Álomkór
Az álomkór (trypanosomiasis, vagy afrikai tripanoszómiázis) jellemzően afrikai fertőző betegség, amelyet a cecelégy által terjesztett egysejtű paraziták, a tripanoszómák okoznak, és amelynek következtében agyvelőgyulladás és agyhártyagyulladás (enkefalitisz és meningitisz) alakul ki. Nevét jellegzetes tünetéről, az aluszékonyságról kapta. A cecelegyek élőhelyén, Kelet- és Nyugat-Afrikában évente több tízezer halálos áldozata van, az oda érkező turistákat is fenyegeti. Afrikán kívül csak behurcolt esetek fordulnak elő. Az álomkórnak két típusa van, a súlyosabb kelet-afrikai, amely egy éven belül lezajlik, míg a nyugat-afrikai forma lefolyása jóval lassabb, hat-hét év.
Az álomkór tünetei
A cecelegyek fájdalommentes csípéssel viszik át a fertőzést. A szúrás helyén pár nap múlva bőrpír, kevéssé fájdalmas duzzanat alakul ki. Ezen az ún. fertőzési kapun át a kórokozók a véráramba kerülnek, lázat, fejfájást, fokozott verejtékezést okoznak, a nyirokcsomók duzzanatát váltják ki, főként tarkótájon és a nyak hátsó részén. További tünetei a lépnagyobbodás, vérszegénység (anémia) és a trombociták számának csökkenése. A kór második szakaszában jelenik meg az álomkórra jellemző tünetegyüttes, amikor a paraziták a központi idegrendszerbe jutnak és ott agyvelő- és agyhártyagyulladást okoznak. Fokozatosan kialakulnak az idegrendszeri tünetek, a fejfájás, a viselkedésváltozás, érzészavarok, izomrángások, bénulások, agyi degeneráció, nappali aluszékonyság, amit éjjel álmatlanság is kísérhet. Kezeletlen esetek maradandó agykárosodással járhatnak és az esetek jelentős részében halálhoz vezetnek, a kelet-afrikai típusnál a szívelégtelenséghez vezető szívizomgyulladás (miokarditisz) miatt fél éven belül, a nyugat-afrikai típusnál hosszabb idő alatt. A kontrollálhatatlan alváskényszer fokozódik, az alvási időszakok hosszabbodnak, végül a beteg kómába esik.
Az álomkór kivizsgálása
A kivizsgálás itt is a beteg kikérdezésével (turisták esetén fontos körülmény a korábbi afrikai tartózkodás) és fizikális vizsgálatával (érzészavarok, nyaki merevség, vagyis meningizmus, bénulások, nyirokcsomó- és lépnagyobbodás) kezdődik. A laboratóriumi vizsgálat vérszegénységet, alacsony trombocita (vérlemezke) számot, gyorsult vörösvértest-süllyedést mutat. A betegség korai szakában a vérből, agyvízből (likvorból), nyirokcsomóból vett szövetmintából könnyen kimutathatók a paraziták. A likvorban emelkedett a fehérjeszint és fehérvérsejtek (limfociták, mononukleáris sejtek) jelennek meg. Szerológiai vizsgálatok is rendelkezésre állnak, melyekkel a kórokozó ellen termelt ellenanyagot mutatjuk ki a vérből.
Az álomkór kezelése
A betegeket a kórokozókra ható gyógyszerekkel (suramin, pentamidin injekció) kell kezelni, ezzel nagy az esély a fertőzés első szakaszában a gyógyulásra. Ha a kezelést későn kezdik el, nagyobb az agykárosodás, illetve a halálos kimenetel veszélye. A krónikus esetekben a kezelés hatástalan. Ha a fertőzés terhes nőt ér, az álomkórt okozó paraziták a magzatot is megfertőzhetik.
Sajátos kockázatot jelent a kontrollálhatatlan aluszékonyság, és az, ha a beteg a betegség első szakaszában közlekedik, autót vezet.
Hogyan előzhető meg az álomkór?
- A fertőzött területeken a WHO segítségével rendszeresen irtják az álomkórt terjesztő cecelegyeket.
- A kór ellen hatékony védőoltás nincs, azonban a negyedévente adott suramin vagy pentamidin injekció megfelelő védettséget nyújtanak.
- Jó tudni, hogy a lezajlott betegség sem jelent a továbbiakban védelmet.
- A turisták által Európába került esetekben a fertőzés emberről emberre való átadásától nem kell tartani, mivel csak a cecelégy terjeszti, ami itt nem honos.
A leírás a Budai Egészségközpont belgyógyász szakorvosainak közreműködésével készült.
Forduljon szakembereinkhez!
A Budai Egészségközpontban öt helyszínen több mint 300 neves szakorvos magánrendelését keresheti fel mintegy 45 szakterületen. A személyre szabott ellátásról képzett, hosszú ideje együtt dolgozó szakembergárda gondoskodik. 23 év tapasztalatait és csaknem 450.000 ügyfelünk visszajelzéseit figyelembe véve folyamatosan azon dolgozunk, hogy a hozzánk fordulók számára igényeik és idejük tiszteletben tartásával a lehető leghatékonyabban szervezzük meg a gyógyító tevékenységet.