Májrák
Foglaljon időpontot budapesti hepatológiai vizsgálatunkra!
Következő online elérhető időpont: 2024.10.14., hétfőA daganatos betegségek között 2-4 százalékos előfordulási arányával a májrák viszonylag ritka, de a halálozási statisztikái meglehetősen rosszak. Az előfordulási gyakorisága is eltérő: Európában és Észak-Amerikában negyedannyi, mint Afrika és Ázsia egyes területein.
Ötvenéves kor felett jóval gyakrabban fordul elő, mint fiatalabbaknál. A férfibetegek száma a többszöröse a nőkének. Mivel a máj erekkel dúsan átszőtt, jó vérellátású szerv, a májdaganatok gyorsan növekednek, és hamar áttétet alkothatnak.
A májrák okai
Megkülönböztetünk elsődleges és másodlagos májrákot. Elsődlegesek a májból kiinduló daganatok, másodlagosak pedig a más daganatos betegségek – főként az emésztő- és ivarszervek, illetve az emlő- és tüdőrák- áttéteiként képződő májtumorok.
A májrák leggyakrabban más, májat érintő betegség szövődményeként alakul ki, elsősorban a vírusfertőzést követő krónikus májgyulladás, vagy májzsugorodáshoz vezető megbetegedés (fertőzés, mérgezés vagy alkoholizmus) következtében.
Egyes távoli országokban jellemzően a hepatitis B által kiváltott májgyulladással, mint kórelőzménnyel hozható összefüggésbe. Európában azonban sokkal inkább a C típusú vírus fertőzések szövődményeként jelenik meg.
A májzsugornak is az egyik lehetséges következménye a májrák. Magyarországon a májrákos esetek többségénél a háttérben az alkoholizmus áll.
A máj egyik feladata a méregtelenítés, a méreganyagok kiszűrése, fel is halmozódhatnak benne a szervezetbe jutó toxikus anyagok. Így viszonylag gyakori májrákot kiváltó ok, ha a szervezetbe huzamosabb ideig mérgező anyag kerül. A májrák rizikóját növeli például az aflatoxin gomba, amely trópusi országokban különösen gyakran fertőzi meg az élelmiszereket.
A májrák tünetei
A májrák gyakran – főleg kezdeti stádiumban – tünetmentes betegség. Még előrehaladott állapotában sem igazán jellegzetesek a tünetei, így ezeket könnyen más problémának tulajdoníthatja a beteg. Jellemző lehet a levertség, gyengeség, rossz közérzet, étvágytalanság, émelygés, hányinger és hányás, fogyás, láz, hastáji fájdalom (főleg a jobb oldalon) sárgaság, viszketés, puffadt has és ödémás végtagok.
A májrák diagnózisa
A tünetszegénység miatt gyakran csak véletlenül, más betegség kapcsán végzett kivizsgálás során merül fel a májrák gyanúja. Az orvos először az életmódja és esetleges panaszai felől kérdezi a beteget, majd laboratóriumi és műszeres vizsgálat (CT, az MR és a hasi ultrahang) következik. A vér és vizeletvizsgálat (pl. az AFP-szint) a májműködéséről sok hasznos információval szolgál. Szükség lehet még több okból biopsziára, laparoszkópos tükrözésre, a belek endoszkópos feltérképezésére, hogy a daganatok pontos elhelyezkedését, méretét, elsődleges vagy áttét voltát megállapíthassák.
A májrák kezelése
Elsősorban a műtét jelent megoldást, melynek során a daganatot eltávolítják. A máj jól regenerálódik, amire az egészségesebb, zsugorodástól és más problémáktól nem érintett máj esetén a legnagyobb az esély. Amennyiben valamilyen okból nincs lehetőség a daganat műtéti eltávolítására, kisebb beavatkozásokkal pusztítják a rákos gócokat. A radiofrekvenciás kezelés során a daganatba vezetett elektródák segítségével egy kanülön keresztül a tumort ellátó ereket gyógyszeresen zárják el, illetve a daganatba juttatják el az azt pusztító anyagot. Újabban a ráksejtek pusztítására hagyományos szerek és gyógyszerek mellett már radioaktív anyagot is használnak. Az egész szervezetet érintő kemoterápiát, illetve sugárkezelést a májrák esetében nem szokták alkalmazni.
Fontos, hogy a beteg a kezelést és gyógyulást követően az előírt kontroll vizsgálatokon időről időre részt vegyen, így az esetleges állapotromlás, netán kiújulás, áttét megjelenését követően gyorsan meg lehet kezdeni a szükséges újabb kezeléseket.
A körülbelül hathavonta tartott kontrollok során laborvizsgálatot, AFP-szint mérést, hasi ultrahangot alkalmaznak.
A májrák megelőzése
A máj kíméletével, megfelelő táplálkozással és életmóddal segíthetjük elő a máj egészségét. Ajánlatos kerülni a májat súlyosan megterhelő tartósítószereket, adalékanyagokat, a zsírdús, túlfűszerezett élelmiszereket, a túlzott gyógyszerszedést és az alkoholt.
Kapcsolódó cikkek
- Vajon mit jelent az ALP, GOT, GPT és GGT?
- Szűrő- és önvizsgálattal a rákos megbetegedések legalább egyharmada megelőzhető
A leírás dr. Máthé Zoltán közreműködésével készült.
Forduljon szakembereinkhez!
A Budai Egészségközpontban öt helyszínen több mint 300 neves szakorvos magánrendelését keresheti fel mintegy 45 szakterületen. A személyre szabott ellátásról képzett, hosszú ideje együtt dolgozó szakembergárda gondoskodik. 23 év tapasztalatait és csaknem 450.000 ügyfelünk visszajelzéseit figyelembe véve folyamatosan azon dolgozunk, hogy a hozzánk fordulók számára igényeik és idejük tiszteletben tartásával a lehető leghatékonyabban szervezzük meg a gyógyító tevékenységet.