségmegőrző programjaink sikere
Létrehozás dátuma: 2024. Május 31. Péntek 11:26
A Budai Egészségközpont szakemberei két sikeres egészségmegőrző programban is közreműködték a hétvégén, amelyek keretében többszáz embernek nyújtottak segítséget egészségi állapotuk feltérképezésében és javításában.
Május 24-én a MOM Kulturális Központban megrendezett Hegyvidéki Egészségnap keretében Dr. Ferenc Mária reumatológus, fizioterápiás és mozgásszervi rehabilitációs szakorvosunk a D-vitaminnal kapcsolatos aktualitásokról, Dr. Lajos Éva orvosigazgatónk, ortopéd szakorvosunk a porckorong-sérv kialakulásáról, tüneteiről és kezelési lehetőségeiről, Dr. Nagy Judit orvosigazgatónk, belgyógyász szakorvosunk pedig a magas koleszterint szint kezelésének fontosságáról tartott érdekes és informatív előadást. Az érdeklődők a nap folyamán ingyenes szűrővizsgálatainkon is részt vehettek: közel százan jelentkeztek belgyógyászati állapotfelmérésünkre, ahol a testmagasságuk, testsúlyuk, testzsír százalékuk, vérnyomásuk és vércukor szintjük ellenőrzését követően belgyógyász szakorvos segítségével értékelhették ki a kapott eredményeket. Nagy számú érdeklődőt vonzott a gyógytornászaink közreműködésével zajló funkcionális mozgásszervi állapotfelmérés is, amelyet követően szakembereink segítségével az ajánlott gyógytorna gyakorlatok helyes elvégzését is megtanulhatták az érintettek. Ezek mellett sokan vették igénybe a minden évben nagy népszerűségnek örvendő gyógymasszázs lehetőséget is.
Tekintse meg a Hegyvidék Egészségnapon készült képgalériánkat!
Május 25-én szakember gárdánk az OTP Családi Nap széles programkínálatát gazdagította. A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban megtartott rendezvényen az OTP munkavállalói belgyógyász és gyógytornász által végzett állapotfelmérésen, valamint dietetikai tanácsadáson vehettek részt a Budai Egészségközpont szakembereinek köszönhetően. A rendezvényen több mint 100 embernek nyújtottunk segítséget egészségmegőrző és betegségmegelőző tanácsainkkal. Belgyógyászaink kiértékelték a résztvevők általános egészségi állapotára vonatkozó eredményeket. Gyógytornászaink az ergonómikus munkakörnyezet kialakításában, a tartáskorrekcióban, a meglévő mozgásszervi panaszaik aktív kezelésében, valamint az állapotukkal együtt járó fájdalom csillapításában segédkeztek. Dietetikusaink átbeszélték az egészséges emberekkel az egészségük megőrzését szolgáló étrendet, a betegséggel vagy más kóros állapottal küzdők számára pedig személyre szabott táplálkozási és életmód tanácsadást biztosítottak.
Nézze meg az OTP Családi Napon készült képgalériánkat!
A Budai Egészségközpont szakemberei az egészségmegőrzés elkötelezett támogatói, így rendszeresen szerveznek egészségügyi szűrővizsgálatokat és tartanak a mostanihoz hasonló informatív edukációs előadásokat. Mindkét rendezvényen hasznosnak bizonyult a jelenlétünk, hiszen az egészségmegőrző és betegségmegelőző tanácsok biztosítása mellett szakembereink több esetben is találtak olyan tüneteket, amelyek akár komolyabb betegségeket is előjelezhetnek. A belgyógyászaink és gyógytornászaink által végzett állapotfelmérések eredményei, valamint dietetikai tanácsadásunk sokakat segítettek hozzá egészségük mind teljesebb megőrzéséhez, valamint egészségügyi problémáik hatékony kezeléséhez.
Forduljon szakembereinkhez!
A Budai Egészségközpontban öt helyszínen több mint 300 neves szakorvos magánrendelését keresheti fel mintegy 45 szakterületen. A személyre szabott ellátásról képzett, hosszú ideje együtt dolgozó szakembergárda gondoskodik. 23 év tapasztalatait és csaknem 450.000 ügyfelünk visszajelzéseit figyelembe véve folyamatosan azon dolgozunk, hogy a hozzánk fordulók számára igényeik és idejük tiszteletben tartásával a lehető leghatékonyabban szervezzük meg a gyógyító tevékenységet.