A magyar nőgyógyász, aki új fejezetet nyitott a daganatsebészetben – Interjú Prof. Dr. Ungár Lászlóval

Walesi tapasztalattal a háta mögött csoportjával nemzetközi szinten elsőként hajtotta végre a termékenységet is megőrző méhnyakrák-műtétet, és ő végezte el elsőként hazánkban a kismedencei exenterációt. A határainkon túl is elismert, megbecsült szakemberrel, Prof. Dr. Ungár Lászlóval, a Budai Egészségközpont szaktekintélyével a pályaválasztásáról, a magyar nőgyógyászati daganatsebészet útjáról, a méhnyakrákszűrés jelentőségéről és a modern műtéti technológiákról beszélgettünk.

A daganatsebészet és a nőgyógyászati onkológia hazai úttörői közé tartozik Prof. Dr. Ungár László nőgyógyász, nőgyógyászati daganatsebész, aki évtizedek óta meghatározó szereplője a szakmának. Munkássága a fertilitásmegtartó daganatműtétek meghonosításától a – küldetésének tekintett – nemzetközi szintű tudásmegosztásig ível.

Ötödik generációs orvos. Édesanyja azon első évfolyamba járt a bécsi orvostudományi egyetemen, amikor már nőket is felvettek. Szülei hivatása révén kórházi környezetben nőtt fel. Miért pont a nőgyógyászati daganatsebészet felé fordult?

– Azt el kell mondjam, hogy a családi hagyomány azóta sem szakadt meg, hiszen a legkisebb lányom – akire nagyon büszke vagyok – jelenleg a Cambridge-i Egyetemen folytat orvosi tanulmányokat, most ötödéves. A szakterület-orientációmhoz anno az adta a motivációt, hogy úgy éreztem, komoly hiányt kell pótolni. A nyolcvanas évek elején ugyanis a nőgyógyászati daganatsebészet igencsak háttérbe szorult itthon. Akkoriban a szakma elsősorban a sugárterápiát részesítette előnyben, amely bár rendkívül hatékony terápiás módszer, irreálisan leuralta a sebészetet, így ez a gyakorlati tudás fokozatosan elsorvadt.

Fitalon néhány évet Wales-ben töltött. Mennyire volt meghatározó ez az időszak?

– Harmincöt évesen kerültem ki egy walesi egyetemi kórházba, amely akkoriban Európa egyik legnagyobb kórházkomplexuma volt. Egy rendkívül jól képzett, szigorú daganatsebész stábjában dolgoztam, és mindössze egy év elteltével az osztályvezető-helyettese lettem. Bár a karrierem szépen ívelt felfelé, családi okokból hazatértem. Itthon a hazai szcéna akkor nem mutatott különösebb nyitottságot a külföldön megszerzett tudásom befogadására, ám Prof. Dr. Bősze Péter meghívására az Onkológiai Intézetben folytathattam a munkát, ahol rendkívüli eredményeket értünk el. 

Hogyan sikerült ezt a fővárosban felhalmozott tudást szélesebb körben, az ország más pontjain is elérhetővé tenni?

– Egy angol modellt alapul véve, ahol nem a beteg, hanem az orvos utazik, létrehoztunk egy ötfős mobil orvoscsoportot, amellyel több vidéki nagyvárosban is operáltunk. Így azok a páciensek is hozzáférhettek a magas szintű daganatsebészeti ellátáshoz, akiknek egyébként nehezebben lett volna elérhető.

Határokon túl is elismert szakember, orvosgenerációk tanultak Öntől, és nemzetközi rangos elismerésben is részesült.

– Mindig igyekeztem átadni a tudásomat, most is törekszem erre. Szakmai hírnevünk révén a világ mintegy 60 országából érkeztek hozzánk orvoskollégák tanulni, elsősorban a budapesti István Kórházba, ahol 1992-től dolgoztam. A szakmai díj, amit említett, az a Wertheim-díj, amit az Osztrák Nőgyógyászati Onkológusok Társasága ítélt oda, és amit a következő évben az a Nobel-díjas tudós vehette át, aki a méhnyakrákot okozó vírust felfedezte. Jó érzés és fantasztikus visszacsatolás egy ilyen szakmai körhöz tartozni.

Az Ön nevéhez fűződik a termékenységet megőrző méhnyakrák-műtét nemzetközi szintű bevezetése. Mi ennek a története, és miért jelentett nagy áttörést?

– Az alapötletet angol kollégáktól – akik akkor még állatkísérletek révén dolgozták ki a technikát – és egy román szakkönyvből merítettem, de én voltam az első, aki ezt az eljárást nem román nyelven publikálta, és átültette a mindennapi humán gyakorlatba. A módszer hatalmas előrelépést jelentett, hiszen lehetővé tette, hogy a terhesség alatt felfedezett méhnyakrákot úgy kezeljük sebészi úton, hogy nem kell feláldozni sem az édesanya, sem a magzat életét. Mindemellett, ha gyermekvállalás előtt történik a műtét, később még lehetséges a teherbeesés, a magzat kihordása. Teljesen más életút nyílt így meg a páciensek előtt.

Kismedencei exenterációt Ön végzett elsőként Magyarországon. Mikor kell ezt a műtéttípust alkalmazni?

– Rengeteg szakmai kritikát kaptam kezdetben érte. A kismedencei exenteráció (szervürítés) igen komplex és kockázatos nőgyógyászati daganatsebészeti beavatkozás, amely lényegében húgyhólyag-, méh- és hüvelyeltávolítást jelenthet. Előrehaladott stádiumú ráknál alkalmazzuk, amikor már nincs más mód a gyógyulásra. Egy sikeres kismedencei exenteráció műtét azonban nemcsak életet ment, de jó életminőséget is biztosíthat. 

Hogyan változott a nőgyógyászati daganatsebészet technológiai háttere az elmúlt évtizedekben?

– Ma már a nőgyógyászati műtétek többségét nem nyitott eljárással, hanem laparoszkóppal végezzük, a nyitott műtét csak a legkockázatosabb, extrém vagy anatómiailag indokolt esetekben merül fel. A technológia jelenlegi csúcsának a mélységérzékelést biztosító, 3D képet adó laparoszkópiát tartom, amely rendkívül gyors és precíz munkát tesz lehetővé, egyebek mellett a kényes varratképzésnél is.

Nemcsak a műtőben tett sokat a nőkért. Fontos szerepe volt abban is, hogy most már többen vehetnek részt itthon méhnyakrákszűrésen. 

– Igen, ezt is küldetésemnek tekintettem. Meghatározó szerepem volt abban az országos kezdeményezésben, amelynek keretében a védőnők is jogosultságot kaptak a méhnyakrákszűrés elvégzésére. Tapasztalatom szerint a védőnők által levett kenetek minősége kiváló, és kisebb településeken sokszor hatékonyabban tudják mozgósítani a lakosságot a szűrésekre, mint az orvosok. Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a rendszeres szűrés kulcsfontosságú, hiszen a korán felismert HPV-fertőzéshez köthető rákmegelőző állapotok, daganatos esetek eredményesen kezelhetők.

A daganatos betegséggel szembesülő páciensek számára a szakmai tudáson túl mennyire fontos a lelki támogatás?

– Nagyon nagy jelentőséget tulajdonítok a beteg és orvos közti bizalomnak, valamint a pszichológiai támogatásnak. Külön ki kell emelnem dr. Muszbek Katalin pszichiáter munkáját, aki 1988-ban létrehozta az Onkológiai Intézet Pszichoonkológiai munkacsoportját, és a hazai hospice-mozgalom egyik elindítójaként a Magyar Hospice Alapítvány megalapításával is meghatározó szerepet vállalt a daganatos betegek lelki gondozásában. Egy daganatos diagnózis mindig sokkoló a páciens számára, és a fizikai gyógyítás mellett legalább annyira fontos az is, hogy a beteg félelmeivel foglalkozzunk, és biztonságban érezze magát a kezelés során.

Számos női páciens köszönheti Önnek a gyógyulását, egészségét, sikeres gyermekvállalását. Van olyan eset, ami különösen emlékezetes?

– Nagyon sok ilyen van, nehéz választani. Az egyik kiemelkedő sikerélményem egy olyan páciens története, akinél daganat miatt tönkrement hüvely helyett bélből képeztünk újat, majd erre ültettük rá a méhet. A hölgy később sikeresen teherbe esett, és egészséges gyermeknek adott életet. De vannak szívmelengető, különös találkozások is. Egyszer bementem egy üzletbe. Odalépett hozzám egy mosolygós, végtelenül kedves és figyelmes eladóhölgy, aki miután segített a választásban, megkérdezte tőlem: "Doktor úr, tudja, hogy ki vagyok?” Az egyik betegem volt, akin 10 évvel azelőtt végeztem kismedencei exenterációt. A kockázatos műtét tehát hosszú távon is sikeres volt, hisz még mindig jó színben találtam. Jó és megnyugtató érzés az efféle megbizonyosodás. Igazság szerint a gyógyítás a legnagyobb öröm az életben.